Teszt

 

Náthás vagyok/voltam az elmúlt 2-3 napban baromira. Annyira, hogy tegnap még dolgozni sem mentem...Szóval elég cudar állapotban voltam.

Zoli a múlt hétvégén kapott ajándékba a nagyszüleitől egy doboz Merci bonbont. Kevés édességre nem tudok nemet mondani (már a TúróRudi Gurura is!), de ez köztük van...

Ma, amikor a 4. kávés csokit eszem az általam önhatalmúlag felbontott dobozból (na ilyet sem szoktam, megenni más ajándékát) 3 nap leforgása alatt, akkor végre megalkottam az ideológiát is hozzá:
2 napja még abszolút nem éreztem, hogy milyen ízű a csoki; tegnap is alig, bár kettőt ettem; ma viszont már átütött az ízlelőbimbóimra rakódott náthán valami kávéíz-féle. Tehát a dolog jó indikátora a gyógyulásomnak...;)

Kíváncsi vagyok, milyen lesz holnap.
Holnapután sajnos semmilyen. Már csak 1 kávés csoki maradt...:(

Zoli főz

A konyhám szentély. Szentély volt már akkor is, amikor nem lehetett benne fűteni, és a mosógép teteje volt az előkészítő pult. A szeretetem tetemes részét gondoskodás formájában mutatom ki; és bár tudom, hogy senki szívéhez nem a gyomrán át vezet az út, azért mindig büszke voltam rá, hogy egy beígért vacsora bárki számára csábító, legyen az barát(nő) vagy épp a Kedvesem.
Talán éppen ezért - lévén a főzés számomra művészet - iszonyúan szexisnek tartom, amikor egy férfi főz. Számomra ebben rettentő sok minden benne van: erő, gondoskodás, kifinomultság, ízlés, figyelmesség; ez olyasmi, amitől tündérkirálykisasszonynak érzem magamat egyből.

Zoli néhány napja főz. Nem erőltettem én; néha ugyan meginvitáltam a konyhába, amíg én alkotok beszélgetni, segíteni, kóstolni, de sosem volt elvárás, hogy feltalálja magát a pizzafutár telefonszáma nélkül is. Véleménye persze mindig volt - én pedig a kritikai észrevételeire általában felajánlottam neki a fakanalat...Merthogy a kibicnek semmi sem drága...
Múlt hétvégén viszont megbeszéltük, hogy spagettit főzünk. Aztán elszaladt az idő, nekem meg este 10-kor már nem volt kedvem nekiállni. Ellenben Vele.
Amikor 11-kor elém tett egy tányér gőzölgő, isteni illatú ételt, képtelen voltam ellenállni a kísértésnek. És láss csodát: az én precíz Párom recept nélkül, csak úgy érzésből isteni vacsorát alkotott. Másnap ebédre is vittem belőle.
Ma pedig egy nagy halom zöldséggel (köztük bébi kukorica és reszelt káposzta 2 színben) állított haza, és kikötötte, hogy holnap ezeket Ő fogja wok-zöldséggé kombinálni, hozzájuk ne merjek nyúlni délelőtt!
Vonakodva bár, de belementem. Nehéz leszámolni a megszokásokkal.
De ezt egyszerűen imádom! :)

Szakdolgozom

Kábé 42 perce.
De már kész az előszó.
Szerintetek?

"Gimnazistaként tanárnak készültem. Úgy terveztem, egyetemen szeretném oktatni az angolszász irodalom szépségeit a fogékony ifjúságnak. Bár a felvételi pontszámaim megfeleltek az angol-pedagógia szakpár követelményeinek, a sors furcsa fintora folytán 2005. őszén nem indult ilyen szakpáron képzés az ELTÉ-n.

Így hát maradt egy másik terv, másik álom: elkezdtem a pszichológia szakot, majd 3 év után a fejlődés- illetve az iskolapszichológia felé vettem az irányt. 2010-ben óvoda- és iskolapszichológusként szereztem meg a diplomámat.

Ugyanakkor az egyetemi évek alatt – a sors újabb véletlen fordulata folytán – lehetőségem nyílt angol tanítóként elhelyezkedni egy bölcsődés, óvodás és kisiskolásokat oktató nyelviskola hálózatnál. A szaktárgyi tudásom megfelelt a követelményeknek; az adott, speciális módszer fortélyait pedig az iskola külön képzésén kellett elsajátítanom. Így lettem 2007-ben Helen Doron nyelvtanító.

5 év telt el azóta. Bár az időközben megszerzett egyetemi végzettség más pályát, más hivatást valószínűsítene, én még mindig angolt tanítóként dolgozom. Örömömet lelem a munkámban, és a visszajelzések alapján a gyerkőcök is jól érzik magukat az óráimon. És bár pályaelhagyónak volnék nevezhető, úgy gondolom, hogy a megszerzett pszichológiai tudás és pedagógiai tapasztalat egymást kiegészítve teszik lehetővé számomra, hogy lelkesen, rendszeresen megújulva, lélekkel végezzem a feladataimat.

Éppen emiatt találom érdekesnek azt a kettősséget, amely az enyémhez hasonló helyzetekben a pszichológusi és a pedagógusi szerepvállalás között húzódik. Munkaköröm szerint tanító, végzettségem szerint pszichológus vagyok; így óhatatlanul adódnak olyan helyzetek, mely minkét szakmai identitásomat megszólítják.

Jelen szakdolgozat ezekben a kettős helyzetekben keres megoldást, és veti össze a pszichológusi és a pedagógusi kompetenciakör lehetőségeit a válaszra, jó esetben egymás kiegészítésére. Hiszem és tapasztalom, hogy legyen egy helyzet bármilyen összetett vagy kényes, lehetséges mindkét tudomány-terület követelményinek megfelelő megoldást találni, és egyszerre pedagógusként és pszichológusként is helyesen cselekedni. Szakdolgozatom az ilyen helyzetekhez szeretne támpontot, útmutatást adni."

"Nem hóttam meg!"

Ugyebár, hogy a klasszikus Pratchett-i idézethez nyúljak.
Nem hóttam meg, csak el vagyok havazva.

Ami viszont figyelemre méltó volt a múlt héten, azt úgysem ússzátok meg.
Ez pedig egy könyv.
Egy edzéses kölyök felejtette nálam, én meg jól elkezdtem olvasni, nem lévén épp regény nálam.
Fantasy volt. 14 éves olvasta. Ahhoz képest nekem túl sok volt benne a megerőszakolás meg a vérontás, de a tévéből még sokkal keményebb dolgok jönnek. Oké.
Nem is ez a lényeg. Mégcsak nem is a tény, hogy nem bírtam letenni.
Hanem az indok.

Nevezetesen arra jöttem rá, hogy nekem ez a regény nem tetszik. Lapos a sztori, nem logikus a cselekmény, néha kicsit túlságosan hatásvadász egy-egy jelenet. De persze, ízlések és pofonok.
Akkor viszont miért ragadtam mégis hozzá annyira, hogy majdnem elkéstem a munkából?
Amikor egy regényben logikusan történnek egymás után az események, akkor azokat nagyjából ki lehet következtetni. lehet rájuk számítani. Ebben a könyvben viszont időnként számomra olyan káosz uralkodott (hogy ki miért van hol; miért úgy viselkedik, ahogy; miért ő a kiválasztott; miért a pálfordulás a személyiségében; stb.), hogy képtelen voltam megjósolni, mi következik; mi lesz a végkifejlet.
Ezért aztán muszáj voltam végigolvasni.
3 nap alatt.

Mindemellett: nem tetszett.
De izgi volt! :)

Kiszabadultunk

A Kinti-állat osztag újból meghódította a Nagy-Kevélyt, ezúttal éjszaka.
Volt gyűjtögetés, gyümölcs-evés, kilátás, egri vár, sár, rumoskóla, egészséges arcszín és palacsintasütés hazatérve.
És megállapítottuk, hogy az emelkedőket éjszaka csak azért vettük jobban, mert a kifulladás helyett arra koncentráltunk, hogy be vagyunk szarva a sötétben...:)