Tévedtünk. Az ellenség már ekkor olyan utakat ismert, amelyekre mi gondolni sem mertünk még. Vélt győzelmünkről hamarosan kiderült: vihar előtti csend csupán; most következik a harc java, oroszlán része.
December 10-én, 22 óra körül lettünk figyelmesek az első intő jelekre. Az ellenség kémei beférkőztek a védelmi vonalaink mögé, és ott aknamunkával további ügynököket telepítettek, akik most megrohamozták a vonalainkat. Sokan közülük elestek az ellentámadásunkban - mi egyelőre csak az illúzióinkban szenvedtünk kárt.
December 11-én azonban 60 órára kénytelenek voltunk feladni arcvonalunkat, szabad garázdálkodást engedve a telepített gonosztevőknek. Így aztán december 13-án súlyos következményekkel kellett szembesülnünk.
Az ellenség legjobb harcosai is a mi arcvonalunk előtt álltak csatarendbe. Pozíciójuk azonban arról is árulkodott, hogy olyan utakat használnak irányunkban, melyekről egyrészt eddig sejtelmünk sem volt - másrészt pedig súlyos anyagi károkat mérhetnek ránk. Bár a harcosokat újfent elpusztítottuk, vezetésünk végre belátta a kialakult helyzet súlyosságát, és összehangolt, leszámoló lépésekre szánta el magát.
Ennek értelmében idegmérget helyezett el az ellenség összes eddig detektált közlekedési útvonalán. Emellett aknákat helyezett el a főbb csomópontokon, melyek azonnal hatástalanítják az arra elhaladó ellenséges erőket; valamint mérgező folyadékkal az ellenséget az idegméreg irányába terelte. Mindemellett a frekventáltabb helyszíneken csapataink két féle kézi fegyverrel felszerelkezve várják a betolakodók felbukkanását, lehetővé téve az azonnali rohamozást és likvidálást.
A továbbiakban a vezetés specialisták bevonását helyezte kilátásba az ellenséges erők teljes összezúzására és kiűzésére a területünkről.
Csapataink harcban állnak.
A csótányok pedig - sajnos - nem viccelnek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése