Lak-hat-ás

Albérletben lakunk. Nem kicsit utáljuk. Mindez akkor tetőzött be végleg, amikor hazatértem 2 és fél hét áldott vidéki létből a csepeli valóságba. Azt az első pár napot nem kívánom senkinek.
Lakunk tehát ott és úgy, ahol és ahogy; de ÉLNI valahol egészen máshol, vagy legalábbis máshogy tudnánk. E ponton jegyezném meg, hogy Zoli sem rajong túlzottan a panel-valóságért. Nem is értem...! :)

Osztottunk-szoroztunk, megnéztük a kiadó lakás piacot; végiggondoltuk, mikor költözhetünk végleg vidékre; mi hiányzik az életterünkből, satöbbi. És arra jutottunk, hogy az esetleges azonnali költözés esélytelen. Mert drága, nagy kosszal (és energia-befektetéssel) jár, cserébe nem igazán hosszú távra szól; és újból valaki más lakásába kell pénzt pakolni, hogy jól érezzük magunkat benne. És azt nem akarjuk megint.

Úgyhogy eldöntöttük, hogy radikálisan megváltoztatjuk a lakókörnyezetünket - mindezt (a költözéshez, lakásvásárláshoz, stb.-hez mérten) filléres alapon. Így dőlt el, hogy a kanapénk váza nemsokára az ágyunk alapját adja majd; hogy a foteleinket egy időre nyugdíjazzuk (persze gondosan eltárolva); hogy növesztünk egy kétszer akkora előszobát, mint az eddigi; hogy kipurhabozzuk a csótány-járatokat a vizesblokkokban; hogy összerámoljuk a felesleges csetreszeket; falvédőt veszünk és szőnyeget; az üvegasztal megy a fotelek mellé, cserébe padló-deszka lesz a földön üléshez...

Jogos igénynek érzem, hogy amikor HAZA jövök, akkor OTTHON érezzem magamat. Most - ha minden jól megy - ez megvalósulhat. Drukkljatok! :)

Honnan tudhatod biztosan, hogy allergiás vagy?

Onnan, hogy a wc-n ülve a kezdben lévő papírba automatikusan az orrodat fújod ki.

Gasztro

Mi köze van egymáshoz a
- tejben párolt zellernek
- a friss főtt kukoricának
- a leveles spenótos mártogatósnak,
- a házivajas-petrezselymes kenyérnek
- a tzatzikinek
- a mirelit halrudacskáknak,
- a jegesteának,
- a szeder-joghurtnak és az
- az őszibarack-lassinak?

Elárulom: effektíve semmi.
Eltekintve attól az egy apróságtól, hogy ezeket kívántam meg, és készíte(tte)m el ma. Jó étvágyat nekünk! :)

Életkép

Jelöletlen időpont az éjszaka mélyén. Már az összes papírzsebkendőt elfújtam a lakásban. Legalábbis - ekkor még - ezt hiszem. Wc-papír sincs - próbáltátok már szalvétával pótolni? Nagyon beteg dolog! Orrot fújni persze - természetesen - az is jó.
Kibotorkálok; a szemem abban a pillanatban kezd el nyithatatlanul fájni, ahogy a laptopot felnyitva megdörzsölöm; hős vagyok, és betöltök pár oldalt a neten, de igazából nem jutok döntésre az éjszakai tevékenységet illetően. Mindenesetre befújok egy határozottat az orrspray-el, amitől már tudom, hogy nem marad orrnyálkahártyám, node a lassú fulladásos halálnál ez is sokkal jobb.
Aztán jön az isteni szikra: a neszeszeres-ládában talán még rejtőzik zsepi. Éééééés Igeeeeen! Gratulálok magamnak, bár összesen ha 8 darabot találtam. Eldöntöm, hogy így, orrspray után, pláne hogy már nem kell aggódni a zsepi-projekten, tutira azonnal el fogok aludni.
Aztán eszembe jut az oliva-bogyó. És iszonyatos-brutális módon megkívánom. A hűtőben találok hozzá joghurtot is, natúrt. Belehajigálok úgy 20 szemet, és megsózom.

Visszabotorkálok az ágyba a zsákmánnyal. Zoli mélyen alszik, de azért kedves morgással konstatálja, hogy megszűnt az átmeneti hiányom.
Én meg majszolok, azután - mint aki jól végezte dolgát - mély, háborítatlan álomba merülök.

Volt már ennyire hülye éjszakátok? :)
A vicc, hogy a végére még élveztem is!

Legjobb Szülinap

Merthogy mióta eltűntem, az is volt.
Bár nem tudok minden egyes augusztus 6-ot felidézni visszamenőleg 25 évre; az emlékeimben nem él kalandosabb, bulisabb, családosabb, szebb-jobb születésnapom, mint az idei volt.
Fezenen kezdtük, még éjjel, 6-ára virradóra; Dávid feldobált, és összeölelt az egész csapat; másnap pedig későn keltünk, és egyből családi ebédelni mentünk a Belgába. Még a túrázóimtól is ajándékot kaptam: egy nappal később jöttek, így maradhattam még egy napot Fehérváron. Fincsi menü volt, és családi örömködés; otthon deformált macska alakú torta; este újra koncert kifulladásig; végül még nagy beszélgetés, másnap pedig Tisza-tó Apuval és Dáviddal hárman. Néha komolyan elérzékenyültem, ahogy pont ott, pont mi hárman lapátoltuk a vizet.

Aztán persze eltelt két hét, én végre hazajöttem az önkéntes számüzetésből; és tegnap megint születésnapom lett. Hiszen az ajándékba kapott "mosoly-utalványt" fel kell használni mielőbb.

Így lett nekem új övtáskám, napsárga flip-flop papucsom, régáhított almás felsőm, narancssárga rövidnacim, továbbá 2 kötetnyi Terry Pratchett agymenésem!

Köszönöm szépen mindenkinek azt a sok élményt, szeretetet, figyelmet, amivel elhalmoztatok! Bár nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz; de ha sikerült volna, se álmodom ilyen klasszra a 25. születésnapom!

Gondolatok az őszinteségről

Sosem voltam jó gyerek - inkább úgy mondanám, kicsit szemellenzős. A szabályok számomra a szabályok betűjével és szellemével egyszerre voltak egyenértékűek; ha betartottam őket, akkor a kimondott szabályhoz és annak értelméhez együtt tartottam magamat.
Voltak ebből galibák, nem is kicsi számban. Előfordult, hogy a tanóra kellős közepén kikéredzkedtem mosdóba, és lerohantam az aulában lévő kártyás telefonhoz (akkor még nem volt ám mobil..!), hogy felhívjam anyut: kaptam egy egyest. Ilyen kölyök voltam: bogaras, de legalább azonnal, on-line őszinte.

Mostanában sokszor hallom, élem meg azt a fajta gondolkodást, hozzáállást, miszerint az őszinteség nem feltétlenül az igazság, és a teljes igazság másik nyakába zúdítása. Hogy "klasszikust" idézzek a témában, valaki nemrégiben úgy definiálta nekem az őszinteséget, mint azon információk eljuttatása a másiknak, amelyek az ő élete alakulásának tekintetében fontosak és meghatározó erővel bírnak. Eszerint az elgondolás szerint (persze sarkítva, csak hogy vitázhassak vele) őszinteségnek minősül, ha megcsalom a páromat, de hallgatok, mint a csuka, hiszen nem akarom elhagyni, és ugyanannyira szeretem, mint addig (kérdés persze, hogy ez az ugyanannyira pontosan mit is jelent fenti konstellációban); viszont őszintétlen az, aki - teszem azt - nem számol el pontosan a konyhapénzzel...
Leszögezem: a másik haszonelvével takarózva bújtatni saját ballépéseinket sokkalta egyszerűbb és konfliktus-mentesebb mindkét fél számára, mint a nyers őszinteség. Vannak helyzetek, amikben én is így viselkedem - bár tisztában vagyok vele, hogy ez itt most nem az őszinteség.
Ugyanakkor azt gondolom, rendkívül sok játszmát, logisztikát, ideg-feszültséget, kínos percet, önmarcangolást spórolunk meg magunknak azzal, ha valóban őszinték vagyunk. Ekkor ugyanis a dolgok ripsz-ropsz leegyszerűsödnek; nem kell folyamatosan mérlegelni, hogy éppen ki-mit-hogyan tud.
A kérdés persze az, hogy a mérleg két serpenyője közül melyik lódul mélyebbre: az, amiben a valós tetteink valós következményeivel való kihúzott hátú elszámolás nehézségi foka trónol; vagy az, amelyikben a cselekedeteink felvállalásának hiánya miatti humbugolás, és annak járulékos lelki következményei foglalnak helyet. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie - akár még egy-egy emberi kapcsolatban külön-külön is.

Én mindenesetre- és ne fűzzünk ehhez értékítéletet, nem hiszem sem azt, hogy jobb, sem azt hogy rosszabb vagyok általa - maradok az, aki mindig is voltam: nyílt, őszinte, túlontúl is felelős csudabogár. Számomra az őszinteség minden olyan birtokomban lévő információ eljuttatása a másikhoz, amelyek birtoklásának a hiánya a későbbiekben káros, fájó, negatív következménnyel járó lehet az ő számára, függetlenül attól, hogy a feltárásuk mennyire káros, fájó, negatív következményekkel járó a jelenben, saját magam számára...

Visszatértem.

Holnap már asszem írni is fogok :).

Ugye örültök nekem? :)