Shoppingolás mifelénk

(A témát Luca, és izgága biomasszái ihlették.)

Zoli tipikus férfi.
Számára egy női ruha üzlet látványa két dolgot jelent:
1. Egy újabb szexis darabbal bővül a készlet, amit megpróbálhat finoman leimádkozni rólam.
2. Újfent megrövidül a konyhapénz.
(3. Most kellene felírni a cikkszámot, a méretet, a bolt címét - esetleg félretetetni ezt a darabot. Amint visszateszi, képtelen leszek megtalálni, pedig milyen jó lenne ez karácsonyra...)

Mindemellett tudatában van annak, hogy számomra ugyanez a látvány más jelentésekkel bír. Nevezetesen:
1. Izgalmas programnak nézünk elébe. Vajon találok-e megfelelő darabot elfogadható áron?
2. Végre újra nőnek érezhetem magamat ebben a gyönyörűségben! Vajon melyik harisnyával lesz a legjobb?
3. Újfent sakkoznom kell a "zsebpénzemmel", pedig már azt hittem, ebben a hónapba tudok majd félretenni.
4. Fáj a szívem, amiért a túlfejlett stílus-érzékemnek határt szab a pénztárcám.
5. Hogy fog ez mind beférni a szekénybe?
6. Irgalmatlanul furdal a lelkiismeret - de ez egyszeri, és megismételhetetlen ajánlat volt...

A fenti különbségre viszonylag hamar fény derült. A kezdet kezdetén persze egy kapcsolatban mindkét fél toleránsan tűri a másik bónáit. Zoli mosolyogva jött velem az első pár alkalommal shoppingolni, járt velem boltról boltra; megdicsérte rajtam ezt, vagy megkritizálta amazt - és természetesen egyes darabok megvételéhez ő maga, személyesen ragaszkodott.
Persze mindemellett feltűnt, hogy magától messzire kerüli a bevásárló-központokat, és a saját ruháinak beszerzésére is nehéz rávenni. Azaz: jobban megismerve őt teljes bizonyossággal ébredtem rá, hogy Zoli nem szeret shoppingolni - csak hajlandó megtenni a kedvemét, ahogy mondjuk én is bemegyek Vele a Média Markt-ba...

Mindemellett én még mindig boltkóros vagyok néha. És fenti hajlamom kiélése közben állatira nem szeretem nézni az órámat; megkeresni a legközelebbi gsm üzletet, amiben Zoli elnézelődhet, amíg én próbálok;  ígérgetni, hogy mindjárt hazamegyünk; vagy egyszerűen csak érezni, hogy a másik fél ezt a tevékenységet nem élvezi igazán.

Így aztán - körülbelül egy éve - egyedül, vagy legalábbis Zolitól külön járok shoppingolni. A keret így jól definiáltan a zsebpénzem - azaz nem rövidül meg a Zoli által legalizáltan költhető konyhapénz. Az időm annyi, amennyit csak rászánok; addig próbálok, amíg tetszik; és magam döntök arról, hogy az adott darab megvétele feltétlenül szükséges-e. Kevesebb üdítőt és sajtburgert fogyasztok a vásárlás időtartama alatt - kávéból viszont 1-gyel többet, mint amennyit Zolival innék. Eközben persze Ő is hasznosan tölti az idejét: dolgozik, pihen, ilyesmi; esetenként egy megbeszélt időpontra értem jön, és a kérdéses darabokat megnézi rajtam.
Bár úgy érzem, pénzt nem sokat spórolunk meg így sem, időt, energiát, ideg-feszültséget mindenképpen. Én nem érzem rosszul magamat amiatt, hogy olyasmire kényszerítem a páromat, amit utál; ő pedig nem érzi úgy, hogy teljesen felesleges dolgokra fecsérli azt a kevés szabadidejét, sem úgy, hogy meg kellene eközben felelnie nekem.

Mindemellett a közös bóklászások emlékeként, és a néha együtt elkövetett vásárlások nyomait őrizve Zoli néhány üzletet elnevezett saját szórakoztatására (nyilván, amíg én az árukészlettel voltam elfoglalva).
Így lett a Tezenis-ből Tokás Mackó; a Pull and Bear-ből Húzd, és macog; a C&A-ból Cunda; a H&M-ből Hundem; a Tatuum-ból Tatu; a Promod-ból pedig Pockos Mackó.

Így legalább biztos lehetek benne, hogy ha megbeszéljük, hogy a Tokás Mackóból kérek harisnyát, akkor tutira tudni fogja, hol kell megvenni - és persze abban is, hogy a ritka alkalmak során nem csak én, de Ő is jól szórakozik...