Azt gondolom, hogy bár a magamfajta naiv, segítőkész embert ők gyakran behúzzák a csőbe, mégsem mi vagyunk a játszmájuk elsődleges vesztesei. Azok ugyanis ők maguk.
Ez a típusú ember - történjék vele bármi is - csak egy félig teli poharat lát. Ha öröm éri, azonnal keserű lesz a szájíze a benne lappangó ürömtől; a felmerülő nehézségekből nem tanul, hanem kesereg rajtuk. Az önbizalma általában kevés ahhoz, hogy elhiggye, ő maga is képes a happy end kiváltására - emiatt aztán előszeretettel támaszkodik más emberek segítségére.
Egy dolgot ugyanis ezzel teljesen bizonyosan elkerül. Nevezetesen a felelősségvállalást. Ezek az emberek ugyanis általában a felelősséggel bírkóznak nehezen. Nem szeretnek dönteni, mert akkor őket terheli a következmény, inkább sodródnak az árral, azután panaszkodnak a végkifejlet felett. Ezzel ugyanis saját - gyenge lábakon álló - önértékelésüket védik, hiszen ezáltal úgy érezhetik, ők mégiscsak jobban csinálták volna a dolgot, mint az, akitől végeredményben kikönyörögték a végrehajtását...
A hangsúly azonban itt a volnán van. Haból, volnából, talánból ugyanis még sosem született értékelhető eredmény. Úgy gondolom, az ilyen típusú emberek ettől az apróságtól azonban eltekintenek. Számukra az elméletben jobban megoldott feladat egyenértékű a valós jobb megoldással - éppen csak kevesebb energia-befektetéssel jár, de ugyanúgy jogalapot ad mások bírálatára.
Valahogy ugyanígy működnek az érzelmek, a morális megítélés szintjén is. Önmagukat szegény, szerencsétlen helyzetbe jutottnak érzik, akinek joga van külső segítséget igénybe venni. A külvilágnak pedig - természetesen - kötelessége ezt a segítséget elérhetővé tenni a számukra. Mindenki, aki ettől eltérően jár el, az szívtelen szörnyeteg. Ugyanakkor mindenkiről, aki segíteni próbál, előbb-utóbb kiderül, hogy nem csinálja elég jól a dolgát, hogy szegény szerencsétlennek ennél még többre, még jobbra volna alanyi joga. Legalábbis szerinte. Emiatt az ilyen típusú emberek szinte mindig elégedetlenek és sértettek, hiszem sosem azt kapják, ami elképzelésük szerint őket illetné. (Csak, hogy megnyugtassak mindenkit: akkor sem lesznek elégedettek, ha tálcán kínáljuk eléjük a szívünket. Ők egyszerűen elégedetlenek - a körülményektől függetlenül.)
Bár egy érzelmi vámpír egyáltalán nem mondható kellemes társaságnak, azért azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, ami benne zajlik le időközben. Ezek az emberek általában irgalmatlan önbizalom-hiánnyal küzdenek - amit persze alaposan túlkompenzálnak. Innen a fensőbbségességük, a lenézésük. A felelősség-vállalás irányába mutatott masszív elutasításuk is ebből vezethető le: hiszen legbelül nem hiszik el, hogy képesek bármit is megfelelően végigvinni. A későbbi kioktatásuk és okoskodásuk persze szintén erre hivatott rácáfolni- Azonban a tapasztalat szerint attól még senkinek sem lett több önbizalma, hogy mások munkáját, megoldásait leszólta...
Éppen emiatt gondolom úgy, hogy ha valóban segíteni szeretnénk egy-egy ilyen rossz megoldásokkal, működésképtelen pszichés mechanizmusokkal operáló emberen, akkor rászorítjuk, hogy ő maga cselekedjen egy-egy helyzetben; és esetleg ehhez - ha lehetséges, akkor minél feltűnés-mentesebben - megadjuk számára a lehető legtöbb támogatást és segítséget. Azaz végre nem halat fogunk helyette, hanem megpróbáljuk megtanítani halászni.
Ez persze csak azokkal működik, akik valamilyen szinten maguk is szeretnének kilépni a korábbi érzelmi játszmákból, így nyitottak a kemény munkával, hosszú idő alatt, ámde önerőből elért fejlődésre. Az érzelmi vámpírokra ez általában nem jellemző - hiszen az általuk alkalmazott játszmák egyszerűek és kényelmesek a számukra. Mindemellett még nem okoznak számukra elégedettséget, vagy urambocsá' boldogságot.
Így ha arra gyanakszunk, hogy az eddig mi vérünkre pályázó vámpír felkészült rá, hogy saját lábára álljon (és áttérjen a vegetáriánus kosztra), akkor adjuk meg neki a kezdő lökést, majd esetleg a színfalak mögül kicsit egyengessük az útját. De bármi is történik ezután, azt ne vegyük a vállunkra - az már az ő felelőssége. Hiszen ez az első lecke, amit meg kell tanulnia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése