Nőként rengeteg elvárással szembesülök - ahogy nőtársaim nagy része. Alapvető, hogy dolgozom; emellett én vagyok a családi tűzhely őrzője, otthoni rendtartás ismerője, a konyha avatott tündére. Közben persze ügyelek arra, hogy csinos, ápolt, rendezett legyek; óvom magam és környezetem testi és lelki egészségét. Ápolom a kapcsolatot a barátokkal és a családdal.
Erre jön rá az, amit saját magam vállalok be - és már korántsem elvárás; én mégis nekiugrom. Autót vezetek, tankolok, mosok; kenut, dobozokat, ajtókat, miegymást emelgetek; számlákról vitatkozom; pincét takarítok; villanyt, széket, polcot szerelek; fúrok, faragok, csavarozok.
És emiatt aztán úgy is érzem néha magam, mint aki valamilyen köztes nemi identitást képvisel. Nehezen engedem bele magam a női szerepbe, nem leszek egykönnyen nyugodt, tündöklő és alkalmazkodó hercegnő; inkább káromkodom, mint a kocsis, és ha nem kapok azonnal segítséget, megoldom a felmerülő problémákat magam.
Néhány napja kaptam egy kis támogatást - számbarágós, direkt tanítást, amilyet nem szoktam szeretni, most mégis megérintett, és képes voltam befogadni. Hatott.
Bármit is várnak el tőlem, vagy bármit is vállalok, én igenis NŐ VAGYOK.
Békés, befogadó, alkalmazkodó, empatikus, biztonságot nyújtó, elfogadó, oltalmat kereső, ragaszkodó.
Nem gyenge - de a Férfinél fizikailag gyengébb. Nem fantáziátlan - de a Férfi kezdeményezésében megbízó. Nem belenyugvó - de türelmes.
Jobb, ha mielőbb hozzászokom.
Nem könnyű. Gyakorlom. Tudom, megéri.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése