Én szeretek dolgozni. Tényleg. Amikor értelme van. Amikor előrevivő. Amikor tudom jól csinálni. Amikor adottak a feltételek, vagy legalábbis megteremthetem őket. Amikor van esély. Amikor van hová.
Az elmúlt fél évben - pláne januárban - mi tűrés-tagadás: munkakerülő lettem. Nem arról van szó, elvégzem én. Nade hogyan?! Ímmel-ámmal. Folyamatosan azon töprengve, hogy hogyan lehetne egyszerűbben, gyorsabban, kényelmesebben, nyugisabban. Szimplábban.
Pedig - pláne nekem, aki szeretek dolgozni - éppen az a lényeg, hogy ne egyszerűen, a végére helyezett pipa élményéért végezzem a feladatomat; hanem magáért a cselekvésért, az élményért, a tapasztalásért, és annak minden rám és a többi résztvevőre gyakorolt pozitív hatásáért, pozitív energiájáért.
No ez az, amit az elmúlt fél év őrülete szépen lassan kinyiffantott belőlem.
Most újra tanulom. Könnyen megy. Élvezem, amit csinálok.
De azért nem ártana, ha itt állna tanulságul: Legközelebb nem akarok idáig eljutni!
Előbb veszek ki egy hét jól megérdemelt (és nem beteg-!!!) szabit! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése