Körülpisilősdi

Van A Férfi. Nem egy férfi. A Férfi. A Férjem.
És van az íróasztal. Nem egy íróasztal. Az íróasztal. Az íróasztalunk. Úgy értem, nincs belőle több a háztartásban, vagy ilyesmi.

Minden csütörtök este, amikor már kellőképpen leszedáltam a személyiségemet (amivel ugyebár 8-tól 4-ig dolgozom), szép katonás rendet teszek az íróasztalon. (Ahogy a lakás többi részében is, a takarítás keretei között.) A papírok a szomszédos polcos elemre kerülnek, néha még a hangfalakról is lehull a többhetes por...Egyszóval: az íróasztal a nappali dekoratív - de legalábbis nem atomkupis - részévé válik.

Aztán valahol a következő hét elején elvesztem a fonalat. Arról már letettem, hogy a varrógépet a polc tetejéről levéve az íróasztalra próbáljam helyezni. Úgyis el van törve benne a tű...Meg aztán hová is raknám? Erre a kábelkupacra? Neeem, erre nem lehet, ez fontos, ez szabályozza a hangfalakat. Akkor ide a monitor elé? Neeeem, akkor nem lehet normálisan látni a tervezendő bútort, csak a laptop-monitoron, ami meg ugye kicsi az ilyen összetett munkához. Megvan! Ennek a papírkupacnak a helyére? Ajajjj! Ehhez inkább nem is nyúlok, még a végén tényleg elkeverem a gardrób méreteit, aztán mérheti fel a Férjem szégyenszemre újból...Úgyis el van törve a tű. És fogalmam sincs, hogyan kell kicserélni!

Aztán persze újra eljön a csütörtök este. Amikor nem akarok varrni. Igazából takarítani sem akarok. És tényleg nagy örömmel konstatálom, hogy a Férjem férfi a javából. És mint ilyen - ha nem is szó szerint, de - körülpisili a területét...:)