Kevés alvás egész hétvégén. Szombaton rohanás, pihenni próbálás, felkészülés vasárnapra. Vasárnap továbbképzés látástól mikulásig. Érdekes. Izgalmas. Jó hangulatú. És roppantul igénybevevő.
Hazafelé a kocsiban elhamarkodott ajánlat a vacsorát illetően. Örömteli visszajelzések. A kocka el van vetve.
Roskadozás a kanapén a sírás szélén. Optimizmus előrángatása a hajánál fogva - illanó pozitív gondolatok az őskáoszban. Meg nem kapott vigasztalás és önsajnálat.
Azután pedig bolt. A közeli.
Masszív izzadtságszag, bár tény, hogy épp nincsenek részegek az ajtóban. Nagyon büdös néni a felvágottas pultban. Kelletlen. És kiszolgálás közben eszik. Megundorodom. Azután megvárat, amikor még kérnék valamit. Közben a másik eladó neki panaszkodik, nem hallom miről.
Előttem részeg fazon tántorog a pénztárhoz. A pénztáros következetesen visszategez a következetes magázásomra. És minduntalan hozzáér a kezemhez, ahogy pakolunk. Csak véletlen - gondolom. De elkerülöm. Fizetek. Már én sem vagyok mosolygós.
Kifelé menet köszönök. Nem mintha érkezne rá válasz.
Már csak a takarítás (nettó 45 perc) és a vacsora (nettó 15 perc).
Aztán nem tudom. Össze kellene rogyni, vagy legalábbis eltűnni egy időre a föld színéről...
Ülök a kanapén egyedül, vasárnap este...
És így érzem magam:
Everybody hurts
Küldjetek egy ölelést, kérlek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése