Ítélkezni a múlt felett

Talán az utóbbi pár írásomból kiérződik (talán nem), hogy az elmúlt egy hétben elég komoly lelki visszatekintésen-lezáráson vagyok túl. Nem részletezném, legyen elég annyi, hogy elég kemény volt (mint a horvátországi matrac).
Az elmúlt hónap sok apropót szolgáltatott (ezzel együtt, és ezen kívül) arra, hogy elgondolkozzam azon: megítélhetjük-e a múltbéli döntések helyességét; dönthetünk-e elméletben visszamenőleg máshogy.
Bár én is többször estem abba a hibába, hogy gondolatban megfogalmaztam: "X-nek akkor máshogy kellett volna csinálnia, hogy helyesen cselekedjen!", vagy "Y-nak tudnia kellett volna, hogy mit von maga után a tettével!", ez valójában vadbaromság.
Vélem, hogy minden egyes ember minden egyes helyzetben a legjobb tudása szerint mérlegeli a felmerülő alternatívákat, és azt választja, amelyik a legtöbb pozitív kimenettel, és a legkevesebb ártalommal bír. (Beszélek itt persze az okos emberekről, de asszem, a butákat ebből a fejtegetésből szeretném kizárni, tekintettel a környezetem okosságára.) Egyszóval mindig komparatíve a legjobb döntéseket hozzuk meg, azután lehetséges, hogy rosszul sülnek el. És akkor utólag szívunk miattuk. Van, hogy még évekkel később is.
Persze azzal, hogy "Én a legjobb megítélésem szerint cselekedtem!" van, ami után nem lehet hitelesen takarózni. Mert vannak olyan egyértelmű morális irányelvek - az igazmondás, a jó szándék, az ártani nem akarás, a hűség, a tisztelet - amiket szerintem mindig, és minden körülmények között tiszteletben kell tartani. Mindemellett hiszem, hogy az okos ember ezt is tudja, mielőtt esetleg hátbalő. Maximum magasról tesz rá.
Hiszem, hogy az ember ugyanakkor nem csak racionális vélekedések és döntések kombinációja. Sokszor a megérzései, érzelmei vezetik - utólag helyesnek, vagy helytelennek bizonyuló utakra. Ezek azonban már olyan szövevényes rendszert képeznek, amit nagyon nehéz akár ott helyben is kibogozni - nem is beszélve mondjuk teszem azt évekkel későbbről.

Így tehát - szeretném, hogy tudjátok - nem ítéltezem a múltbeli tettek felett. Akárki akárhogyan döntött, annak oka volt - ahogy annak is oka van, hogy én itt és most miért hozok olyan döntéseket, amilyeneket. És ha a jövőben bebizonyosodik, hogy valamiben rosszul döntöttem, akkor sem szeretnék gyomorgörcsöt kapni tőle - és azt sem szeretném, hogy Ti azzal gyertek nekem, hogy "Úgy kellett VOLNA...". Nem ismerem ezt a "volná"-t saját tetteim megítélésében sem - és egyenlő mércével igyekszem mérni magamat és a külvilágot.
Így aztán a múltat vallom, hogy csak megismerni, megérteni és elfogadni lehet (fontos, hogy ilyen sorrendben); megváltoztatni biztosan nem - ígyhát pálcát törni felette is fölösleges.
Akkor inkább vonjunk le tanulságokat. Az ugyanis a jövőt is építi.