Normális munka

Anyu: "Mikor lesz már normális munkád?"
Viki: (baromira tökömtelevan hangnemben) "Szerintem ez a munka is normális, attól még, hogy nem kell nyolctól négyig valahol bent rohadnom..."
Anyu: "De én olyanra gondolok, ahol fix fizetés van, táppénz, meg szabadság; tudod, ilyenek."
Viki: (gondolatban) "Hagyjál már békén a hülyeségeiddel!"

Hát be kell valljam: Anyámnak (ismét) igaza volt. Bár tökéletesen megvoltam a magam kis óradíjban fizetett, időnként mindennap-máshol-tanítok munkakörömmel, ez így azért teljesen más érzés. Sokkal kellemesebb, kényelmesebb, biztonságosabb - és éppen ezek miatt, bár paradoxnak tűnhet, úgy gondolom, szabadabb lehet az életem így, hogy a munkámnak konkrét, jól definiált eleje-közepe-vége; ideje, helye, feladata van; és jogom (hohó, fizetett jogom...) van betegnek lenni, elutazni; és ugyanakkor néhanapján megszakadni, és sokat letenni az asztalra is.
Az egész helyzet - az új munkakör, a komplexebb feladatok, az egészben rejlő kihívások - teljesen fellelkesít, és rengeteg energiát ad - az életem más területeihez is. Talán egy éve nem volt olyan rendben a háztartás huzamosan, nem volt egymást követő ennyi nap főtt étel az asztalon, mint az elmúlt hetekben; újabban magamtól eszemben van, hogy meg kell etetni a teknőcöket; és a boltban már összemosolygunk a pénztárossal - mert ugye minden nap megyek...Tiszták a ruhák, be vannak hajtogatva; rend van a polcokon, vagy ahol nem, ott még alakul.
Tegnap a Csajszik megállapították, hogy ha már virágot locsolni is megtanulok, az egyenesen ijesztő lesz.
Szerintem meg nem. Elvégre: nekem is benőhet egyszer a fejem lágya. Ha nem is teljesen...:)