Napi Coelho:

"Az utazás soha nem pénz, hanem bátorság kérdése." Paulo Coelho



2012. december 23., vasárnap

Az élet RENDje

A nők tudják, hogy mi hol van a szekrényükben. A nők azt is tudják, hogy mi hol van a Férfi szekrényében. Mert ők pakolnak bele.
A férfi tudja, hogy melyik a nő szekrénye (merthogy ő szerelte össze, a többi meg kizárásos alapon megy). De néha az is meglepi, hogy a saját szekrényében mit hol talál...:)

És ez így van jól.

2012. december 22., szombat

Nem mondhatom el senkinek...



...elmondom hát mindenkinek.

A héten olyan változás történt az életemben, amire már nagyon-nagyon régóta (kb. 8 éve) álmodom. :) Kihívás, nagy falat; tele vagyok várakozással és izgalommal; de egy biztos: sokkal klasszabb lesz, mint bármi eddigi hasonló!

Vállon veregethetném magam, de tudom, hogy nem csak a saját érdemeimnek köszönhetem a változást, hanem mások jóindulatának és a Sorsnak (más nevezéktan szerint Szerencsének) is. Ígyhát: Hurrá Nektek, akik velem voltatok, és hurrá nekem, hogy eljutottam idáig!

Már alig várom, hogy belekezdhessek! :)

Ps.: Nem megyek férjhez és nem lesz gyerekem. Még nem. ;)

2012. december 17., hétfő

Változások Éve

Villanások:
"26 éves korodra sínre áll majd az életed."
"2012 az Aratás éve lesz nekem."
"2012 a Változások Éve."

Még visszavan 14 nap. Még bármi történhet. Mégis most jutottam el az összegzéshez.

2012. olyan felforgató év volt, mint talán még egyik sem az eddigiek közül. Minden szempontból.

Pontokat tettem dolgok végére - ahová már régen kívánkozott.
Tisztáztam olyan helyzeteket, amik nélkül - egyszerűen szőnyeg alá söpörve őket - sokkal szürkébb lenne az életem.

Olyan bátor döntéseket hoztam - végre a saját magam szempontjait előtérbe helyezve, ugyanakkor másokon sem átgázolva - amelyek által sokkal jobb, minőségibb és legfőképpen BOLDOGABB lett az életem.
Olyan dolgokat próbáltam ki, amikről eddig maximum csak álmodni mertem.
Olyan dolgokat engedtem el, amikbe már rég kár volt kapaszkodni.

És cserébe kaptam:
Rengeteg lehetőséget a tanulásra, elbukásra, felkelésre, sírásra, nevetésre, felszabadulásra, fejtörésre, saját testem-lelkem-szellemem mélyebb ismeretére és szeretetére, maradandó élményekre, megérzéseimre-hallgatásra, közelebbjutásra magamhoz és a boldogsághoz.

Nagyon máshogy alakult, mint ahogy terveztem, vagy egyáltalán gondolni mertem rá.
És sokkal klasszabb volt minden gyötrelmével együtt, mint amiről akár álmodni mertem! :)

2012. december 11., kedd

Mentünk, de megjöttünk

Csak akkor jöttünk rá, hogy mennyire hiányzott már 2 hónapja, amikor belekezdtünk.








Vigyázz Velencei-tó, szilveszterkor jövüüüünk! :)

2012. december 6., csütörtök

Mélyet lélegezni



Én nem gondoltam, hogy az ember valóban kezdhet Új Életet.
Mert a személyiség, az emlékek, a múlt tapasztalatai, sebei nem változnak; vagy ha nagyon lassan, idővel mégis formálódnak, akkor sem tűnnek – nem tűnhetnek – el nyomtalanul. Az Új Élet inkább csak amolyan vágyálom. Csoda – gondoltam, az kell ide. Az kellene ahhoz, hogy lehessek boldog, laza, felszabadult. Szabad. Mélyen, legbelül. Félelmektől. Elvárásoktól. Saját görcseimtől.
Nem hittem a boldogságban – ahogy igazán a csodában sem.
Aztán persze a fejemre esett.
Mondhatnám, hogy magamnak csináltam; hogy megdolgoztam érte, fejlődtem, tanultam, megharcoltam és kiérdemeltem – de én abszolút nem érzem így. Nyilván abban is lenne igazság.
Megérdemlem-e? Szerintem mindenki megérdemel legalább egy esélyt. Esélyt mosollyal ébredni, ami kitart estig; esélyt hangosan énekelni száguldó tájak között; esélyt a vágyainak beteljesülni; esélyt valakire, aki szavak nélkül is érti.
Esélyt, hogy ha lehunyja a szemét, mélyen legbelül visszamosolyogjon magára.
Nem hiszem, hogy meg lehet ezért dolgozni – nem tudom, hogy ha egész életemben fejlődöm és alakulok, azzal vajon megszolgálom-e ennek az érzésnek az árát. De nem is gondolom úgy, hogy feltétlenül kellene.
Kaptam. Elfogadom. És boldog vagyok vele.
BOLDOG. Értitek? :)