Immáron 3 hete élünk Dunakilitin. Otthonunk sátor, fürdőszobánk kemping-zuhanyzó. Szomszédunk túravezető, társaságunk fix tagjai helyiek. Vekkerünk a kelő nap, altatónk egy jó korsó sör. Problémáink egyszerűek és megoldhatóak. Örömeink mélyek és igaziak.
Féltünk, hogy teljesen új arcokat túráztatunk - és nagyon pozitívan csalódtunk. Isteni lett a slambuc, és Balázs megcsinálta az eszkimót.
Olivér azt mondta, nem volt még ilyen laza táborban. Ágica pedig, hogy Zsolti az apuka, én az anyuka, ő pedig nem akar hazamenni. Zsomborék elaludtak a függőágyban. Mindenki követelte az esti ölelést.
Mindenki izgult a gyilkosos játékon. A tárkonyos ragumat 3 napig ették töretlen lelkesedéssel - pedig volt alternatíva. Mindenki visongott a sorjási bukón, és borulás nélkül hoztuk le a csapatot. Ásványráró pedig az összes résztvevő szerint csodavilág. És csak nagynehezen tudtuk megenni az összes rántotthúst.
Most pihenünk. Igaz, 3 centi víz állt a sátorban a vihar után, de lassankint már az utolsó folt is kiszárad a laptop kijelzőjéből. Zsolti végre megkapta a hőn áhított kütyüjét, nekem lett esküvői cipőm és esti olvasmányom. Lebringáztunk a hallépcsőig. Holnap megyünk esküvői tortát rendelni, meg elbújni a világ elől. Nemsoká lesz két fél kenunk, most indulunk, nagyon izgis.
Kétszer annyian jelentkeztek a következő túránkra, mint ahogy saccoltuk.
ÉLÜNK, ahogy sehol máshol. És ITTHONról nem akarunk hazamenni. :)
:)
VálaszTörlésigy tovabb ;) ez az IGAZI elet :) de oktoberben varunk edzesen ;)
VálaszTörlés