Ami most, 2 év után történt, arra viszont érdemes volt várni.
Felújítás - egyszerre csiga-lassan és villám-gyorsan. 2 évnyi erőgyűjtés kirobbanó koncentrációja egy hétben. Hihetetlen tempó, hihetetlen eredmény.
Azért írok blogbejegzést róla, mert még mindig nehezen hiszem el, amit látok, amikor kimegyek a fürdőbe...
2015. június 22., hétfő:
7:30: Az ismerős burkoló kijön a megbeszélt időpontban, és konstatálja, hogy a fürdőszobában még fent van a régi csempe. Megegyeznek a Férjemmel: a burkoló dolgozik addig máshol, a Férjem meg leveri a csempét egy nap alatt. Holnap újra kezdjük az egészet. Remek. Egy napot csúszunk. Mi lesz ebből?!
21:00: Csempe leverve, a Férjem levert. Annyira sincs ereje, hogy a felhalmozódott sittet és törmeléket levigye a pincébe. Kimerült, éhes, és az egész olyan kilátástalan. A lakásban porfelhők szállnak. A hálóban még le tudok ülni, feküdni. Kész csoda. Sose lesz ebből semmi.
2015. június 23., kedd:
7:30: A Férjem munkában indulva betessékeli a már a ház előtt várakozó burkoló-segédet. A srác visszafogott, tisztelettudó, a maga módján humoros. Kínálom étellel, itallal, de (egyelőre) nem kér semmit. Csak a pincekulcsot, ahová nekiáll lehordani a tegnapi bontás romjait. Dolgozik, mint a gép egy órán át: addigra lehord mindent (amit tegnap a Férjemnek már nem volt ereje, pedig az ő reszortja volt), feltépi a régi műpadlót, átrendezi az anyagokat, eszközöket, a lehetőségekhez mérten feltakarít.
8:30-kor rá tudom venni egy kis reggelire, amit éppen elkölt, mikor megérkezik a Mester. Azonnal munkához látnak: a fürdőt egy az egyben vakolni is kell...
11:00: Meg merem végre kérdezni, hogy mi a mai terv. A Mester elmondja, hogy leburkolja a fél előszobát, majd bepallózza, hogy tudjuk használni a fürdőt, wc-t. Aztán továbbmennek: ha az egészet meg akarná csinálni, akkor nem tudnánk mászkálni a lakásban másnapig. Nekem mázlim van: nálam a Szomszéd kulcsa, aki nyaral, és előzékenyen felajánlotta a fürdőjét és a kanapéját erre az esetre. Kérdem, csomagoljak-e. A Mester rábólint. Délre átköltözöm.
12:00: A Mester megkezdi a fürdőszoba padló és az előszoba burkolását.
17:00-kor átkopog: végeztek. Holnap reggel jönnek, folytatják. Benézek, és tényleg le van rakva a járólap, végig. Rend, tisztaság. A lépcsőházban is. Kezdek megnyugodni. Mégiscsak lesz itt valami. Megegyezünk: csütörtökre küldi a festőt: néhány helyen be kell javítani a falat, mert 2-3 milliméteres rétegben jön le róla az ősrégi festék. Ha már csináljuk, csináljuk jól, ugye...
23:00: Végzek a másnapi teendő-listával, lefekszem. Muszáj komoly logisztikát követnem, különben nem végzünk péntekig...Szóval inkább leírom. Ha kell, hát éjjel.
2015. június 24., szerda:
8:00: A Mester megérkezik 2 segéddel és vagy 6 burkoló-tanulóval. Kicsit toporognak, kicsit esetlenek, de azonnal nekilátnak a munka előkészítésének. 6 pár erős váll, 6 pár munkát váró kéz. Gyorsan egyeztetjük a főbb pontokat a Mesterrel, hogy tudjanak haladni, amíg nem leszek itthon, délig.
9:00: Elintézem, amit a jövő heti tábor miatt el kell.
10:00: Megreggelizem az IKEÁ-ban, majd nekilátok a beszerzésnek. Listám van, mégsem haladok gyorsan. Sok mindent nehéz volt előre elképzelni. Sok mindent nem tudok már megemelni egyedül. Közben vagy 4-szer felhívom a Mestert: mérje meg nekem ezt, számolja ki nekem amazt. Türelmesen tűri szegény. Végül 11:30 körül indulok el hazafelé.
12:30: Bemegyek az OBI-ba fugázóért. Felhívom a Mestert, kell-e még járólap az erkélyre. Azt mondja, elég lesz. Hát jó.
13:00: Hazaérek. Fürdőszoba végigcsempézve, gyönyörű; előszoba kifugázva, a kamra már mindjárt kész. A lépcsőházban őskáosz, de tudom, hogy a nap végére eltűnik. A 6 tanuló felhordja a bevásárlásomat a kocsiból egy szó nélkül.
14:30: Mégiscsak kellene burkolólap. Irány az OBI. Útközben próbálom elérni a Férjem: nem veszi fel, bár pár perce még beszéltünk. Totál bosszantó. Mikor végre felszedem, baromira összeveszünk, már mindkettőnk feszült. Végül lesz burkolólap, irány haza.
17:00: A Férjem átveszi a napi munkát a brigádtól. A Mester bevallja: elszúrta; csak péntekre hívta a festőt. Basszus. Basszus-basszus-basszus. Nem végzünk péntekig. Mikor megtudom, átballagok boci szemekkel, és megkérem, hogy legalább a fürdőszobát oldjuk meg, hogy másnap nekiállhassak festeni. Hümmög. Rosszat sejtek.
22:00: A feszültség a Férjemmel fokozódik. Kivagyunk mindketten. Kényelmetlen az ágy a szomszédban. Hontalanok vagyunk az otthonunktól egy lépésre. Nem végzünk a héten, a jövő héten meg már nem tudjuk csinálni. Csapdahelyzet. Nem tudjuk a megoldást.
2015. június 25., csütörtök:
7:30: Megérkezik a tegnapi brigád. A segéd bőszen fugáz, míg a Mester (!!!) elkezdi bejavítani a falakat, amik a festő feladatai lettek volna. Mikor rákérdezek, szerényen meséli el, hogy tulajdonképpen 4 szakmája van, köztük szobafestő-mázoló is, csak inkább a burkolásban van évtizedes rutinja, ezért azzal foglalkozik inkább.
Közben lefestem a konyhát, oda csak 1-1 tisztasági réteget kell húzni mindkét színből. A Mester csodálkozik, hogy a 7 hónapnyi nagy pocak ellenére a létrán talál fél nyolckor, de aztán hamar belátja, hogy a munka tényleg nem halad magától, nélkülem...
11:00: Minden - tényleg MINDEN - leburkolva, kifugázva, kijavítva, beglettelve. Kész. Mikor félrehívom a Mestert, hogy elszámoljunk, fejből felsorol minden tételt; benne anyagárakat is, amiket hoztak, majd együtt kiszámoljuk a négyzetmétert, és a végeredmény szinte pontosan annyi, amennyit előre megbeszéltünk. Közben a brigád minden felesleges vagy maradék anyagot és eszközt levitt a pincébe, feltakarított: a terep üres, és a lehetőségekhez mérten tiszta. Kezdhetjük újra belakni. Nem találok szavakat.
11:30: Folytatom a festést. Szeretném ma befejezni. Nagyon szeretném. És nagyon sok.
14:00: Becsenget Édesapám: jött megcsodálni a változásokat. Megbeszéljük, hogy 6-ra visszajön, beköti a csaptelepet, mosógépet, bojlert.
16:30: Elindulunk a Férjemmel csaptelepet venni. Az első helyen konstatáljuk, hogy méregdrágák, és nem is nagyon szépek. A második helyen konstatáljuk, hogy minden helyen ez a helyzet velük. Már csak a nagyáruházak vannak nyitva. Akkor ma nem lesz csaptelep. Mégegy nap fürdőszoba nélkül. Remek.
18:00: Megérkezik Édesapám szerelni. Hamar óriási szerelési káosz kerekedik a lakásban. Próbálok festeni, a Férjem szerel, egymást kerülgetjük hárman. A két pasinak más a munkamódszere, feszültség van a levegőben, amire én is ráteszek, amikor a Férjem azt mondja: ma már nem fúrja fel a szekrényt.
19:30: Kilazult egy járólap. A Férjem hívja a Mestert, aki megígéri, hogy holnap jön, és javítja. Remek.
21:00: Apu hazamegy, holnap folytatjuk. Már látszik, hogy nagyon szép lesz az egész. Mi meg ittmaradunk a félkész káosszal, és a feszültséggel. Befejezem a festést, de közben nem jutunk dűlőre. Most egymást utáljuk így, vagy csak a helyzetet? Minek ide szép lakás, ha nem tudunk szeretettel fordulni egymás felé?
2015. június 26., péntek:
5:30: Csörög a vekker, ma nem jön már brigád; ma magunk vagyunk: a feladat, és én.
6:30: Összeszedem magam, nekiállok festeni. Óriásinak tűnnek az előszoba-falak. Ha végzek is ma: hogy pakolunk vissza, hogy takarítunk ki? Basszus. Inkább nem gondolkozom, csinálom.
7:30: Megjön a Mester és a segéd javítani. Megint rámcsodálkoznak, hogy mit kepesztek a létrán. 7:35-re kábé végeznek is. Hívom Aput, jöhet segíteni.
11:00: A festés KÉSZ. Teljesen. Két rétegben. Minden helyiség. El sem hiszem. Lezuhanyzok, aztán elmegyünk beszerezni, ami még kell. Bekötő-cső, kémény-toldalék, csaptelep. Vagy 8 helyet végigjárunk, ahol nincs dolgom, már ki se szállok a kocsiból. Iszonyatosan fáradt vagyok, nagyon fáj a lábam. Végül találunk megfelelő csaptelepet. Hurrá!
14:00: Megérkezik a Férjem, és Anyu. Utóbbi hoz kaját is. Megebédelünk. A fiúk szerelnek, és elkezdem kirámolni a nappalit. Azaz: visszarámolni az előszobába, kamrába az odavaló dolgokat. Meglepően gyorsan és hatékonyan megy, meglepően jól elfér minden. A Férjem úgy segít, mint egy kisangyal, mindent elcipel, megemel; nem vitázik, nem hagy egyedül. Hurrá!
17:30: Apu végez, minden bekötve! Összepakol, aztán hazamegy. Van csaptelep, van melegvíz, van mosógép. Van boldogság is. Nem is kicsi!
18:15: Már épp csak ki kéne takarítani, mikor megérkezik Csaba, akit 19:00-ra vártunk. Én néha leülök, de azért végig pörgök, takarítok, amíg beszélgetnek a Férjemmel: ez a célegyenes, mostmár befejezzük, addig nem fekszem le.
20:15: Csaba hazaindul. Míg felmosok, port törlök mindenhol, addig a Férjem kiköltözik a szomszédból, rendet vág ott is.
22:00: Mindennel végeztük. Az új élettér gyönyörű, imádjuk mindketten. Már nem morgunk egymásra sem. Gyertyát gyújtunk, belefekszem egy nagy kád gyógyteás vízbe. Sikerült. Vége van! Megcsináltuk!
2015. június 27., szombat:
A vekker 6:00-kor cseng, de a mai nap már nem haragszom rá annyira. Ma edzést tartunk, esküvőre megyünk. Program, persze, de az elmúlt hét után már pihentető lesz. Boldog vagyok. Már megint azt érzem, hogy mindenem megvan, amire csak vágyom!
Be van fejezve a nagy mű igen, a gép forog, saz alkotó pihen.(reméljük)
VálaszTörlés