Szupercsapat

A falmászó edzésünkön korosztály szerint vannak a gyerekek. Előbb a kicsik jönnek, fél tíztől, majd 11-től a nagyok.

A szombati táborba viszont vegyesen jelentkezett mindenki - a középsős Lalától a jövőre középsulis Daniig és Konrádig. Mi pedig egy kicsit aggódtunk - senkinek nem legyen unalmas vagy érdektelen a program.

Aztán eljött a szombat, és jöttek vele a Helyzetek. Amikben tökéletesen bebizonyosodott, hogy a Szupercsapatot eddzük hétről hétre. Mert természetesen mindenki tette a dolgát, mindenki megtalálta a a társaságát;

• de amikor mostazonnal szüksége volt valakinek egy almára, akkor valamelyik nagyfiú pattant, és adott (az én kezem természetesen ismétcsak 8 órán át foglalt volt...és nem vakaróztam :D); 

• amikor fel kellett mászni a kimerült picilány mellé, és felsegíteni egy nehéz pálya utolsó 3 lépésén (amivel már 30 perce küszködött kitartóan), akkor természetes volt, hogy többen is jelentkeztek a feladatra; 

• és lélegzetvisszafojtva figyelte mindenki, hogy Ákos hogyan veszi az elölmászás akadályát (elárulom: csillagos ötösre);

• és a közös játékoknál is mindenki megvárt mindenkit; érezhetően az összes táborozó a csapat teljes jogú résztvevője lehetett;

 

• és mindenkinek jutott egy ölelés, egy simogatás, egy dicséret - nem csak tőlünk, hanem a táborozó-társaktól is. 

 

Nem volt feleselés, egymás agyára-menés (játékból bírkózás azért persze igen), megvadulás; ellenben megtapasztaltunk rengeteg empátiát, szeretetet, kedvességet, kreativitást, játékos kedvet és figyelmességet.
Köszönjük, Kedves Szülők, hogy ilyen lurkókat neveltek; köszönjük, fiatalok, hogy Veletek tölthettük (és hogy így tölthettük Veletek) a szombatot! :)