Beautiful day!

A tegnapi nap olyan-nagyon jól sikerült, hogy méltó helye lenne egy privát, nekem szóló mesekönyv lapjain (már, ha volna ilyen).

Reggel időben keltem, hogy még áthajtogassam a tésztát, majd a pihentetés után kisüssem ezt: 

Azután kisvártatva (na jó: inkább "nagyvártatva", de ilyen szó meg nincs) elindultunk ide Bogival és Tökivel.

A túra felénél elkezdett szállingózni a hó; a Rám-szakadék tetején pedig már szakadó hóban ettük meg a friss házikenyeret kolbásszal, szalonnával és lilahagymával. Hmmmmm!

Visszaérve Dömösre még beiktattunk egy bögre forraltbort, azután hazafelé vettük az irányt.

Alig értünk haza, már indulhattunk is: Lilláékhoz voltunk hivatalosak. Ahol meg olyan jót Tabu-ztunk, hogy valamikor negyed éjfél táján jutott csak eszünkbe hazaindulni. Ekkor már többünknek masszív rekeszizom-láza volt - a röhögéstől...

Ilyen napokat szeretnék, még, sokat! :)

Kori time

Idén először korcsolyázni voltunk ma családilag. A hangulatért nem csak a forralt bor volt a felelős. Bizonygassák helyettem a képek...:)

Kiskarácsony, nagykarácsony

Rövid tematikus helyzetjelentés

Kaja: a főztöm jól sikerült (bár a marhahúst 5 (!?!?) órán át kellett főzni mire megpuhult...); a madártej díjnyertes lett, holnapután főzöm a következő adagot; Zoli gyomorrontást kapott 25-én a nagymamájáéknál, már jól van; a hűtőben még mindig csak feszítővassal lehet pakolni. Lazacos spagettire vágyom.

Szenteste: komolyabb feszültség nélkül lezajlott mindkét családdal. A nem talált szempillaspirálom helyett a Jézuska 2 órán belül hozott újat - csodával határosan, amolyan gondolatolvasós féle módon.

Ajándékok: rengeteg klassz dolgot kaptunk, köztük:

olívaolajat és mézet

könyveket Mérő Lászlótól, Bear Gryllstől, a stresszbetegségekről és Lár pour L'art-tól

eperbort és száraz pezsgőt

Coelho naptárat

szempillaspirált (OLYAT, amilyet használok)

kávét, aszalt gyümölcsöket, diót, teát

csokit, marcipánt, sütit, nápolyit, ropit

Program:

Zoli gyomorrontásának (is) köszönhetően 2. napja pihenés. Punnyadás. Új könyvek olvasása. Játék a számítógépen. Evés. Ilyenek :).

Ezévi fogadalom

Általában túlparázom a karácsonyt. Genetikus megfelelési kényszer, családi logisztikával súlyosbítva. Már ma is többet bőgtem, mint az elmúlt 3-4 hónapban összesen.
És mindenki máson is ezt látom. Sehol egy elégedett, ölbe tett kéz; sehol nem hallom-látom a jóleső, izgatott készülődésnek még csak a nyomait se. Rohanás, vásárlás, parázás, anyázás, ilyenek mennek mindenhol; szinte mindenki idegei a végső határon nyúlnak-szakadnak.

De akkor MOST és ITT leszögezem, hogy 2011. évvégi ünnepkörére nekem ezennel VÉGE a hajtépésnek. Engem nem érdekel már az se, ha odaég a kaja; ha az anyósom elájul; ha megkövez a rokonság; ha összetörik az ajándék; vagy már megint kismamának néznek a nagyszülők egy kevésbé jól megválasztott ruha miatt.

AZ ÉRDEKEL, hogy legyen mindig 5 perc a Kedvesre, és csak rá, amikor szüksége van rám; hogy jó legyen a hangulat; hogy át tudjam érezni a SZERETETET - amiről ennek a nyamvadt ünnepnek szólnia kéne.
Ha az év más napjain megy, ne most őrüljünk meg, mert muszáj!

Jó? :S

Amikor a hóhért akasztják...

A fotón Ági szerint az életem van. Nagy vonalakban.

...avagy évértékelés, pszichológussal.

Ági (a szakember): - Ha össze kellene egy szóban foglalnod az eltelt évet, mit mondanál?
Viki: - Fejlődés. Tanulás. Belátás. Megismerés. Épülés. Valahogy ezek elegye. De ez már nem egy szó.
Ági: - És hogy látod az elkövetkező évet. Mit érzel benne? Mit szeretnél?
Viki: - Nyugalom. Béke. Szüret. :)
Ági: - De ugye tudod, hogy a nehezén már azért idén túl lettél? Nem mondom, lesznek még küzdelmek, de ennyire brutális most egy darabig tuti nem.
Viki: -Azért idén mentem is szembe a szarral rendesen...

És ebben maradtunk.
:D

Felhívás!

Ezúton szeretném illendően megkérni azt a kedves éttermi alkalmazottat, aki nem figyelt oda az általam fogyasztott gyros valamely összetevőjének szavatossági idejének lejártára;
hogy egyen sokat a hasonlóan jól sikerült főztjéből...!
Háztartási kekszet AKAROK!

Életlen életkép

Amikor csajos nap van. (t > 22:00)

;)

A dolgok jelentősége pedig nem abban rejlik, hogy valójában mennyit, mit jelentenek - sokkal inkább, hogy mi milyen jelentőséget tulajdonítunk nekik. Így egy gesztus - mosoly, csók, ölelés - okozhat fejtörést, kavarhat vitát, okozhat fájdalmat, de hozhat boldogságot, harmóniát, békét is, amitől nyugodtan alszol.

:)

Vizuális

Kamasz korunkban gyakran húztuk egymást azzal, hogy "Jajj, ne mondd tovább, vizuális típus vagyok!"; ami nagy vonalakban azt jelentette, hogy fájna elképzelni a dolgot.

Nekem gőzöm nem volt róla, hogy milyen típus vagyok, de gyanítottam, nem vizuális - talán, mert nem fájt annyira az elképzelés.

Ma már büszkén állíthatom: tudom, tényleg vizuális típus vagyok. Pedig nem csináltam meg egyetlen tesztet sem.

Csak le kell hunynom a szemem, ha megkérdezik, hogy egy angol szót hogy betűznek. Nem tudok hangoskönyvet hallgatni, mert menthetetlenül elvonják a figyelmemet más - vizuális - ingerek, és 2 perc múlva lövésem sincs, hogy hol tart a sztori. Rajongásig imádom a jó színeket, pláne együtt, a finom textúrákat. Az emlékeim is vizuálisak. Emlékezni szoktam, hogy egy-egy adott időpontban, eseménykor mi volt rajtam. Akár évekkel korábbi események esetén is. Sok dolgot le kell írnom ahhoz, hogy rendszerbe álljon a fejemben. Mióta fotózom, még inkább képekben gondolkodom; nekem a képek jelentik az élményt, a megélést. És úgy gondolom, hogy képeken keresztül lehet az élményeket megosztani is. Pedig azokkal, akik nem vizuálisak, korántsem. Nekik ez nem jelent olyan sokat. (Én pedig ezt nehezen értem meg - hiszen én vizuális vagyok...)

És végül: sokkal több apró részletre felfigyelek, mint az emberek általában. Ösztönösen elolvasom a rendszámokat; kiszúrom a karikagyűrűt, az új frizurát, más szemüveg-keretet; jó vagyok a "Mi hiányzik a képről?" típusú feladatokban (mondjuk: falmászó edzésen Melyik gyereknek kellene ott lennie, ahol a hűlt helye van?); meg tud állítani egy szépen komponált reggel még akkor is, ha nincs nálam fényképező - én valahogy a látásomon keresztül élek, veszek részt a világ történéseiben.

Konklúzió nincs. 

Szeretem ezt a szépséges világot, ami körülvesz! Próbáljatok meg néha így ránézni Ti is! :)

Elhatározás

Baromi sok ruhám van. Több, mint amennyit ebben az életben normál körülmények között el tudnék használni.
Egy darabig nagyon örültem ennek, mert mindig van választék a szekrényben; de az utóbbi időben baromira idegesít, hogy

• nem férnek be a ruhák normálisan a helyükre,
• nem tudom eldönteni reggel, hogy a 86 féle lehetőségből mit válasszak,
• úgyis csak kb. 15-20 darabot hordok heti rendszerességgel. Azokat viszont rogyásig.

Ígyhát eldöntöttem, hogy a két ünnep között szekrényürítést tartok. De úgy komolyan, nem csak ímmel-ámmal. És ami már legalább 1 éve nem volt érdemben rajtam (felpróbáltam-nem tetszett-levettem-visszatettem nem ér), azt egy laza mozdulattal felteszem a vaterára nyomott áron, hogy elkeljen. Nagyon sok dolgot. Szinte mindent. Csak azt a 15-20 darabot nem...
És a kapott pénzből vehetek még 1-2 kardigánt vagy egyszerű, színes felsőt. Amilyeneket ténylegesen HORDOK. Azt hiszem, 7-8 évi csapongás után kialakult, és tudom végre, milyen a stílusom - mostmár csak ahhoz akarom magamat tartani.

Ezért aztán: Kedves Barátnők, akikkel azonos a méretünk! Dobjatok egy emailt, ha érdekelnek a cuccok; nektek bármit odaadok ajándékba, ami nekem már nem kell. :)
Cserébe pedig szekrény alján pihenő egyszínű garbók, gombos/megkötős kardigánok, szövet nacik és szoknyák jöhetnek, ha előkerülnek véletlenül.

Lidérces álom

Ma olyasmit álmodtam, amiről az ember lánya csak álmodni mer. Nem részletezném. De megvolt minden, ami csak a kis fejem aktuális hiánylistáján motoszkál.
Adminisztratíve megvolt. A tények stimmeltek.

Hogy hogyan fordul egy vágykiélő álom rémálomba? Nos, egyszerűen. A tények valóban a helyükön voltak, de minden más - a körítés, mások hozzáállása, saját érzéseim, stb. - totál ellene mentek bárminek, amire jobb napjaimon a nyálamat csorgatom.

Így lett - persze csak álmomban - lánykérésből, esküvőből (ezúttal szó szerint) lidérces álom.

Ez pedig elgondolkodtat. Valójában tök ugyanez történik sokszor az életünkben is. Vágyunk valamire - ami végül megvalósul (adminisztratíve, persze), csak totál nem abban a formában, hogy örömet szerezzen nekünk. Mi pedig magunkat hibáztatjuk.
Pedig - ha már hibát kell találni - hiszem, hogy nem a csalódott reakció a hiba ebben az esetben. Inkább a pontatlanul megfogalmazott vágyak.

Nem értem.

Szoktuk ezt mondani "csak úgy" is: "Nem értem, miért nem tudod abbahagyni a nyavalygást!" - mondjuk, pedig valójában értjük, hogy miért.

Na, ez most nem ez a típusú "nem értem".  Tényleg, komolyan meg vagyok lőve, ha egy a jelen pillanatban fennálló helyzet okait keresem.
No nem a motivációkat nem látom. Azokat értem. Értem, ha valaki fáradt, ha törődésre, elismerésre vágyik. Értem, amikor valaki dühös vagy csalódott; értem, ha töke tele van, és még sorolhatnám.

Azt viszont nem értem, hogy egy értelmes ember miért nyúl olyan eszközökhöz, amiket saját magával szemben deklaráltan nem tart elfogadhatónak; milyen alapon várja el a figyelmességet és a megértést olyan esetekben, amikor ő maga figyelmetlenül és a másik szempontjaiba bele sem gondolva indított; és végül miért nem vállalja fel az általa generált konfliktust, és vesz részt a megoldásában, miközben a másik féltől nyomatékosan ezt kéri.
Nem értem, hogy hogyan történhet meg, hogy az ember egyáltalán nem gondol bele a másik ember helyzetébe, szempontjaiba, lehetőségeibe, esetleg urambocsá' érzéseibe, mielőtt nyíltan hadat üzen ellene belül.

Nem értem. És nem is szeretném megérteni. Mindig legalább annyi megnyugvással szeretném álomra hajtani a fejemet este, hogy én megpróbáltam. Legfeljebb nem sikerült. Lehetséges, hogy most sem sikerült felismernem, hogy a másik fél megpróbált korrekt módon eljárni, csak nem sikerült.

Akkor - ha nem jön össze az empátia, és ezt tudom is magamról - viszont nem ugrálok...

Feketén-fehéren...

...a mai túráról a Budai-hegységben, ahol hideg volt, köd; és remekül éreztük magunkat újfent. :)

Még ebben az életben...

Olvasva Luca felhívását, a teljesség igénye nélkül itt az én listám is: Mit szeretnék még feltétlenül megtenni ebben az életben.
Reggel van, indulni kell - de ha az eszembe jut még valami, feltétlenül ide fogom írni!

• Szeretnék huzamosabb ideig (minimum 1 év) a Szigetközben élni.
• Szeretnék önfenntartó háztartást,; képesnek lenni kivonulni a pénz és az idő világából, és függetlennek lenni tőlük.
• Szeretnék nagyon sokat utazni - végigikszelni azt a wamp-on látott pólót, amin az európai fővárosok voltak, és rávarrhattad, ahol már voltál...
• Pszichológusként is szeretnék segíteni családokon, gyerekeken.
• Szeretnék természetközeli, meghitt esküvőt.
• Szeretnék 1-2-3 saját csemetét.
• Szeretném szülőként nem elkövetni a szüleim hibáit (saját hibákat úgyis elkövetek majd dögivel...).
• Szeretnék beszélgetni Zsófival, amikor érettségizik.
• Szeretnék minden évben elmenni a lányokkal egy csajos hétvégére.
• Szeretnék megtanulni tisztességesen kötni.
• Szeretnék elsajátítani egy olyan mesterséget, amit a két kezemmel űzhetek - és alkalmasint fenntarthatom belőle magam.
• Szeretnék 100%-ig jó barátságban, szeretetben, harmóniában lenni saját testemmel.
• Szeretnék hirtelen felindulásból autóba vágódni, és meg sem állni a tengerig.
• Szeretném, ha a gyerekeim feltalálnák magukat a természetben.
• Szeretnék legalább 50 éves koromig sziklát mászni.
• Szeretném látni, hogy Dávid teljes, számára boldog életet él - akármit is jelentsen ez számára.
• Szeretném, ha valaki kiállításra értékesnek találná a fotóimat.

És még van 2 dolog, amit nem írhatok ki ide...:) De erősen rágondolok.