Pszichológiai lábnyom

Még mielőtt bárki megijedne: ilyesmi hivatalosan nem létezik. Vagy legalábbis eddig nem létezett. Most alkottam meg, némi töprengés után.

Életünk során megannyi emberrel kerülünk interakcióba: kivel a felszínen, kivel szorosabban; kivel a lelkünk, kivel a testünk, kivel mind kettő; kivel önszántunkból, és kivel valamiféle kényszer hatására; kivel szívesen, és kivel ímmel-ámmal.
Bármilyen rövid, vagy felszínes is legyen az adott interakció, úgy gondolom (és saját tapasztalatom által igazoltnak is látom), minden egyes interakciós partnerben hagyunk egyfajta emléket, "lábnyomot"; csakúgy, ahogy Ő is mibennünk.

Természetesen ennek a nyomnak vannak fokozatai, mélységei. Vannak személyek, akiknek az egyes megnyilvánulásaira még évekkel később is felriad az ember éjjel. Mások csak akkor ötlenek fel bennünk, amikor már kb. 10 perce bámuljuk meddőn a szemben ülő hölgyet a villamoson, és még mindig nem tudjuk eldönteni róla, hogy honnan ismerhetjük (mert az egyszer bizonyos, hogy ismerős valahonnan).

A pszichológiai lábnyomot elméletem szerint nem csak az egykori interakció gyakorisága, időtartama és mélysége, hanem az azóta eltelt idő is halványítja, sekélyesíti; vagy éppen felnagyítja, misztifikálja.
A rég szerzett sebek idővel - az elévülés jogán - begyógyulnak. A régi örömök színe viszont épp ellenkezőleg, inkább élénkebbé, ragyogóbbá válik az elménkbe vésett fotón: a "régi szép idők" mindig a jelen fölött állnak, hibátlanok és ideálisak.

Így az egyes "pozitív" polarítású pszichológiai lábnyomok is képesek elhatalmasodni rajtunk. Az első nagy szerelmed még az általános suliból - akit már vagy 8 éve nem láttál - úgy érzed, még mindig megdobogtatná a szíved, ha szembejönne az utcán; ugyanakkor, amikor már x-edszerre találkozol vele, rá kell döbbenned: ő is csak ember, hibákkal, erényekkel: de mindenesetre neki is bőr van a nyakán.

Egy kritikus, kaotikus, bezárkózott, elveszett, összetört pillanatban, időszakban feléd nyújtott segítő, puha kéz; megértő tekintet; szelíd mosoly; meleg falat; elrejtő ölelés persze sokáig képes égni belül - főképp ha a fentiek a jelenben hiánycikket képeznek.

Egy azonban biztos. Az idő - és az új tapasztalatok - előbb vagy utóbb győzedelmeskednek.
Türelem.