Hosszú ideje érezzük már, hogy remeg a talpunk alatt a föld. Reggel résnyire nyitott szemmel botladozunk a kávéért; este-éjjel nem hagy minket nyugodni a rengeteg megoldatlan feladat, gondolat és élmény. Az egészségünk már-már inkább csak fél-ség; a kommunikációnk a legfontosabbakra szorítkozik és gyakran nem tűr nyomdafestéket. A tevékenységeink repertoárja lecsökkent; már nem nézzük meg, hogy mit eszünk, vagy hogy hol alszunk; csak tömjük az ételt és nyomban álomba bódulunk.
Kellene pihenni - tudjuk is, hajtogatjuk is eleget. Kellene aludni, környezetünkre időt szánni, mosni, vasalni, pakolni, beszélgetni, egymásra figyelni, magunkkal törődni, nyugton lenni, örülni annak, amit megteremtünk.
Tudjuk, de nem akaródzunk mégsem megállni. Csináljuk megállás és gondolkodás nélkül; erőből, keményen.
Miután tegnapelőtt az izomból dolgozás után lendületből mentünk el inni és csúsztunk szét, végre elhatároztam, hogy felhagyok a hősködéssel.
Pihenni fogok, pihenni fogunk, pihennünk kell! Figyelnünk kell magunkra és főképp egymásra.
A szétcsúszás másik konklúziója alapján pedig Dáviddal (így 8 év után) nem csak alkoholos befolyásoltság alatt kellene mélyen beszélgetnünk.
Attól ugyanis kevésbé fájna másnap a fejem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése