Hétköznapi hős

Rengeteg olyan nap van, amikor hétköznapi hősnek érzem magamat.
Persze nem mentem meg az őserdőket, nem találom fel a rák ellenszerét, és nem csökkentem 0%-ra a nők elleni erőszakot...Aztán mégis.

Nem olyan dolgokért, amikért ünnepelni kellene engem - ugyanakkor meg néha úgy érzem, kéne valahol egy nagy büszkeség-fal, amire néha felkerülhetne, hogy

• elmosogatok reggel, indulás előtt, hogy a Férjemnek ne kelljen délután,
• munka után még lemegyek az edzőterembe, hogy lefussam az 5 km-emet, és ne növesszek a leendő bálna méretű pocakom mellé ( / mögé / azt kiegyensúlyozandó) elefánt méretű feneket,
• szép rendet tartok az otthonunkban akkoris, amikor orbitálisan fáradtan érek haza minden nap,
• kedvesen és gyorsan válaszolok mind a 60 emailre, amit csak kapok,
• 8 munkaóra alatt ellátok 7 klienst és megírok 4 szakértői véleményt,
• ezek után még van kedvem vacsit főzni.

Nem nagy csoda ez; nagyjából ugyanezeket csinálja mindegyikünk nap, mint nap.
Ugyanakkor tényleg kellene az a bizonyos büszkeségfal, ahová nap, mint nap kifüggeszthetnénk mindenkit, aki becsülettel ellátja a kötelességeit, figyelmes a környezetével, ügyel az egészségére, odaadó a családjával.
Olyan dolgok ezek, amik mellett a napok sodrásában nagyon könnyen elmegyünk, természetesnek véve őket. Ugyanakkor ez mind valahol, valaki számára komoly fegyelmezettség, logisztika, erőfeszítés, kitartás, akaraterő kérdése. Amiért mindenkinek kijár az elismerés.