BarátNŐK

Be kell vallanom, sosem voltam az az echte csajos lány. Kis koromban - persze voltak Barbie babáim is - leginkább építőkockákkal játszottam ("-Fehőkarclót építek, de nyugi Anyu, van építési engedélyem!"), és alig lehetett elvonszolni egy-egy építkezés mellől ("-Anya, még maladjunk, mel nézem a lejzejt!"; értsd: rejzert). Vízitúrán még 11 évesen is néztek fiúnak (persze-persze a rövid haj miatt biztosan); voltam osztály-csapatban foci-kapus; én futottam a lejobb időt rövid távon; egyedül másztam osztálykiránduláson a sziklára, ahová csak a srácok tudtak, és valahogy úgy alakult az életem, hogy mindig 3 fiú-barátra jutott 1 barátnő.
Valamiért jobban is kijöttem az ellenkező neműekkel, mint a csajszikkal. Értettem az észjárásuk, a kihívásaik nekem is azok voltak (Így tanultam meg elengedett kormánnyal biciklizni.), érdekeltek a témáik, és biztonságban éreztem magamat mellettük; míg a lányok fölé gyakran kellett óvó szárnyakat terjesztenem (és kézenfogva vinni őket wc-re a sötétben), és gyakran egyáltalán nem értettem, hogy mit miért tesznek, vagy gondolnak.
Mikor Dávid egy rövid időre a családomba került, a már megüresedett helyemre, akkor persze a szüleim osztatlan lelkesedéséből rádöbbentem: titkon, legbelül talán fiúnak készültem; ez jól magyarázná a vízitúrázást (ahová Apu vitt először, amiért csakis köszönet illeti), a mindenhez érteni akarást, és talán még a maximalizmust is.
Vénségemre - és ahogy fokozatosan egyre könnyebben, és plasztikusabban fogadom el saját nőiségemet és nőiességemet - viszont igenis egyre nagyobb igényem mutatkozik a női társaságra; a csajos lelkizésre; a pizsama-partira; a közös vásárlásra-főzésre-rendezkedésre; arra a fajta együttérzésre és gondoskodásra, amire csak egy másik nő képes. Talán éppen azért, mert már nem érzem kényszernek, hogy tökéletesnek és sebezhetetlennek mutassam magamat.
És - nyilván önbeteljesítő folyamatként, azaz bevonzom - ezzel párhuzamosan egyre több barátnővel válik közelebbivé, meghittebbé a barátság; egyre inkább értem, hogyan kell egy ilyen emberi kapcsolatot építeni; mivel ártok és mivel segítek; milyen nagyon klassz programok adódnak, amikbe bizony csak lányokkal érdemes belevágni (pl.: shopping az outletben...), és még sorolhatnám. Kezdek képes lenni arra, hogy hozzáidomuljak a környezetemben élő nőkhöz - vagy ami még valószínűbb, hogy akaratlanul hozzájuk hasonlóvá alakulok, alakít az élet és a tapasztalat.
Nagyon jó érzés itt a blogon is látni, hogy egyre több női rendszeres olvasóm van. Ezek szerint az írásaim Nektek, Nekik is mondanak valamit, talán elindítanak egy-egy gondolatot.
Egyre jobban úgy érzem: nőnek lenni nagyon jó; és ebben tetemes szerepet vállal egy-egy nagyon-beszélgetős teázás valamelyik nőszeméllyel. Valamelyik Barátnőmmel.
Köszönöm Nektek az élményt!