Napi Coelho:

"Az utazás soha nem pénz, hanem bátorság kérdése." Paulo Coelho



2012. március 22., csütörtök

Szakdolgozom

Kábé 42 perce.
De már kész az előszó.
Szerintetek?


"Gimnazistaként tanárnak készültem. Úgy terveztem, egyetemen szeretném oktatni az angolszász irodalom szépségeit a fogékony ifjúságnak. Bár a felvételi pontszámaim megfeleltek az angol-pedagógia szakpár követelményeinek, a sors furcsa fintora folytán 2005. őszén nem indult ilyen szakpáron képzés az ELTÉ-n.
Így hát maradt egy másik terv, másik álom: elkezdtem a pszichológia szakot, majd 3 év után a fejlődés- illetve az iskolapszichológia felé vettem az irányt. 2010-ben óvoda- és iskolapszichológusként szereztem meg a diplomámat.
Ugyanakkor az egyetemi évek alatt – a sors újabb véletlen fordulata folytán – lehetőségem nyílt angol tanítóként elhelyezkedni egy bölcsődés, óvodás és kisiskolásokat oktató nyelviskola hálózatnál. A szaktárgyi tudásom megfelelt a követelményeknek; az adott, speciális módszer fortélyait pedig az iskola külön képzésén kellett elsajátítanom. Így lettem 2007-ben Helen Doron nyelvtanító.
5 év telt el azóta. Bár az időközben megszerzett egyetemi végzettség más pályát, más hivatást valószínűsítene, én még mindig angolt tanítóként dolgozom. Örömömet lelem a munkámban, és a visszajelzések alapján a gyerkőcök is jól érzik magukat az óráimon. És bár pályaelhagyónak volnék nevezhető, úgy gondolom, hogy a megszerzett pszichológiai tudás és pedagógiai tapasztalat egymást kiegészítve teszik lehetővé számomra, hogy lelkesen, rendszeresen megújulva, lélekkel végezzem a feladataimat.
Éppen emiatt találom érdekesnek azt a kettősséget, amely az enyémhez hasonló helyzetekben a pszichológusi és a pedagógusi szerepvállalás között húzódik. Munkaköröm szerint tanító, végzettségem szerint pszichológus vagyok; így óhatatlanul adódnak olyan helyzetek, mely minkét szakmai identitásomat megszólítják.
Jelen szakdolgozat ezekben a kettős helyzetekben keres megoldást, és veti össze a pszichológusi és a pedagógusi kompetenciakör lehetőségeit a válaszra, jó esetben egymás kiegészítésére. Hiszem és tapasztalom, hogy legyen egy helyzet bármilyen összetett vagy kényes, lehetséges mindkét tudomány-terület követelményinek megfelelő megoldást találni, és egyszerre pedagógusként és pszichológusként is helyesen cselekedni. Szakdolgozatom az ilyen helyzetekhez szeretne támpontot, útmutatást adni."

1 megjegyzés:

  1. Azért majd elolvasjuk :)
    Hajrá, hajrá!

    Amúgy én is ma álltam neki a második szakdogámnak, bár az korántsem olyan komoly, mint a tied:)

    VálaszTörlés