(a másik könyökömön...)
...az elmúlt 11 hét.
Lám-lám, milyen beszédes a magyar nyelv: így fogalmaz, és nekem tényleg kijött a könyökömön az elmúlt hetek fáradtsága, nyomása, új helyzete, nemalvása, alkalmazkodási kényszere. (Amit melleslg imádok a Kispocokkal együtt, aztán mégis!)
Nem emlékszem, hogy beütöttem volna, de amikor az ember konstans egy 6 és fél kilós kisbabával zsonglőrködik, akkor szerintem ennél komolyabb dolgok felett is hajlamos elsiklani...Az viszont vitathatatlan, hogy valami érte a bal könyökömet: vagy a sok terhelés, vagy valami külső behatás miatt tojásnyira duzzadt, és elképesztően fáj.
Mennék én orvoshoz, de a kórházi viszonylatok elég kilátástalanok; pláne úgy, hogy Máté másfél óránként azért szeret összebújni és eszegetni egy kicsit...Meg aztán: nem is hiszem, hogy röntgen, az ultrahang, az esetlegesen felírt gyógyszer használna...
Szerintem az használ, ha megpróbálom egy kicsit kipihenni az elmúlt már majdnem 3 hónap fáradalmait.
Merthogy pont akkor ütött be ez a traumatológiai eset, amikor már testileg-lelkileg is kezdtem a fáradtság mélypontjára kerülni.
Nem véletlen. Ahogy a fenti szólás is mondja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése