A futás, ugyebár...
...remek sport; fantasztikus alakom lesz tőle (vagy legalábbis ezt hiszem), s ennek okán tengernyi önbizalmat ad; nem is beszélve a sikerélményről, az örömhormonokról, a futó-közösségről, a verseny-hangulatról, a példamutatásról a kölykeim felé; rengeteget növel az állóképességemen; erősíti az immun-rendszerem; rendszert visz a testi-lelki működéseimbe. Nem sport, hanem életforma. Beszippantott, hálás vagyok, büszke vagyok rá, imádom.
...iszonyat macera, főleg télen, amikor kint alapból nem valami hívogató az idő. Munka után már sötétben nekiindulni, hideg levegőt kapkodva filózni, hogy vajon lesz-e ebből torokgyuszi, vagy nem. Meg aztán az öltözködés: ne legyen túl sok, de túl kevés se. Milyen távra menjek? Mekkora kört. Azt már unom. De a másik rövid. Vagy hosszú. Vagy sötét, és ennek okán nem biztonságos. Halálra unom magam. Elkezdett esni az eső. Vagy a hó. Nem állhatok meg, mert rámhűl a ruha, és akkor nemcsak torok- de tüdőgyuszi is. Mégis menni kell. Lottyadt leszek, ha nem. Bálnára hízom, ha nem. Elkárhozom, ha nem. Utálom.
Ma lementem a konditerembe. "Csak" 30 percet futottam. Melegben. Békében. És mindjárt megvacsorázom.
Mégis imádom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése