Miért egy?

Az elmúlt hetekben sokakkal beszélgettem a baba-témáról (mily meglepő!); többször előkerült a "majd a másodikkal könnyebb lesz" frázis is. El is hiszem. Ugyanakkor a Férjem is, én is megfogalmaztuk már - külön-külön és együtt is - hogy valószínűleg nekünk nem lesz második babánk.

Erről meg a világ hallani sem akar. A többség azt gondolja, hogy a nehéz szülés, az alvásmegvonás, a babás kiképzés nehézsége miatt gondoljuk így.

Na, én nem így látom.

Máté meglepetés-baba, ajándékba kaptuk, és elképesztően örülünk is Neki. Igen, nehéz volt a szülésünk. Igen, 3 óránként fent vagyunk éjszaka. Igen, Máté kötött fogású kissrác: csak testközelben nyugszik meg, alszik el.
Mégsem ezek az okai annak, hogy úgy látjuk, nem lesz tesója.

Sokkal inkább az alábbi két dolog:
Először is: egy ilyen picurt nevelni, gondozni, táplálni, óvni olyan feladat, ami teljes embert - alkalmasint néha 2 teljes embert - kíván. Máténak ezt szerencsére meg tudjuk adni, hiszen erősek, egészségesek és elszántak vagyunk mindketten. Ugyanakkor nem érzem azt, hogy szeretném vagy tudnám ezt az energia-mennyiséget megosztani két manócska között. Nem érzem azt, hogy fair lenne; és azt sem érzem, hogy bírnám, bírnánk. Annyit szeretnék vállalni, amennyit még tudok becsülettel. Úgy érzem, tőlem ennyi telik. Azért, mert közben nekem fontos az is, hogy ne legyen itthon totális káosz; hogy minden nap megmoshassam a hajamat; hogy emberek közé jussak 2-3 naponta. Ezek önző, önös szempontok: viszont azzal teszem még mindig mindenkinek a legjobbat, ha tudom a saját határaimat, és számolok velük. Hiszen ha nem így teszek, akkor összeomlás, vagy legalábbis feszültség lesz a vége; arra meg nincs szüksége egy (kettő) kisbabának.

Másodszor pedig: Azért nem vállaltunk tudatosan gyereket, tehát azért nem terveztük, hogy kisbabánk legyen, mert a Férjem is, én is baromi szabad lények vagyunk; nagyon nehezen tűri mindkettőnk, ha bármilyen körülmény korlátoz minket a szabad mozgás- és döntés-terünkben. Egy kisbaba pedig - legyen bármilyen imádnivaló is - mégiscsak ilyen tényező. Amit szeretettel vállalunk Máté kedvéért, hiszen megérkezett hozzánk, minket választott, nekünk pedig Ő az első. Viszont - látva, hogy ez mekkora energia-ráfordítást igényel - tudatosan valószínűleg nem választjuk majd mégegyszer ugyanezt. Igen, fontos, hogy legyen gyerekünk, szerettünk volna mindketten. Ugyanakkor annál, hogy második gyerekünk is legyen, fontosabbnak érzem/érezzük azt, hogy legyen életünk, mégpedig olyan, amilyet szeretünk, amilyet örömmel és derűvel élünk, nem lemondásokkal vagy beképzelt mártíromsággal.

Lehet ezt sokféleképpen nevezni. Akár önzésnek is.
De számomra ez inkább a tudatosság útja.