Ha valaki 10 évvel ezelőtt felvázolja nekem azt az életutat, amelyet pillanatnyilag részben követek, részben vágyok és építek magamnak, akkor valószínűleg nagyon kétkedve, és a megértés legkisebb csírája nélkül néztem volna rá; és elkönyveltem volna magamnak, hogy vannak persze normán kívüleső hippik, node én szép, kiegyensúlyozott polgári család sarja vagyok; kitűnővel végeztem az összes osztályt, játszom hangszeren, nyelvvizsgám van vagy két nyelvből, tehát mi a bánatos francnyavalyáért élnék úgy, mint egy élhetetlen, önjelölt számkivetett, ahelyett, hogy józan, polgári, NORMÁLIS életet éljek havi fix fizetésért, kiszámítható előléptetéssel, meg pulykapénzzel karácsonykor?!?
Ugyanakkor ha a 10 évvel ezelőtti önmagam találkozna egy fél napra a mostani önmagammal, akkor azonnal és végérvényesen elkezdene rajongani azért a laza, sportos, nyugodt, határozott nőért, aki most vagyok. És rövid úton olyan akarna lenni, mostazonnal.
Konklúzió alig van. Talán csak annyi, hogy nem mind arany, ami fénylik; nem mindig a járatlan út a nehezebben bejárható.
Persze, küzdelmesebb. De sokszor sokkal egyszerűbb küzdeni, mint belenyugodni valamibe, ami sosem lesz az igazi.
És ezt már 10 éve is tudtam. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése