Logisztika mifelénk

Gyűlölök elindulni. Azt a pillanatot tudom elsőként elviselni, amikor beindítjuk az autót, és eltávolodunk otthonról. Az első 10 km megtétele után már felszabadult eufóriát érzek. VÉGE a kálváriának, következik az UTAZÁS! Amit meg imádok.

Túravezetők vagyunk, két dudás egy csárdában. Két dudás, az egyik gypsy-jazz-t fúj, a másik meg kemény rockot. Vagy valami hasonló. Teljesen máshogyan, más irányból közelítjük meg ugyanazt a célt: nevezetesen, hogy a túrázóink fergeteges élményekkel térjenek haza.
Zsolti laza. Nem görcsöl. Gyors, de nem siet, nem kapkod. Hagyja, hogy a dolgok a maguk módján történjenek, és csak akkor avatkozik be, ha tényleg szükséges. A vérnyomása ennek megfelelően néha igényel egy vörösboros-kólát, hogy ébren maradjon nagy nyugalmában...:P
Ehhez képes én vagyok a megtestesült idegbetegség. Mindent tudni, irányítani, kontrollálni akarok - az időjárásról már lemondtam, de azért én akarom fújni a szelet. Mindenkit tájékoztatok, mindent rendelkezésre bocsájtok, felkészülök mindenre, a.)-tól zs.) tervig. Nem érhet meglepetés. És megspórolható a reggeli kávém is, pörgök anélkül is, mint a ringlispil.

Namármost ehhez képest az indulás napján általában nem nagyon veszünk össze. Zsolti persze finoman közli, hogy nincs már tiszta fehérnemű a szekrényben - én kiszámolom, hogy ha gyors-mosást teszek be, akkor meddigre fognak megszáradni az alsógatyák, és koordinálom a projektet. Azon persze felhúzom az orrom, hogy nem tudja megmondani, hogy hány hosszú és hány rövidnadrágra lesz szüksége a hétvégén; arról viszont meggyőz, hogy ne vigyünk csak azért gáz-zsámolyt, mert "hátha lesz valakinek egy felesleges gázpalackja". Végső érvként, amikor már a sírós hiszti küszöbén állok, beveti, hogy "maximum csak 1 garnitúra ruhánk lesz: ami rajtunk van; végülis a Szigetközbe megyünk, ott nem érhet minket baj, majd megoldjuk"; én meg, akármennyire felbőszíthetne, hogy elbagatellizálja a komoly, szolgáltatásunk minőségét meghatározó feltételeket, nem tudok rá haragudni. Inkább elröhögöm magam. Mert tényleg.

Azt persze csak ezután húzom ki belőle harapófogóval, hogy egyáltalán nincs zuhanyzós papucsa; tehát a mentális térképemre rákerül a kínai diszkont is a mai ütemtervbe.

Élünk.
És imádom. Az életünket, meg Zsoltit is. :)

Csodáim

Ismeritek azt a fantasztikus érzést, amikor olyasmit találtok a természet lágy ölén, amivel a Természet Anya táplál minket? Gombát, medvehagymát, vagy mást - olyasmit, amiért nem kell megdolgozni, egyszerűen csak terem, a világ - emberek, állatok - örömére, jóllakására, ínyére.
Nem először - de még bőven nem is untig ismételten - élem meg ezt a csodát. És minden egyes alkalommal egy kicsit magamba fordulok, és hálát adok a Sorsomnak. Hogy van, aki/ami táplál. Van, amire nem nekem kell gondot viselnem. Igen is megtörténhet, hogy valami egyszerűen az ölembe hullik, az egyetlen dolgom, hogy észrevegyem és magamhoz húzzam. :)

Manapság, amikor egyre többen élnek egyre nehezebben; amikor mindennaposak az anyagi gondok, anyagi jellegű panaszok, kiváltképp szerencsésnek érzem magam. Azért, amim van. Azért, ami megadatik. Amiért megdolgoztam, és különösképpen, meglepett értetlenséggel azért, ami így, ilyen egyszerűen lesz az enyém. Amiért még erőfeszítést sem igen kell tennem - csak nyitott szemmel járni, figyelni a világra, a csodákra magam körül.

Boldog vagyok, hogy ilyen életem lehet! :)

Szabadlábon vagyok, hejj!

Ó, de iszonyatos-brutál-kegyetlenül hiányzott már ez mennyiségű kint töltött idő!

Elmúlt a hiszti, a depizést hírből se ismerem, a napelemeim kicsattannak, és minden délutánra új ötletem van!
Vasárnap mászni voltunk Csókakőn,

aztán hétfőn is kimentünk, mert mért is ne?!

Aztán ma munka után medvehagymásztunk a Balcsinál.

De szerintem még edzek egy kicsit itthon is.
Aztán hétvégén ismétcsak Balcsi.
Jövő héten pedig vízitúra, méghozzá évadnyitó!

Jajj, hát ide nekem az oroszlánt is, kicsattanok, váááááá! :)
Csak tudnám, melyik este jutok el futni, mert azt is akarok ááááám!

Én, és a növények

Szeretem a szobanövényeket. Nézegetni. Lillánál például tök jó, hogy vannak. Otthonosabb lesz tőlük a lakás. Feldobják az életteret.
Egy darabig.
Idővel nagyon csúnyák lesznek, meg büdösek, és lehullik az összes elsárgult levelük.
Lehet, hogy ez azzal van összefüggésben, hogy véleményem szerint minden értelmes élőlény a.) szerez magának táplálékot, ha szüksége van rá; b.) valamilyen érzékelhető módon jelzi, hogy szüksége van táplálékra, és nem tudja megszerezni magának.
Na neeeem, a sunyi levélsárgulás nem ebbe a műfajba tartozik. Gáncsolna ki, vagy sípolna, esetleg mondjuk küldhetne sms-t is az a nyamvadt gaz, ha szomjas. Máskülönben honnan kéne tudnom???!!!
Néma gyereknek...

Na mindegy, az biztos, hogy drága növényekkel már nem kísérletezek. A fűszereket meg esélyes módon úgyis előbb esszük meg, mint, hogy megdögöljenek.

A sarkon túl...

Ezt a fotót néhány perce készítettem az ablakunkból.
A jobb oldali úriember itt lakik. A telet is ezen a helyen vészelte át (foglamunk sincs, hogyan).
Lehet vitázni, hogy vajon tehet-e róla, vagy sem, hogy idekerült. Ahogy arról is, hogy van-e értelme szendvicset adnom neki, mikor dohányzik is, alkoholt is fogyaszt (látom, hiszen nap-mint-nap találkozunk fél éve). Ugyanakkor nem kívánom senkinek ezt az életet. Neki sem.
És alkalmasint sokat segített az elmúlt hónapokban, amikor vélt vagy valós nehézségekkel küszködtünk, hogy minden nap láttam őt, és szembesültem vele, hogy milyen jó is nekem. Hogy van fedél a fejem fölött, étel az asztalomon, társam, akivel osztozunk örömben és bánatban.

De az ember általában nem lát, nem láthat a sarkon túlra. Túlságosan is leköti ami a sarkon innen van...

:)

- Ne egyél a földről!
- Naaa, csak azt az egy csikket hadd! Még füstöl...

(Beszélgetés, miután Zsolti elejtette a frissen gyújtott cigarettáját)