Gondolatok az őszinteségről

Sosem voltam jó gyerek - inkább úgy mondanám, kicsit szemellenzős. A szabályok számomra a szabályok betűjével és szellemével egyszerre voltak egyenértékűek; ha betartottam őket, akkor a kimondott szabályhoz és annak értelméhez együtt tartottam magamat.
Voltak ebből galibák, nem is kicsi számban. Előfordult, hogy a tanóra kellős közepén kikéredzkedtem mosdóba, és lerohantam az aulában lévő kártyás telefonhoz (akkor még nem volt ám mobil..!), hogy felhívjam anyut: kaptam egy egyest. Ilyen kölyök voltam: bogaras, de legalább azonnal, on-line őszinte.

Mostanában sokszor hallom, élem meg azt a fajta gondolkodást, hozzáállást, miszerint az őszinteség nem feltétlenül az igazság, és a teljes igazság másik nyakába zúdítása. Hogy "klasszikust" idézzek a témában, valaki nemrégiben úgy definiálta nekem az őszinteséget, mint azon információk eljuttatása a másiknak, amelyek az ő élete alakulásának tekintetében fontosak és meghatározó erővel bírnak. Eszerint az elgondolás szerint (persze sarkítva, csak hogy vitázhassak vele) őszinteségnek minősül, ha megcsalom a páromat, de hallgatok, mint a csuka, hiszen nem akarom elhagyni, és ugyanannyira szeretem, mint addig (kérdés persze, hogy ez az ugyanannyira pontosan mit is jelent fenti konstellációban); viszont őszintétlen az, aki - teszem azt - nem számol el pontosan a konyhapénzzel...
Leszögezem: a másik haszonelvével takarózva bújtatni saját ballépéseinket sokkalta egyszerűbb és konfliktus-mentesebb mindkét fél számára, mint a nyers őszinteség. Vannak helyzetek, amikben én is így viselkedem - bár tisztában vagyok vele, hogy ez itt most nem az őszinteség.
Ugyanakkor azt gondolom, rendkívül sok játszmát, logisztikát, ideg-feszültséget, kínos percet, önmarcangolást spórolunk meg magunknak azzal, ha valóban őszinték vagyunk. Ekkor ugyanis a dolgok ripsz-ropsz leegyszerűsödnek; nem kell folyamatosan mérlegelni, hogy éppen ki-mit-hogyan tud.
A kérdés persze az, hogy a mérleg két serpenyője közül melyik lódul mélyebbre: az, amiben a valós tetteink valós következményeivel való kihúzott hátú elszámolás nehézségi foka trónol; vagy az, amelyikben a cselekedeteink felvállalásának hiánya miatti humbugolás, és annak járulékos lelki következményei foglalnak helyet. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie - akár még egy-egy emberi kapcsolatban külön-külön is.

Én mindenesetre- és ne fűzzünk ehhez értékítéletet, nem hiszem sem azt, hogy jobb, sem azt hogy rosszabb vagyok általa - maradok az, aki mindig is voltam: nyílt, őszinte, túlontúl is felelős csudabogár. Számomra az őszinteség minden olyan birtokomban lévő információ eljuttatása a másikhoz, amelyek birtoklásának a hiánya a későbbiekben káros, fájó, negatív következménnyel járó lehet az ő számára, függetlenül attól, hogy a feltárásuk mennyire káros, fájó, negatív következményekkel járó a jelenben, saját magam számára...