Gyűlölök elindulni. Azt a pillanatot tudom elsőként elviselni, amikor beindítjuk az autót, és eltávolodunk otthonról. Az első 10 km megtétele után már felszabadult eufóriát érzek. VÉGE a kálváriának, következik az UTAZÁS! Amit meg imádok.
Túravezetők vagyunk, két dudás egy csárdában. Két dudás, az egyik gypsy-jazz-t fúj, a másik meg kemény rockot. Vagy valami hasonló. Teljesen máshogyan, más irányból közelítjük meg ugyanazt a célt: nevezetesen, hogy a túrázóink fergeteges élményekkel térjenek haza.
Zsolti laza. Nem görcsöl. Gyors, de nem siet, nem kapkod. Hagyja, hogy a dolgok a maguk módján történjenek, és csak akkor avatkozik be, ha tényleg szükséges. A vérnyomása ennek megfelelően néha igényel egy vörösboros-kólát, hogy ébren maradjon nagy nyugalmában...:P
Ehhez képes én vagyok a megtestesült idegbetegség. Mindent tudni, irányítani, kontrollálni akarok - az időjárásról már lemondtam, de azért én akarom fújni a szelet. Mindenkit tájékoztatok, mindent rendelkezésre bocsájtok, felkészülök mindenre, a.)-tól zs.) tervig. Nem érhet meglepetés. És megspórolható a reggeli kávém is, pörgök anélkül is, mint a ringlispil.
Namármost ehhez képest az indulás napján általában nem nagyon veszünk össze. Zsolti persze finoman közli, hogy nincs már tiszta fehérnemű a szekrényben - én kiszámolom, hogy ha gyors-mosást teszek be, akkor meddigre fognak megszáradni az alsógatyák, és koordinálom a projektet. Azon persze felhúzom az orrom, hogy nem tudja megmondani, hogy hány hosszú és hány rövidnadrágra lesz szüksége a hétvégén; arról viszont meggyőz, hogy ne vigyünk csak azért gáz-zsámolyt, mert "hátha lesz valakinek egy felesleges gázpalackja". Végső érvként, amikor már a sírós hiszti küszöbén állok, beveti, hogy "maximum csak 1 garnitúra ruhánk lesz: ami rajtunk van; végülis a Szigetközbe megyünk, ott nem érhet minket baj, majd megoldjuk"; én meg, akármennyire felbőszíthetne, hogy elbagatellizálja a komoly, szolgáltatásunk minőségét meghatározó feltételeket, nem tudok rá haragudni. Inkább elröhögöm magam. Mert tényleg.
Azt persze csak ezután húzom ki belőle harapófogóval, hogy egyáltalán nincs zuhanyzós papucsa; tehát a mentális térképemre rákerül a kínai diszkont is a mai ütemtervbe.
Élünk.
És imádom. Az életünket, meg Zsoltit is. :)
:)
VálaszTörlés