Csak akkor vannak szép mozdulatok, csak akkor sikeresek a bizonytalan fogások, lépések is, ha a figyelmem teljes valójában képes a fal, a mászás, a feladat felé fordulni, kompromisszumok nélkül.
A gondolatok, problémák, szorongások örvénye lehúz képletes - és a falon valós - értelemben is. A félelem - ami nem önkritika, sokkal inkább önbizalom-hiány - magával ránt a mélybe; ahogy az elbizakodottság és a hősködés is. Itt csak akkor érek célt, ha önmagam vagyok. Megtisztítva szennytől és máztól.
Tegnap valami olyat tettem, amire azt hiszem, sokáig emlékezni fogok. Nevezetesen vagy 20 perc kétségbeesett próbálkozás, vagdalkozás, és némi önsajnáló nyavalygás után a kötélben lógva összeszedtem magamat a falon, felnőttem fejben és lélekben a feladathoz, és képes voltam a saját magam által választott feladat teljesítésére.
Ahogy azt nemrégiben az életben is sikerült. (Amit a sziklán átélek, az számomra mindig jól jelzi a valós életbeli történéseket is. Ezért terápia számomra a mászás - a tényleges történések elvonatkoztatott leképzése és megoldása oldja fel bennem a feszültséget.)
Nekem ezek a nagy lépések. Nomeg, amiket a képen is láttok. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése