Boros

"Szinte minden túrázó megérkezik, elkezd pálinkázni, és persze engem is megkínál. Amikor nem fogadom el, általában lesajnálóan megjegyzik, hogy egy túravezető lehetne ennél keményebb. Ilyenkor mindig kifejtem, hogy a túravezető ennél valóban keményebb. Ugyanis ő 3 hónapra érkezik, és minden nap iszik a túrázóival. Aztán másnap ő vezeti a csapatot..."

Szeretek borozni. Oly annyira szeretek, hogy a jegygyűrűnkön borospohár is található, gravírozva, többek között (szívecske, kenu, napfelkelte, gitár). A borozás rítus, életérzés; és sokkal inkább ez a kettő, mint mámort előidőző pótcselekvés nekem, nekünk.

Node ha az ember lánya 3 hónapon át úgy dolgozik, hogy más nyaralását menedzseli, helyben, akkor óhatatlanul is felmerül egynémely probléma az alkoholfogyasztással - esetünkben borozással - kapcsolatban.

Kezdetben ittam a túrázókkal, ha kínáltak. Az eredmény jópár fejfájós reggel/nap és egy cégtől való kevésbé könnyes búcsú lett...Persze voltak más tényezők is, de a féktelen jókedvnek azért nagy szerepe volt a dologban...
Aztán - a fentiek folyományaként - eljött az időszak, hogy nem ittam a túrázókkal. Amikor szolgálatban voltam, akkor nem fogyasztottam alkoholt egyáltalán. Kivételesen sem. A szülinapomon sem. Az eredmény pedig jónéhány besavanyodottan depizős este, ámde rengeteg elégedett vendég, mondhatni kialakult vendégkör lett.
Aztán megismertem Zsoltit, akivel nem lehet nem inni egy pohár valamit a nap végén, az aznapi sikereket megünneplendő. Vagy csak úgy.
Így lett "saját" borom.

Az ugyanis nem megy, hogy egy random vízitúrás estén egyszerűen megiszom, amivel megkínálnak; aztán fél óra múlva megiszom azt is, amivel akkor kínálnak; aztán újabb fél óra után kérek magamnak valamit, amit szeretek is...aztán reggel felkelek, futok, hajat mosok, és mosolyogva vezetek túrát, főzök vacsorát, koordinálok csapatot napestig...No ehhez az én szervezetem gyenge, vagy csak szimplán nem elég edzett...
Borozni viszont továbbra is szeretek; pláne, ha tehetem ezt jó társaságban, a kedvenc helyemen, ééééés másnaposság nélkül. És kis okoskodással rá is jöttem a nyitjára.

Első körben: adott a cicás fémbögrém. Egy ideje túrán mindent csak abból iszom. Olyan ez, mint valami babona. Aki ismer, tudja. Pont.
Abból pedig bármit lehet inni, láthatatlanul, "büntetlenül". Mindenkivel koccinthatok, és közben ihatom végig ugyanazt az egy, jól megválasztott nedűt, amit szeretek, és amiben megbízhatok, hogy bármennyit nyakalok is belőle, másnap tutira nem lesz macskajaj...Persze mindezt csak azután, hogy levezettük a napi túrát, és megfőztem a vacsorát a csapatnak. Szigorúan azután.
És itt jön a képbe a Törley Muskotály.

Ezt a bort az idén fedeztem fel, és első kóstolásra szerelem lett. Nagyon ízlik, nagyon tolerálható árban van (a Spar akciózta egész nyáron), és nagyon bejött! Nem merném megsaccolni, hogy hány üveggel fogyasztottam el belőle, nagyrészt egyedül, de bizton mondhatom: a taktikám abszolút csillagos ötösre vizsgázott. Nem volt koordinálatlan viselkedés; nem volt másnapi fejfájás. Csak kellemesen laza, mosolygós esték; helyenként mély beszélgetések; ping-pong meccsek; meg ami kell.
Ehhez a borhoz pedig elkezdtem ragaszkodni. Ízlik is, meg hálás is vagyok az idei nyárért, amit együtt csináltunk végig.
Szeretek borozni. És azt hiszem, lassan megtanulok felnőtt módjára... :)