Béke Szigetén

Este 6 óra magasságában hívtam fel Zolit. Az IKEA felé tartottam - ő pedig a Stadionoknál készült a nyomdaipari kiállításra. Szerettem volna együtt hazamenni - de kiábrándított, legalábbis ettől tartott, mikor közölte, hogy ő még legalább 9-ig építi a standját ma.
Nem keseredtem el, de nem is tántoríthatott el ilyen könnyen a tervemtől. Kitaláltam, hogy a 9-ig hátralévő alig 3 órában jól elfoglalom magamat csajos dolgokkal: kóborolok az Árkádban, megnézem a "bugyiboltokat", kávézom, mint IKEA-családtag, lehiggadok a nap után.
Így történt, hogy 8 óra környékén leültem a lakberendezési áruház éttermében egy kapuccsínóval (meg egy spenótos biopalacsintával...), és fellapoztam a frissen vásárolt Nők Lapja Psziché című kiadványt.
(Zárójelben jegyzem meg: tartottam tőle, hogy mivel fogom szembetalálni magamat: áltudománnyal, vagy komoly, színvonalas, ugyanakkor laikusok számára is használható információkkal. Pozitívan csalódtam. Zárójel bezárva.)
Fél 9-kor Zoli rámtelefonált, hogy úton van felém. Az egy-két tételes bevásárlást így ketten "zavartuk le", mintegy 10 perc alatt, majd kéz a kézben indultunk a kocsi-, és hazafelé.
Jól esett ez a kis idő, és különösen a gondtalan olvasgatással töltött fél óra; mert ez az idő csak az enyém volt egyedül. Gondolatokra, pihenésre, elveszésre a tömegben, szusszanásra, felhő-űzésre.
Előtte sem volt rossz kedvem, de most aztán igazán jól érzem magamat!
Bárcsak minden nap jutna egy ilyen fél óra!
Bár, ha jobban meggondolom, csakis rajtam múlik :)!