"Most kegyetlen vagyok?"

Helen Doron Angoltábort tartottunk a héten.
Idén ez volt az 5. tábor, amelynek részt vettem a munkálataiban. Ilyen kis gyerekekkel idén most "vakációztam" először. Az átlagéletkor 5 év körül mozgott, a részvétel feltétele a szobatisztaság elérésében volt megszabva.

A hét folyamán többször; naponta akár 3-4-szer tettem fel részben Annamarinak, de sokkal inkább önmagamnak a kérdést: "Most kegyetlen vagyok?".
Árnyalva a kérdést: Most olyasmit várok el szegény kisgyerekektől, ami messze meghaladja a fizikai vagy szellemi képességeiket? Vajon ekkora koromban én is éppen úgy viselkedtem, mint ők? Vajon kéréseimmel, igényeimmel megfosztom őket a gyermekkor felhőtlenségétől, a bontakozó élet élvezetének élményétől?
Én magam határozott NEM-mel tudok válaszolni ezekre a kérdésekre. Nem nagy dolgokról van szó ugyanis.
Úgy gondolom - ahogy az előző bejegyzésből is kiolvasható - egy 5 éves gyerkőc igenis szólhatna időben, amikor wc-re kell mennie; ki tudhatná nyitni saját táskáját és italját (sport kupakosat, nem jól rácsavartat); képes lehetne előre felé nézni, amikor sétál, közlekedik; megérthetné, hogy vannak helyzetek, amikor egy kicsit várnia kell; fejben tarthatná azt a kb. 3 szabályt ami egy napközis tábor minden napján vonatkozik rá; elengedhetné az édesanyját reggelente dolgozni; és tudhatná, hogy hol a határ az illendőség és a visszabeszélés között.

Nem azért kellene ezeket a dolgokat tudniuk, mert én x-szer elmondtam, és a személyem elleni támadásnak vagy sértésnek könyvelem el, ha nem isszák a szavaimat buzgón jegyzetelve, majd ezután nem tudják szó szerint visszaidézni azokat. Nem a tekintély-elv okán és jogán tartom fontosnak, hogy a kölykök megszívleljék, amit mondok - ahogy gyakran engedek is Nekik, feladva saját koncepciómat, ha az övék logikusabbnak, kellemesebbnek tűnik, vagy egyszerűen csak nem gondoltam az általuk javasolt lehetőségre. A legtöbbször tehát nem ragaszkodom bulldog módjára saját kimondott szavaim kötelező érvényéhez.
Sokkal inkább azért volna fontos ezekben a helyzetekben, hogy megszívleljék az általam tanácsoltakat, mert az a saját testi-lelki épségüket, egészségüket óvja.

Ha maguk elé néznének, és erre megpróbálnának tudatosan figyelni egy-egy helyzetben (és ezalatt valamelyest a "vérükké válna") sokkal kevesebb sérülést szenvednének el, ritkábban vesznének el a szüleiktől, és felnőtt korukban jobban tudnának tájékozódni.
Ha elengednék az Anyukájukat reggel a munkába, akkor nem kellene megszégyenülniük a társaik és önmaguk előtt, amikor Anyuka levakarja őket magáról, és mégiscsak "megszökik" a mi asszisztálásunkkal, mindemellett nem kellene megélniük azt az érzést, miszerint "Anya menekül előlem.", helyette úgy érezhetnék: "Milyen nagy fiú vagyok már, hogy hősiesen el tudom integetni Anyut az ajtóból!".
Ha szólnának, amikor wc-re kell menni, nem szégyenülnének meg, hogy becsinálnak; valamint nem kellene kakás ruhában végigcsinálniuk az napi program további részét.
Ha tudnának egy kicsit várni erre-arra, nem érné Őket később sokk-ként a való élet egy-egy helyzete: a sor a jegypénztárnál; a MÁV késése; az iskolai menza; az igaz szerelem megtalálásának útvesztője; a lakáshitel; a gyermekvállalás; és még sorolhatnám.
Ha hajlandóak lennének a saját szükségleteik kielégítéséért maguk is tenni, kevesebbet kellene várniuk, és hamarabb "emberszámba" venné őket sok - kisgyermekekkel szemben alapvetően máshogy viselkedő - felnőtt.
Ha megjegyeznék a szabályokat, nem venné el valaki folyton a kedvüket azzal, hogy emlékezteti őket; ritkábban rohannának neki (hol képletesen, hol valósan) kemény falaknak; és később, felnőtt korukban kevesebb ütközésük volna a törvénnyel, kevesebb bírságot fizetnének rengeteg időt és pénzt megspórolva.

A címben megjelölt kérdésre, mintegy önmagamnak, védekezésül azt a választ szoktam adni: "Csak az életre nevelem Őket.".
Nem a felbolydult; istentelen; rohanó; jogokkal manipuláló, kötelességekre fittyet hányó; akarnok; anyagias; tébolyult világra gondolok, amivel mi, felnőttek újabban nap mint nap szembesülünk.
Egy békés, nyugodt, kiegyenlített számlájú, kiszámítható Életben is fontosak - mondhatni ELENGEDHETETLENEK - volnának a fent leírt, általam elsajátíttatni kívánt készségek.
Nem hogy a mai farkas-törvények között, ahol a kevésbé kompetens, vagy kevésbé résen lévő azonnal a tönk szélére kerül!

Úgy érzem, akkor volnék kegyetlen, ha nem tennék meg mindent a következő generációért, hogy majd eséllyel vegyék fel a harcot, amikor ifjú felnőttként odajutnak.

Addig pedig TÉNYLEG nem kap senki gumicukrot, ha nem hajlandó előrefelé nézni menet közben az utcán!