A minap megkérdezte tőlem az egyik csoportomba járó kislány, hogy mivel töltöm majd az őszi szünetet. Azt válaszoltam, hogy a barátiammal megyek kirándulni. Megkérdezte, pontosan kikkel. Erre elmeséltem neki, hogy Lizával, Zsófival, Dániellel és Anikóval, aki mindhármuk édesanyja. A kislány nem tágított: ezek szerint a barátaim gyerekek?!? A legnagyobb természetességgel bólintottam: Hát persze! :) Neki furcsa volt. Nekem természetes.
Aztán este írtam Blankának, hogy megszervezzük a közös kirándulást. Végül abban egyeztünk meg, hogy csütörtökön kimegyünk járni egy nagyot valahová a közelbe - és jól megtárgyaljuk az élet nagy kérdéseit, mert már mindkettőnknek hiányzik a másik véleménye a témában. És titokban örültem, hogy a közös, budapesti barátaink nem a hét elején látogatják meg - mert akkor pont nem leszek itthon, de nagyon szeretnénk velük mi is (Zsolti meg én) találkozni , ha már itt vannak. Még akkor is, ha fejenként pont fele annyi idősek, mint én, és Zsoltinak kor szerint pont a gyerekei lehetnének tigrisbukfenc nélkül is...
A három, egymást szorosan követő eset után komolyan elgondolkodtam: vajon én működöm furcsán? Vannak nekem barátaim a saját korosztályom tagjai között is; mitöbb: belőlük van több. Ugyanakkor nem restellek barátkozni a nálam sokkal fiatalabbakkal vagy sokkal idősebbekkel sem.
Úgy értem: barátkozni, tehát egyenrangú, egyenjogú, partneri szeretet-kapcsolatba kerülni. Ahol mindkettőnk szavazata 1 egységet ér. Ahol demokratikusan döntünk bizonyos dolgokról. Ahol mindkettőnk igényeinek helye és ideje van. Ahol mindkettőnk véleménye fontos és megfontolandó. Ahol kölcsönösen adunk-kapunk, tanulunk egymástól.
Lehet, hogy ez nem szokványos - én viszont nagyon élvezem. És olyan perspektívák nyílnak meg előttem, amiket valószínűleg nem tapasztalhatnék meg csak 25 és 35 közöttiek szemüvegein keresztül...:)
:))) na én most irigy. én is szeretnék gyerek barátot. barát gyereket. :))
VálaszTörlés"Kérjük, bizonyítsd, hogy nem vagy robot "
de!