Felkérést kaptam ma. Bizonyám! Méghozzá nem másra, mint blog-bejegyzés írásra. Na, persze nem itt; nem lett a Görbe-tükör-kép felkapott eszme-futtató helye semmiféle nagyközönségnek.
Egyszerűen híre ment a közvetlen környezetemben, hogy blogot vezetek, így aztán felkértek-megkértek: nem írnék-e némileg szakmámba (=hivatásomba) vágó postokat is a nyelviskolánk oldalára.
Oh, dehogynem. Írom is az elsőt. A téma kicsit "légbőlkapott" a szó azon értelmében, miszerint nincs semmi apropója, közvetlen kötődése a jelen eseményeihez. Azonban olyasmi szinten örökérvényű kérdéseket fogok pedzegetni - ígérem - mint a legtöbb honlapon a FAQ (azaz Gyakran Ismételt Kérdések). Vágjunk bele, no.
Sokszor, sokan kérdezik Tőlem, amikor meghallják, mivel foglalkozom: vajon jó-e egy kisgyereket 5 évesen, 3 évesen, 10 hónaposan angol órára járatni; használ-e egyáltalán valamit; milyen eredményei lesznek a jövőben; mindenki számára ajánlható-e a nyelvtanulás ezen korai formája; mi történik, ha az egyik szülő teszem azt csak egy idegen nyelven beszél a gyerkőchöz; jó-e, ha otthon egy másik nyelvre tanítgatjuk a picit?
Rengeteg kérdés; mögöttük megannyi kiváncsisággal, aggodalommal, esetenként szkepszissel.
Két dolgot szeretnék leszögezni rögtön az elején:
Ad 1.: Tanító, nevelő vagyok. A foglalkozásom hivatás. A szó szent értelmében. És ezt még a marketing sem árnyékolhatja be. Így tehát a véleményem is afféle bennfentes pedagógusi-pszichológusi szemléletet mutat - nem pedig az általam kínált "portéka" értékesítésének igényét.
Ad 2.: Sokan, sokféle helyzetben teszik fel a fenti kérdéseket. Természetesen örökérvényű, és cáfolhatatlan válasz nincs. Én magam a saját élményeimből, tanulmányaimból és tapasztalataimból merítek, amikor arra vállalkozom, hogy (szigorúan házi használatra) megválaszoljam ezeket a felvetéseket. Ez néha egyezik azzal, amit a kérdező hallani szeretne - néha pedig ellentmond neki. De nem is cél az ellentmondások kiküszöbölése.
Íme a válaszom tehát:
Úgy gondolom, hogy egy gyerek taníttatásának, az életpályán való elindításának sokkal kevésbé az ideje, vagy a helyszíne releváns, mint az oka, a miértje, a háttérben álló motiváció.
Mielőtt bármilyen új, tanulás jellegű tevékenységet hozunk egy gyerkőc életébe, úgy gondolom, mindig fontos lenne elgondolkodnunk arról: vajon miért szeretnénk, hogy ő ezt megtanulja? Nekünk nem volt lehetőségünk rá...A mi szüleink nem támogatták...Mi nagyon szerettük volna, de az élet másképp hozta...Az összes többi szülő is így tesz...A mai világban enélkül már nem lehet boldogulni...
Megannyi jogos, feszítő, kényszerítő érv.
Én azonban mégis úgy gondolom, hogy akár egyenként, akár az összes együttvéve kevés ahhoz, hogy valakit, egy gyereket, egy cselekvésre és vélemény-alkotásra alkalmas individumot valamilyen cselekvésre erőltessünk.
Direkt nem használom a "kényszerít" igét. Nem kényszerről van itt szó, jól tudom, csak okos szülői iránymutatásról, lehetőség-teremtésről. Ami még ha be is következik, a legtöbb esetben egyáltalán nem romboló. Mitöbb: építő, nagyon is.
A kérdés nem ez. Sokkal inkább az, hogy az a gyerkőc mihez kezdene a megmaradó pénzzel, idővel, energiával, ha a maga kedve szerint dönthetne.
Úszni szeretne? Nosza, menjen úszni! Lovagolna? Egy próbát megér? Zenét tanulna? Remek ötlet! És még sorolhatnám az opciókat...
Egy szó, mint száz: úgy érzem, hogy a gyermekkori nyelvtanulás mindenki számára hasznos és élvezetes lehet. Azonban ennek vannak bizonyos előfeltételei - ugyanúgy, ahogy vélem, minden más típusú kora gyermekkori szabadidős tevékenységnek is.
Fontos, hogy senki ne érezzen kényszert: ismétlem SENKI! Nem vagy rossz, vagy hanyag szülő, ha a gyereked 6 évesen még nem beszél legalább 2 nyelven. Nem teremtesz neki kevesebb lehetőséget, mint más. Egyszerűen csak valószínűleg másmilyeneket teremtesz. Ha pedig ezt választod - nos, ez egy jó döntés, hasznos időtöltés, valóban. De a Te választásod mellett lényeges az is, hogy vajon kényszer-e a részvétel a kicsinek. Azért csinálja, hogy örömet szerezzen vele Neked? Meg akar felelni valamilyen elvárásnak? A kortársak hatására cselekszik? A nagytestvér nyomdokaiba akar lépni, hogy kivívja az elismerésedet? Ha az utóbbi kérdésekre úgy érzed, NEM a válasz, akkor nyugodt szívvel mondom: valószínűleg olyasmi motivál Benneteket a nyelvtanulásra, ami semmiképp nem viheti rossz irányba az eseményeket.
Mindemellett fontos az is, hogy az általunk a gyerkőcnek megajánlott szabadidős tevékenység mindvégig önkéntes alapon működjön: azaz ne legyen kötelező a részvétel; ne kérjük számon a tanultakat; ne jelentsen semmiféle hátrányt, ha a kicsi aznap kevésbé aktív, vagy a figyelme kevésbé koncentrált. A tevékenység célja - ebben a korban elsősorban - magának a tanulásnak, mint folyamatnak a megszerettetése; a speciális tananyag - jelen esetben az idegen nyelv - ismerőssé tétele; az önbizalom növelése a későbbi ismeretszerzések idejére. Ez pedig, úgy érzem, csakis kötöttségek és következmények nélkül, szabadon valósítható meg.
Mindemellett, ha úgy is éreznéd, valamiféle belső kényszer vonz affelé, hogy a gyereked angolt tanuljon - legyen az megfelelni-vágyás, aggodalom, vagy kötelesség-tudat - úgy gondolom, a lehetőség mindannyiunk előtt nyitott: azaz ha szeretnéd, vagy a kismanód szeretné; gondoljatok egy merészet, próbáljátok ki, vágjatok bele. Az idő, és a tőrténések pedig majd úgyis megmutatják, vajon jó döntést hoztatok-e ezügyben. Korrigálni pedig sosem késő.
A lényeg inkább az, hogy ebben is - mint minden másban - megtanuljuk elfogadni, hogyha hibázunk, tévedünk; csakúgy, mint azt, ha a gyermekünk téved, mulaszt, vagy hibázik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése