A nő kétszer

5-kor kel. Autót vezet. Ételt, költségvetést logisztikáz. Mosolyogva a feje fölé emel, megpörget, feldobál, elkap. Kötéltechnikát oktat. Tudja az utat. Túlélésre tanít. Vízből, kötélből ment. Futva közlekedik, ha kell. Erős a keze, erős a tekintete. Szigorú, fegyelmezett. Laza, nem tilt feleslegesen. Ha kell, erősen fog, ha lehet, szabadon enged. Bizalommal van, de ismeri az összes lehetséges kimenetet. Fejben oszt, szoroz, villámgyorsan. Hiszi, hogy az van elintézve, amit ő intézett. Felkapod a fejed, ha szól. Ritkán látod tétlennek, akkor viszont mozdulni sem hajlandó. Mindenét neked adná és velejéig önző. Járó motornál is felnyitja a motorháztetőt. Nem ismer lehetetlent. Rendületlen ádázsággal mosolyog.

Szoknyát húz, fülbevalót akaszt a fülébe. Plázákat ró, ruhákat próbál, színt színhez illeszt. Indokolatlanul hangosan kacag; és retteg, amikor tükörből kell tolatni. Mindenki anyukája, ölel, simít, felemel, megpuszil, babusgat, elbájol. Mindent megold egy pillanatra, ha kibontja a haját. Rúzsa Magdit hallgat. Él-hal a desigual-ért. Plüssállatot hord magánál. Nem indul el manikűrkészlet nélkül, és 2 féle napszemüveget tart a táskájában. Képtelen autót takarítani. Érzelmi alapon irányít, a tények a háttérből figyelik. Néha kedve lenne sírni vagy hisztériázni. Narancssárgára festi a körmét.

Egy időben, még csak nem is felváltva. Welcome to my reality!

Lehetetlen

A lehetetlen kérem - ahogy a héten több ízben rájöttem - igenis lehetséges, csak - mint megtudtam - elég hangosan és sokszor kell rá felszólítani valakit.
A kölykök legalábbis általában ezt a stratégiát alkalmazták több-kevesebb sikerrel rajtam. De nem aggódom miatta, minthogy tőlem tanulták. Csak én általában 8-adszorra is udvariasan kérek...
Az pedig, hogy a mászófalon való biztosításhoz 2 kéz kell, továbbá egy gyermek hátamon való megtartásához szintén 2 kéz szükséges, nekem pedig összesen van 2 kezem; statisztikailag nem zárja ki annak a valószínűségét, hogy a két tevékenység egyszerre legyen végezhető - feltéve persze, ha a kettőhöz szükséges mozgások 100%-ban fedik egymást. No most, megsúgom, nem fedik. De ettől még persze lehetséges...
A tej-tojás-kukorica-érzékeny, azaz effektíve gyümölcsön, zöldségen és vízen táplált gyermek szerdán közölte, hogy unja az almát. Nagy kár, hogy nem banánt csomagolt előtte napokig az anyuka...
Megtudtam, hogy a kommandósok között az egyik kulcspozíció a "Zseni" feladatköre - bár, hogy milyen szerepet tölt be, az már az engem megillető információk körén kívül esik. A főnököt pedig minden esetben ki kell végezni.
Ha 3 szekrénykulcs nálam van, és a sajátom köztük van, az mázli; ha 4, akkor Zsombi valószínűleg elaludt; ha mind az 5 megvan, akkor áldozatot kell bemutatni a főbb vallások isteneinek. És ezen gyerekenként 1 karabíner sem segít.
A tízórai nem kell. Amikor végre elfogy, akkor meg miért nincs. A palacsinta nem kell. Ha megettem, mégis kéne. Dinnyével pedig mindent végig lehet enni, sőt kötelező is. Tényleg. És nem akarom tudni, hogy mitől büdös a hűtő.

Holnap vége. Túlélem.

Logisztika

Szombaton edzés után szívességből-felajánlott kocsiba be, Kelenföldre ki, vonatra fel, irány Fehérvár.
Fehérváron szülők kocsijába be, Apu kempingcuccai a csomagtartóban; Budapestre fel.
Budapesten a szülők kocsijának csomagtartójából Apu kempingcuccai ki, Viki mászótáboros cuccai be, mászótábor megtart.
Mászótábor után táboros cuccok ki, Viki, Lilla és Apu kempinges cuccai, valamint Viki mászócuccai továbbá Lilla és Viki személyes felszerelése a szülők kocsijába be, irány a Szigetköz.
Szigetközben nyaral, majd Viki és Apu kemping- és mászócuccai a szülők kocsijából ki, Viki személyes cuccai és Lilla összes felszerelése be, Budapestre vissza.
Budapesten minden cuccot a kapcsolódó mosógép feltalálási helyén kipakol.
A szülők üres kocsijával Fehérvárra le. Szülinapozás, majd Apu személyes cuccaival és Apuval irány Budapest.
Budapesten táborozók cuccai a szülők kocsijába be, táborozók Vikivel vonattal; Apu a cuccokkal kocsival indul a Szigetközbe.
A Szigetközben pedig remélhetőleg mindenki megkapja az összes saját felszerelését hiánytalanul, és - jó szokásához híven - nem válik meg tőle többet megint egy évig...:D

Ömlesztett élmények

Nyaralni indultunk. Vidékre. Mondtam, hogy nincs ott sok minden.
Aztán persze hamar rájöttünk, hogy elég sokminden van mégis. Pláne a padlón. Meg a vízszintes felületeken. Ezeket lesikáltuk.

 A fűnyíróval, ad hoc festményekkel, ősretkes tányérokkal és a szoba délkeleti felével nem igazán tudtunk mit kezdeni...No jó: nem igazán akartunk.

És 1 nap után persze Lilla már ki mert menni egyedül pisilni a Pomogács és a Részfaxú bagoly ellenére is a némileg indusztriális katakombában - ahol amúgy laktunk. Aztán kirándultunk is. Láttunk biciklin temetésre kerekező gyász-népet; ültünk buszmegálló-járdaszegélyen egy fél falu mély megrökönyödésére; valamint tapasztaltuk, hogy a békési népek nem idegbetegek, ha közlekedésről van szó. És mezitlábaztunk napsárga tarlón morcos felhők alatt is.

És megállapítottuk, hogy a Körös Volán egyáltalán nem is olyan borzalmas, mint ahogy mondják; a Kettős-Körös partján többet kellett volna ücsörögni; viszont stoppozásban még mindig csalhatatlan érzékkel választunk.
Oh, és aludtam Gyulán, köztéri füvön. De az komolyan nem direkt volt! :)

Újra felfedeztük a 30Y-t, annyit grilleztünk, hogy holnapra is maradt, lesifotó készült arról, hogy milyen vagyok, amikor becsípve telefonálok; kiderült, hogy a túravezető automatikusan pakol el maga után; imádkoztam a porcelán-istenhez, aki úgy tűnik, ennek hatására/ellenére megáldott...:)

Mezítlábas nyaralás volt, rengeteget nevettünk, és máskor is megyünk.
Csak nem ide; nem busszal és nem bort.
A többi stimmelt. :D

Széljegyzet egy mosoly margójára

Egy ideje bort ittam, miközben szép, tiszta vizet prédikáltam én is, és bizony köznyelvileg önzetlen, belül meg önző voltam, várva, hogy egy számomra fontos helyzet majd magától megoldódik, vagy más megoldja helyettem. És közben néha még sajnáltam is magamat, hogy miért nem úgy alakul, ahogy szeretném; nameg: hitegettem magamat, hogy én vagyok a jóarc, amiért nem kényszerítem az akaratom másokra.
Aztán megint bort ittam, de ezúttal eleget ahhoz, hogy azt is prédikáljak; és a helyzet, amin egy ideje már tobzódom, varázsütésre remekül alakult. :)

Tanulság: Nem önzés, ha tudod, mit szeretnél. Csak tedd mindezt mosolyogva, és tedd egyértelművé: elfogadod, ha más mást akar.

Tanulság2: Türelmes emberekkel vagyok körülvéve...:D

Ilyen egyszerű? Alattomos a hiba.

:D

Kérdés

Miért van az, hogy a fontos események, performanszok előtt órákkal korábban felkelek, hogy aztán tétlenül kószáljak a lakásban időmilliomosságom teljes tudatában, majd mikor feleszmélek, hogy mennyi az idő, ugyanúgy kapkodni kelljen???

Azóta. Mióta? + Maxiriszpekt

Rengeteg téma felgyűlt, mióta legutóbb ideültem. Hideg is, meleg is.
Volt Szigetköz, volt 30Y, volt nagyon magasan nagyon mély élmény; volt Margitsziget, vakáció-hajtás, találkozások, tapasztalások.

Lassanként megpróbálom tálalni is őket, úgy, ahogyan illene, ahogyan érdemelnék. Meleg van, fáradt vagyok és van jobb dolgom is...De azért majd igyekszem.

Térjünk is rá a maxiriszpekt témára.

Azt gondolom, hogy őszinteség, konfrontálódás témában viszonylag kemény csajszi vagyok, mindamellett, hogy a diplomácia szempontjait is általában lefuttatom, mielőtt nekiesnék valaki torkának. De van, hogy elönt a harci rinaldó, és akkor mégcsak nem is nagyon mérlegelek. Na jó, ilyen egyre ritkábban van.
De most nem is én vagyok a fontos...

Hanem az, ahogy a közelmúltban a fejem fölött zajlott le egy olyan beszélgetés, amihez sem nekem, se más, általam tisztelt személyeknek nem volt vér a pucájában majdnem egy éve. Olyasvalaki ment bele nagyon mélyen a nagyon kemény témába, aki általában bölcsen hallgat, igyekszik nem okoskodni; és inkább nem ad tanácsot, semmint, hogy rosszat adjon. És persze utál konfrontálódni, egyszerűen nem az a személy, aki csak úgy szembemenne valakivel pusztán olyan alapon, hogy neki más a véleménye...
Mi a slusszpoén? Mert nem csak annyi a történet, hogy valaki, aki eddig nem szokott, most végre bevállalt egy problémát...
A pláne az a dologban, hogy nem az ő problémája volt.
Hanem az enyém.
Értem ment szembe, értem szállt harcba, akkor, amikor én mégcsak szót sem emeltem.

És megnyerte a szócsatát. És dacára, hogy nem finomkodott, úgy jött ki a szituációból, hogy még sértett feleket vagy áldozatokat sem hagyott maga után. Egyszerűen meggyőződésből beszélt, de nem akart senkit meggyőzni. Csak elmondta a véleményét. És PONT. És hatott.

Én meg csak kuksoltam a földön, és figyeltem és tanultam. Valamit magamról, valamit egy másik fontos félről; és valamit Róla, aki a legeslegjobb Barátom. :)

Hát, köszönöm! :)