Szezon

Nálunk, kis családunkban és kedves kis otthonunkban a nyári szezon egészen más, mint a téli.
No nem azért, mert másmilyen ruhákat hordunk; másmilyen rece van az autóguminkon; más hőfokú italokat kortyolunk; vagy más kedvteléseknek élünk.
Sokkal inkább azért, mert nálunk a nyár a SZEZON. Szezon a nyári táborra, a vízitúrára, az erdei iskolára - azokra a dolgokra, amiket igazán szeretünk munkánkként végezni.
Ilyenkor Dávid az élete felét (vagy a fél életét?) nálunk tölti; a család együtt sír (reggel, amikor fel kell kelni; napközben, amikor értetlen a gyerek vagy faksznis a túrázó; este, amikor már beszélni sem tudunk a fáradtságtól, de még kalandpályát szerelünk); együtt nevet (amikor már kínunkban nem tudunk mást; amikor több gázsi marad, mint ahogy számítottuk; amikor végre hazamegy a túrázó; vagy amikor igazán jól sikerül egy-egy program). Kidolgozzuk a belünket; keveset alszunk, sokat élünk; sokszor nem tűr nyomdafestéket a mondanivalónk; törekszünk a tökéletességre; és nem mellesleg: végeredményben IMÁDJUK, AMIT CSINÁLUNK.
Nálunk a nyár a nagy örömök és a nagy hajtépések szezonja - amit még ezzel együtt sem cserélnénk el semmi pénzért.
Maximum talán 2 szezonra...:)

Murphy

Igen-igen, a vízitúravezetés (csakúgy, mint az ipari alpinizmus) veszélyes üzem. A sérülés kockázata nagy; a dolgot igazán jól kell csinálni ahhoz, hogy ne essen baja az ember lányának.

De hogy nekem AKKORA balszerencsém legyen, hogy vigyázzak bár magamra akárhogyan, és ússzak bár meg minden necces helyzetet, mégiscsak belelépjek abba az éles fémdarabba, amit valaki épp a sátram és a sörpad között veszített el? Murphy bácsi a markába röhög...

A doki bácsi - nevezzük nevén: Tamás - pedig bár az elején úgy vélte, hogy csupán szimulálok, a végére rádöbbent, hogy itt bizony komoly emberrel van dolga.
Merthogy én mondtam Neki, hogy ez a seb bizony mély, és kell ehhez az a tetanusz - de ő persze először csak hajtotta a magáét.
Aztán megnézte az első, felületes rátekintés után egy kicsit jobban is, és rádöbbent, hogy Neki ezt most sürgősen fel kell tárnia mégis, valamint, hogy a nővérke bökheti belém az a tetanust teljes léleknyugalommal.
Érzéstelenítőt azért persze nem adott. Ígyhát élő egyenesben élvezhettem végig, amíg 3 perc leforgása alatt "feltárja" a sebet, és eltávolítja belőle a Szigetköz oda nem illő részeit.
Félidőben kértem 10 másodperc pihit, hogy aztán megint össze tudjam szorítani a fogamat. De becsületemre legyen mondva: meg sem nyikkantam...

Hazafelé Dávid hozott ölben a kocsiig, és az kocsitól.
Holnap megyek átkötözésre.

De végre egyszer az életben úgy vezetek tábort, hogy csak ülök - felpolcolt lábbal - és osztom az észt.
De azért ne dobáljátok az éles vasdarabokat a Szigetközben, mert morcos leszek...

ELTE

Épp kezdtem a hajamat tépni. Mert oké, hogy kiírják az egyik hallgatói felületen, hogy a másikon elérhető a záróvizsga (azaz szakdolgozat-védés) beosztás, de amikor nézem, akkor sehogy sem találom.
Ami rendben is lenne, ha nem arról lenne szó, hogy vajon holnap megyek-e, vagy esetleg áttettek-e mára. Nem is volna gond, hiszen már megírtam az előadásom, node akkor kapkodnom kellene a készülődéssel eléggé...
Keresek jobbra-balra, csak nem találom a kellő infót. Aztán bedühödök, és felhívom a tanulmányi előadót - már előre bosszankodva, hogy úgysem fogja felvenni...
Két csörrenés, kedves női hang, felvilágosít, megnyugtat, és kész.
Nolám, mire kiöregszem lassan a rendszerből, elkezdenek működni a dolgok?

De neeeem, azért még nem kezdek egy újabb szakot...:)

Női táska

Kávézó. Anyu szemben somolyog. Viki vadul rámol a táskájából kifelé. Telefont keres. Majd ilyetén módon fakad ki:
"Legalább az egyiket megtalálnám, hogy meg tudjam csörgetni a másikat!"
Anyu lefordul a székről a röhögéstől.
Telefon két másodpercen belül Viki kezébe akad. Mindkettő.

Spontán - párhuzam

Elmesélek egy történetet.
Valamikor régen, egy messzi-messzi galaxis északkelet-délnyugati csücskében történt, hogy V. frissen nagykorúvá vált ügynök kiötlötte, hogy D. fiatalkorú ügynök-társára ráférne némi nyári-program színesítés. Nosza, kapta magát, és a két leszervezett vízitúra között felpakolászta a kiskorú ügynököt, és T. városába utaztak, ahol V. ügynök boldogult ifjúságában édesapjával töltött nyaranta egy-egy hetet.
T. kiemelt jelentőségű létesítménye a strand-kemping összevont komplexum volt, ez vonzotta magához lelkes ügynökeinket is. Nomeg persze a tudat, hogy V. ügynök egy meglehetősen szoros kontaktusban lévő ügynöktársa szintén e városban tölti véletlenül épp ebben az időpontban a főiskolai nyári gyakorlatát. (Legyen ő P. ügynök.)
V. és D. ügynök felkereste tehát az említett összevont szórakoztató komplexumot, és hamarosan felépítették főhadiszállásukat. Azaz: felépítették volna, ha nincs olyan iszonytató meleg, hogy inkább a társalgónak kinevezett, sokkal hűsebb kőépületben alszanak - helyette.
Ám a küldetésük második napján (amikor már kellőképpen megunták a medencét, a közösen ismert kártyajátékokat, a tűzrakást, a boltba menést és némileg egymás fejét is...) P. ügynök látogatóba jelentkezett hozzájuk a késő délutáni órákra.
Várták is, nagy lelkesen. A haditanácsuk eldöntötte, hogy örömtűzzel fogadják majd a vendéget, amit a közeli kiserdőben szedett gallyakból gyújtanak majd.
Azonban P. ügynök az idő előrehaladtával csak nem érkezett.
V. és D. ügynök ennek ellenére szorgosan hozzálátott a gallyak gyűjtéséhez, mindaddig, amíg egyszer csak "Aúúúúú!" kiáltott V. ügynök, majd megvizsgálva jobb hüvelykujjának körömágyát, felismerte, hogy megcsípte egy darázs. Felocsúdva az első riadalomból körülnézett, és bizony a főhadiszállásuk közelében (ahol eddig nem aludtak) felfedezett egy méretes darázs-járatot.
Ez még mindig nem okozott volna bonyodalmat, ha D. ügynök nem közölte volna azon nyomban, hogy Ő bizony allergiás a darázscsípésre. V. ügynök (felismerve a rokoni szálak jelentőségét) azonnal kalciumért kiáltott, miközben elvonszolta a megszeppent D. ügynököt a darázsfészek közeléből; és miután felmérték, hogy sem nekik,sem pedig a komplexum személyzetének nincs ilyenje készleten, csak reménykedni tudott, hogy D. ügynök allergiája nem predesztinálja az övét is.
P. ügynök pedig még mindig késlekedett. Végül aztán bejelentkezett a titkos és védett rádió-vonalon, és közölte, hogy munkahelyi teendői miatt halvány lila ibolyája sincs, mikor fog megérkezni, de előreláthatólag késő éjjel.
V. és D. ügynök ekkor már a medence melletti két padon (távol a darazsaktól) feküdt. A hálózsákjaikat V. ide vonszolta, és felkészültek a hosszú éjre (előre megbeszélve, hogy D.-nek mit kell tennie, ha V. mégiscsak, így 1 óra eltelte után is hirtelen allergiás tüneteket mutatna).
Már éppen elszenderedtek a kézzel faragott pad göcsörtjei között, amikor P. ügynök végül bejelentkezett.
V. ügynök a titkos belépőkártyákkal elébe sietett, majd nemsoká előállt a rég áhított éjszakai nyugalom.

V. ügynök azóta némileg bölcsebb, D. ügynök időközben nagykorú lett. Holnapután V. ügynök az est leszálltával elindul D. ügynökért, aki éppen T. városában teljesít majd azidőtájt küldetést.
Még nem tudni, vajon a munkahelyi teendői meddig tartóztatják fel, de az is elképzelhető, hogy késő éjszakáig. Szerencsére V. ügynöknek már van gépjárműve, így ebben az esetben könnyen tudja majd megközelíteni a kemping-fürdő szórakoztató komplexumot, ahol pihentető éji álmát tölti majd ebben az esetben. Mivel D. ügynök megfelelő szintre fejlesztette kompetenciáit, a gépjármű éjszakai kezelését ez esetben majd ő veszi át.
Remélik, hogy a darázsfészek azóta eltűnt, de az esetből tanulva 4 éve mindig hordanak maguknál kalciumot.

D. ügynök és V. ügynök azóta is számos küldetést teljesítettek már együtt, de T. városára még mindig nosztalgiával gondolnak.
Talán az a tatai nyár a Fényesen volt az utolsó gondtalan - túrázóktól mentes - közös nyaralásuk.

All in all

Csak egy tégla vagyok a falban, igen-igen.
Valljuk be, erre a második hétre már belejöttem.
Kaptam is egy magasabb szintű pályát, hogy ne unatkozzak...
Amikor nem tudod, kinek higgy, hogy kiben bízhatsz, és ki a hátbatámadó szemétláda; amikor nincs kéz, amibe kapaszkodhatnál, ezért napokig csak kapkodsz biztonság és levegő után; amikor minden egyes érintés számítana, ha megkaphatnád; amikor végre kilábalsz, és kapsz egy sokkal rosszabb hírt; amikor az arcodra vésett mosollyal intézel és teljesítesz, hogy aztán a színfalak mögött összeomolj; amikor percekre elfeledteti veled a munka, vagy a bosszúság azt, hogy épp van nagyobb, sokkal nagyobb baj is; amikor minden este végkimerülésig maradsz ébren, hogy ne hozzon gondolatot az álom; amikor lassan már azt is elfelejted, hogy milyen az élet máshol, táboron kívül; amikor bármit odaadnál egy elismerő szóért, de sajnos ez is kevés; amikor úgy érzed, hogy a kiszakadt szíveddel fociznak lent a parkban...
Ilyen volt ez a hét. Vége lett; a várhatóhoz képest meglehetősen pozitívan. Kibogozódtak a szálak; amelyikek nem, azokat pedig beégettem.
Nincs miért hátranézni.
Csakis előre.

A táborvezető egy napja

Reggel 6:30. A vekker cseng, Te felriadsz. A torkod ég, az orrod tele, a tagjaid mindegyike külön-külön sajog. Ha otthon volnál, telefonálnál, hogy ma nem tudsz elindulni a munkába.
Felkelsz, és pótlod az este erő híján elmaradt zuhanyzást. Papucsban már reggelizni sem indulsz - ki tudja, hová szalajt a sors bármelyik percben.
Felméred az időjárást. Mérlegelsz, osztasz-szorzol, hogy milyen program tud megvalósulni. A reggelidet állva fogyasztot, miközben két falat között (és lehetőleg nem tele szájjal) tájékoztatod a pedagógusokat az aznapi teendőkről. Bár a hangszálaid minden reggel sztrájkot hirdetnek, mégis Te hívod fel az étkező fiatalok figyelmét az időjárás miatti elvárt öltözékre, valamint a megbeszélt időpontokra.
Felhívod a buszost, eltolod az időpontot. Koordinálod a picik kipakolását a szobákból. Rögtönzött zálog-kiváltást rendezel a szobákban találtakból.
Fogadod, majd stikában kifizeted a busz-sofőrt. Hozzá koordinálod és elintegeted a csapatod, miután felvilágosítottad őket a buszon való viselkedés normáiról. Közben szembe-találkozol és egyeztetsz az újonan érkező csoporttal.
Felméred Gárdony és Agárd palacsinta-kínálatát. Végül az első helyen rendelsz 40 darabot estére. Az ár felét előlegben otthagyod.
Felismered, hogy el kell indulnod a csapatodhoz, 15 km-rel odébbra. Végighajtasz a településeken, leparkolsz a kikötőben, majd gyalog járod be a velük tervezett utat. Rohanva, hogy ne késs tőlük.
Ezután 40 percet vársz rájuk. Míg a csoport egyik felével elindulsz, a másik fele nem hajlandó kijönni a múzeumból. Egyeztetsz a segítőddel, kiimádkozza őket. Visszamész, hogy segíts neki, elindítod velük, hátrahagyva 3 embert. Őket Te koordinálod. Közben telefonon egyezteted a harmadik osztállyal, hogy bár nincsenek az egyeztetett helyen, de jó helyen vannak, csak elkerültétek egymást.
Erőltetett menetben viszed a 3 hátramaradtat a kikötőbe. Közben egyeztetsz a hajós kapitánnyal. Futva eléred a csapat elejét, Te vezeted őket a hajóra.
Fizetsz a kapitánynak, egyezteted a programot, bemutatod a csapatot koordináló segítődet.
Elintegeted a vízen távozó társaságot, majd autóba ülsz, és a táborhelyre hajtasz. Odaérve elintézel pár telefont - eddigre a csapat is odaér. Táborzárót rögtönzöl a kicsiknek.
Ebéd után segítesz a srácoknak berámolni a csomagjaikat a kocsiba - ezeket a vasútra szállítod Nekik. Elbúcsúzol, mindenkit megpuszilsz, aki csak igényli. Beszélsz a vállalkozóval, akivel még nem találkoztál eddig, 20 perc múlva vár.
Odamész, egyezteted vele a programot, megállapítod, hogy valószínűleg meggyűlik majd a bajod vele.
Visszatérsz a táborba, programot tartasz egy falka lázadó hatodikosnak. A végére nagyjából elmegy a hangod.
Begyúrod a kenyér-tésztát, majd megjelensz a vacsorán. Meghallgatod a pedagógusok felháborodását, és igyekszel a szállást is megvédeni, de az ő érveiket is elfogadni. Véded, ami védhető, közben pedig igyekszel a lehető legkevesebb belső információt kiadni. Nehéz. Nagyon nehéz. Telefonálsz, megszerzed a megfelelő adalékokat, tájékoztatod a pedagógust a probléma okáról, megnyugtatod, megnyugszik. Átadod neki a délelőtt szervezett meglepetés-palacsintát. Boldog. Közben annyira ideges leszel, hogy odavágod a kasszát és a forgalmit a segítségeidnek. Bőgsz pár percet a konyhán.
Közben kiderül, hogy az egyik osztály másnapra hidegcsomagot akar. Nem Neked szóltak, csak a konyhának, annak is csak most. Telefonálsz, felsőbb utasítást kérsz. Kapsz, eljársz, a lehető legkedvesebben, mégis határozottan és mellébeszélés nélkül.
Közben elkezdődik a kenyérsütés. Leveszed, megtöltöd a kész kis botkenyereket.
Kiderül, hogy az egyik srác még délelőtt beverte az orrát, orvos kellene hozzá. Azonnal intézkedsz, autóba ülsz vele, a barátjával és a pedagógussal - aki kijelenti, hogy rögtön a kórház felé induljunk. Beviszed őket a megyeszékhelyre.
Míg már a röntgenre várnak, megvilágosodsz, hogy a hidegcsomagokhoz most tudnál alapanyagot szerezni. Beülsz a kocsiba, elmész a Tesco-ba, megveszel 30 főnyi zsemlét, felvágottat, italt. Visszamész a gyerekért. Kutya baja.
Már rákanyarodnál a főútra, amikor megkapod a felsőbb utasítást: vissza a kórházba a röntgen-leletért.
10 perc után készségesen kiadják. A diákok és a pedagógus a kocsiban várakoznak.
Az autóban hazafelé a srácokkal rockot énekelsz. Bírják. A Sweet home, Alabama-ra fordulsz be a hotel útjára.
Csak a szálloda udvarán veszed észre a rendőrautót magad mögött. Közúti ellenőrzés - csak nem vetted észre kint - mondják.
Nincs nálad a jogsid. Mondod, hogy rohanva indultál a gyerekkel a kórházba. Elhiszik, megértik. Kiszabják a legolcsóbb büntetést, és nem kérdezik, hogy kié a kocsi (mert nem a Tiéd, és meghatalmazásod sincs), nem azért állítanak meg, mert lámpa nélkül jöttél, vagy telefonáltál út közben (ilyen is volt aznap). Hálás vagy egy kicsit.
A konyhán még ellenőrzöd, hogy a segítségeid felvágták a szalámit másnapra.
Amíg lefekvéshez készülsz, még Stinget hallgatsz kicsit.

És másnap kezdődik minden előlről...

Helyzetjelentés

Legyen elég annyi, hogy:
Élek. És ebbe már többen belehaltak...;)

De én túlélő típus vagyok.