Azt hiszem, most érzem a súlyát igazán annak a kijelentésnek, miszerint a gyűlölet is legalább egy érzelem...
Nem hiszem, hogy fogok tudni összefüggéseiben, értelmesen írni. Mondhatni: sokkot kaptam.
A lényeg: szeretném, hogy ti, akik ismertek, vagy ismertetek valaha, tudjátok: nem kell engem szeretni. Még csak elviselni sem. Nem kell velem közösséget vállalni, sem jópofizni ha úgy hozná a helyzet, vagy úgy volna illendő.
Egy dolgot viszont nyomatékosan szeretnélek kérni Benneteket, hogy NE CSINÁLJATOK! Kérlek, ne csináljatok úgy, mintha nem ismernénk egymást, és soha nem is találkoztunk volna az életben. Ne, még akkor se, ha utána magyarázkodnotok kell emiatt.
Na nem azért, mert én annyira fontos lennék. Nyugodtan elfogadom "köszönés" gyanánt azt is, ha az arcomba üvöltitek, hogy "Utállak, te gennyláda, dögölj meg!".
Merthogy az utálat legalább egy érzelem.
Nem üres tekintetű közöny.
Úgy gondolom, olyat nem lehet - nem tudunk - érezni senki iránt, akit valaha ismertünk. Pláne, ha nagyon közelről ismertük. Akkor valami ott nagyon nincs rendben.
Mindegy, legalább már ezt is tudom :). Újabb fiókra újabb reteszt tolok újabb felszabadult sóhajjal! Hurrá felszálló piros léggömbök, és hurrá elveszett illúziók! Egyre szabadabb vagyok, ahogy a múltam szépen lebomlik mellőlem. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése