Napi Coelho:

"Az utazás soha nem pénz, hanem bátorság kérdése." Paulo Coelho



2012. március 11., vasárnap

"Nem hóttam meg!"


Ugyebár, hogy a klasszikus Pratchett-i idézethez nyúljak.
Nem hóttam meg, csak el vagyok havazva.

Ami viszont figyelemre méltó volt a múlt héten, azt úgysem ússzátok meg.
Ez pedig egy könyv.
Egy edzéses kölyök felejtette nálam, én meg jól elkezdtem olvasni, nem lévén épp regény nálam.
Fantasy volt. 14 éves olvasta. Ahhoz képest nekem túl sok volt benne a megerőszakolás meg a vérontás, de a tévéből még sokkal keményebb dolgok jönnek. Oké.
Nem is ez a lényeg. Mégcsak nem is a tény, hogy nem bírtam letenni.
Hanem az indok.

Nevezetesen arra jöttem rá, hogy nekem ez a regény nem tetszik. Lapos a sztori, nem logikus a cselekmény, néha kicsit túlságosan hatásvadász egy-egy jelenet. De persze, ízlések és pofonok.
Akkor viszont miért ragadtam mégis hozzá annyira, hogy majdnem elkéstem a munkából?
Amikor egy regényben logikusan történnek egymás után az események, akkor azokat nagyjából ki lehet következtetni. lehet rájuk számítani. Ebben a könyvben viszont időnként számomra olyan káosz uralkodott (hogy ki miért van hol; miért úgy viselkedik, ahogy; miért ő a kiválasztott; miért a pálfordulás a személyiségében; stb.), hogy képtelen voltam megjósolni, mi következik; mi lesz a végkifejlet.
Ezért aztán muszáj voltam végigolvasni.
3 nap alatt.

Mindemellett: nem tetszett.
De izgi volt! :)

5 megjegyzés:

  1. :)A fontos ebben a dologban, hogy egy 14 éves olvasta. Ez nagyon jó dolog, még akkor is, ha egy silányabb fantasy volt a kezében. Manapság örülni kell annak ha egy fiatal könyvet olvas, mert nagyon nehéz őket rávenni erre...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves József!
      Abszolút egyetértek. Pedagógusként nagy örömmel töltött el, hogy a srác könyvvel jött edzésre! :) És kíváncsiságból kezdtem el olvasni. Nem bántam meg.
      Pláne tovább fokozza az élményt, hogy egy másik sráccal (13) tegnap jót is beszélgettem ennek a könyvnek a kapcsán más fantasy-król, ajánlott is nekem könyvet, nomeg én is neki.
      Tehát olvas. :)
      Klassz, hogy számukra ez természetes, és nem leszólni akartam a könyvet (sem).
      Csak különösnek találtam, hogy mindamellett kötött le nagyon, hogy alapjaiban véve nem tetszett :).

      Törlés
    2. :) Értettelek én... Bocs a tegeződésért, de kollégák vagyunk, remélem nem sértlek meg vele!
      Tetszik, ha valaki így foglalkozik a kamaszokkal!

      Törlés
  2. Kedves József!
    Nincs miért bocsánatot kérned, rendben van a tegeződés.
    Üdítő változatosság az ovisok után végre akkora kölykökkel is foglalkozni, akikkel már olyan bonyolult dolgokról is lehet értekezni, mint könyvek, zenék, élet nagy kérdései. Emiatt örömmel megyek programot tartani nekik hétről hétre! :)
    Örülök, hogy tetszik a hozzáállásom; abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ez valahogy természetesen, tudatosság nélkül "jön belőlem". Adottság, nem érdem :).

    VálaszTörlés
  3. Kedves Viki!
    Ha 1x benézel hozzám - meggyesj.blogspot.com - láthatod, hogy sok mindenhez hasonló a hozzáállásunk, azért is olvasgatom egy ideje a blogodat. Hozzászólásokra általában nincs időm, ezért nem csinálok belőle rendszert, de most kivételt tettem...
    Kamaszokkal ovisok után biztosan üdítő találkozni, de a mindennapokban nevelni őket, már rendkívül fárasztó dolog. Én ennek ellenére szeretem csinálni! További kellemes napot kívánok Neked, jó a blogod! Ha nem is jelzek mindig, olvasgatom!

    VálaszTörlés