Az informátor

Az emberi természet alapvetően a kényelem irányába hat. Amit nem muszáj megtennünk, azt az erőfeszítést általában kikerüljük; kivárunk, hátha változik a helyzet; megpróbáljuk megkeresni a kiskapukat.
A kommunikációban is a legtöbben erre törekednek. A kínos kérdéseket nem teszik fel; a kétes kimenetű témákat jegelik; a beszélgetés fonalát pedig csak titokban próbálják affelé irányítani, hogy azért csurranjon-cseppenjen némi éltető információ falánk kiváncsiságuk tányérjára.
Nem vagyok a mellébeszélés híve. Ha valami érdekel, hát megkérdezem. Többen vagyunk így a családban - Apu emiatt is van kiáltva elefántnak a porcelánboltban.
Bizonnyára én is az vagyok - csak megvan rá a technikám, hogy kevésbé élesen, kevésbé sarkosan tegyem fel a zavarbaejtő kérdéseimet, mint ő. Mindemellett - deklaráltan, vállalva a kérdező szerepét - felteszem őket. És a válaszok általában meg is érkeznek - némelyiket ki kell csomagolni, némelyik megállja a helyét úgy, ahogy van.

Az azonban némileg elgondolkodtató - és vagy sírok, vagy nevetek rajta - hogy egyre többeknek vagyok én az informátora egy-egy ügyben, élethelyzetben, személlyel kapcsolatosan. És a fenti helyzet komikumát fokozza, hogy mindenki, aki csak ebben az információ-megosztási játszmában részt vesz, bizonyosan, és vállaltan tudja - hiszen én magam közöltem vele - hogy a kommunikációs csatorna másik végén álló fél is tisztában van a kérdéseim, üzeneteim valódi feladójával vagy vevőjével.
Azaz: ha nem is tudatosan, de önnön ilyetén tevékenységük tudatában kommunikálnak rajtam keresztül.
Én pedig megteszem nekik azt a szívességet, hogy közvetítek - mindaddig, amíg úgy érzem, hogy az előrejutásukat; személyes, vagy közös fejlődésük ügyét szolgálom vele. Ha úgy érezném, más a helyzet - volt már ilyen - akkor kifejteném a saját álláspontomat a témakörben, és nem szolgáltatnék több információt, nem tennék fel több kérdést.
Azonban úgy érzem, a következő lépés számomra is szemtől szembe fordulni (csakis fizikai értelemben) azokkal, akik informátorként "alkalmaznak", és megkérdezni őket, vajon miért nem teszik fel a kérdéseiket maguk. És természetesen segíteni őket abban, hogy a válaszukat megértsék, feldolgozzák és változtassanak rajta.
A válaszok ugyanis meglepően gyakran rejtőznek saját magunkban akkor is, amikor a másikban keressük őket.