"A mi kutyánk kölyke"

Nem tudom, Kedves Olvasó, ismered-e a fenti kifejezést.
Nem jelent ez semmi sértőt nálunk; semmi rosszat, semmi kellemetlent.
Nálunk az a mi kutyánk kölke, aki - valósan, vagy szimbolikus értelemben - a mi vérünkből való; akivel hajlandóak vagyunk közösséget vállalni; akivel vannak közös pontok, közös történelem.

Angol tábort vezetek megint. Ahogy reggel sorban megérkeznek a gyerekek, egyre jobban várom a következőket - holott ezen a héten 8 helyett 13 gyerkőcre kell vigyázni, figyelni, ügyelni, tekintettel lenni.
Szinte mindenki rám villant egy szégyenlős mosolyt; megmutatja az új cipőjét vagy a cicás fogkeféjét; elmeséli, hol járt eddig a nyáron; az ölembe mászik, átölel.

Gondolkozom, mitől érzem magamat sokkal jobban, mint az előző héten. A gyakorlat tenné? Vagy csak kipihentebb vagyok?

Egyik sem. A válasz pedig rémesen egyszerű.
Ebből a 13 kölyökből - szegről-végről - 9 az én tanítványom, vagy legalábbis volt, valamikor.
Az előző heti 8 közül csak 4-en voltak ilyenek.
A mostani srácok ismerik a szemem villanását, a hangsúlyaim jelentését, a lökött humoromat, a szabályaimat és a gyengéimet; tudják, hogy szóljanak, és hogyan szólhatnak hozzám; már ezerszer elmentek a határaimig, így nincs szükségük újabb feszegetésre...

Egyszóval: a mi kutyánk kölkei.
Nagyon jól éreztem magamat ma, velük, a rekord-meleg ellenére.
Szeretek tanítani, mert van hatása.
Ha eddig nem is mindig vettem észre - pillanatnyi pesszimizmusomban - ma mindenképpen megtapasztaltam.
Köszönöm, fiúk-lányok! :)