Mire elég?

Újabban rengetegszer futok bele ebbe a kérdésbe.

• Mire elég egy vonatút?
• Mire elég a türelmem? És másé?
• Mire elég 30 perc, munkába beesés és a tanítás megkezdése között?
• Mire elég a pénz, amit keresek?
• Mire elég az ideiglenes ruhatár, ami már lassan a 3. hónapja képezi az öltözködésem alapját?
• Mire elég az elfogadásom és az empátiám?
• Mire elég mindaz a tapasztalás (urambocsá' bölcsesség) amit idági kaptam?
• Mire elég az optimizmusom?
• És mire elég az az elfogadás és türelem, amit én kapok?

Nem szeretem ezt a kérdést. Sokkal jobban szeretnék azon gondolkozni: hogyan lehetne jobban? Szebben? Egyszerűbben, a komplikációktól mentes értelemben. Nem akarom kilóban, percben, forintban mérni az életet. És az embereket sem. Nem akarom mérni az embereket. Ahogy magamat sem.
Nehéz most. Váltani kell. Mielőbb.
Holnap fényképezőt ragadok, szombaton meg jön hozzám Liza és Zsófi.
Ezek, ők majd segítenek.