Mire elég?

Újabban rengetegszer futok bele ebbe a kérdésbe.

• Mire elég egy vonatút?
• Mire elég a türelmem? És másé?
• Mire elég 30 perc, munkába beesés és a tanítás megkezdése között?
• Mire elég a pénz, amit keresek?
• Mire elég az ideiglenes ruhatár, ami már lassan a 3. hónapja képezi az öltözködésem alapját?
• Mire elég az elfogadásom és az empátiám?
• Mire elég mindaz a tapasztalás (urambocsá' bölcsesség) amit idági kaptam?
• Mire elég az optimizmusom?
• És mire elég az az elfogadás és türelem, amit én kapok?

Nem szeretem ezt a kérdést. Sokkal jobban szeretnék azon gondolkozni: hogyan lehetne jobban? Szebben? Egyszerűbben, a komplikációktól mentes értelemben. Nem akarom kilóban, percben, forintban mérni az életet. És az embereket sem. Nem akarom mérni az embereket. Ahogy magamat sem.
Nehéz most. Váltani kell. Mielőbb.
Holnap fényképezőt ragadok, szombaton meg jön hozzám Liza és Zsófi.
Ezek, ők majd segítenek.

Egyetek lazacot!

Merthogy az finom, és ha megfelelő ételbe teszitek, nem is olyan iszonyatosan baromidrága.
Vegyük példának a lazacos spagettit :D!

Hozzávalók:

1 csomag füstölt lazac szelet (hűtőpultban van minden nagyobb boltban, pl. Spar vagy Tesco) - 500 Ft
1 kis tégely Mascarpone - 600 Ft
1 fej vöröshagyma - kb. 30 Ft
3 gerezd fokhagyma - kb. 30 Ft szintén
1 kis pohár tejföl - 100 Ft
és ha nagyon jót akartok az ízlelőbimbóitoknak:
4-5 evőkanál parmezán sajt - kb. 200 Ft

+ fél csomag spagetti: 200 Ft

Sztenderd recept, hagymafonnyasztás, majd icipici kockákra vágott lazacpirítás rápréselt fokhagymával, rá a mascarpone és a tejföl, bele a parmezán, egyet rottyan, és kész. Ne sózzátok, de a borsot azt szereti.
Összesen 1660 Ft, és ketten legalább 2 adagot lehet enni belőle.
És marhafinom.

Na jó hétvégét mindenkinek! :)

Miénkitta Tér

Jelentem, beköltöztem. A saját kis lakásomba.
Nem is olyan kicsi. Persze még a fele sem "működik". De a lényeges részek azért igen.
Tehát az alapvető, hogy az első naptól minden este készül valami a konyhában (a sütőm is viszonylag hamar beszerelődött, hurrá házikenyér, hurrá elektromos sütő; úgy simogattam a gázrózsákat, mint Lassie-t, miután hazatért...). Alapvető, hogy minden este elmerülök egy kád forró vízben. És van internet - egyelőre a telefonomról, de VAN. És alapvető, hogy az életterek igenis komfortosan vannak kialakítva - még ha provizórikus jelleggel is.
És így mit nekem padlózás?! Majd lesz szebb, jobb, nyugisabb, kényelmesebb is a tér. Például, ha a nappaliban nem csak kosz lesz, dobozok és féligrakott laminált parketta.
A lényeg, hogy az enyém; szabadon tehetek-vehetek benne; akkor alszom, akkor főzök; akkor sírok, akkor nevetek; akkor érek és akkor lustálkodom, amikor én akarok! :D
Hiányzott!
Végre!

Adós

Anyukám arra tanított: Úgy adj, hogy amit adsz, azt el is lehessen fogadni.
Mivel anyukám tanította, persze utáltam ezt az ökölszabályt, általában gyomorforgató kényszerhelyzeteket juttatott az eszembe sokáig. De azért éreztem a mélyén az igazságot, az értéket, a bölcsességet. És ma már vallom, hogy adni csakis úgy szabad, hogy a fogadó fél valóban lelkifurdalás és bárminemű rossz érzés nélkül fogadhassa a valós vagy lelki csomagot.

Egy másik forrásból pedig - a nem is annyira közelmúltban - azt tanultam: amit adunk, az csupán addig a miénk, amíg nem döntöttünk véglegesen az adásról. Mert attól a pillanattól a tárgy, a gesztus a fogadó félé, szőröstül, bőröstül; már nem formálhatunk rá jogot; nincs visszatáncolás. Ugyanúgy igaz ez tárgyakra, mint érzésekre, lelki adakozásra.

Sokan nem értik ezt, nem eszerint élnek. Baromi nehéz is, amikor egyik pillanatról a másikra valami átlényegül a másikévá: még a mi kezünk (szívünk) melegét őrzi, de már nem kulcsolhatjuk rá az ujjainkat. Legalábbis nem jogosan, és nem sérülésektől mentesen. Fogadóként pedig sokan nem értik: bennem már lerendezett "adás-vétel", amint kicsúszott a számon: "Ez már a Tiéd!". Számomra ez már visszavonhatatlan ígéret.

Vásár előtt kell gondolkodni. Érzelmileg, fizikai síkon is. Mert vásár után nincs alku. Nekem nincs. Se oda, se vissza. Ehhez igyekszem tartani magamat.

Coelho, ma, nekem

"A mágiában - és az életben - csak a jelen pillanat létezik, a MOST.
Az időt nem úgy mérik, mint a távolságot két pont között.
Az "idő" nem múlik. Az emberi nemnek rettentő nehéz a jelenre összpontosítania; folyton a múltbeli tetteinken gondolkodunk, mintha csinálhattuk volna jobban is; és a tetteink következményein, mert nem úgy cselekedtünk, ahogy kellett volna."

A boldogság nem attól függ, hogy mi van kívül. Nem feltétlenül leszel boldog, ha fizikai értelemben mindened megvan; és nem tesz szükségszerűen boldogtalanná, ha sok körülmény hiányzik az ideálishoz. A boldogság mindig belülről fakad; mindig valami különleges fény, ami átragyogja a feltételeket.
A boldogság - úgy gondolom, tanulható képesség. Elengedni a felesleges terheket; koncentrálni arra, ami magával ragad; egyszerre figyelni és sodródni. Bizalommal önmagunkban, és a világban. Nem görcsölni, nem kapaszkodni, nem belemenni az elme, a lélek visszatérő játszmáiba. Elfogadni, ami adott, és örömmel fogadni, amit az élet mér. Kifelé és befelé is szeretettel és elfogadással fordulni.

Tanulom. :) Remélem, megvárod.

Jelentem, élek

Szeretem azt az állapotot, amikor 1 hónapig nem jut eszembe blogot írni.
Azaz: de, eszembe jut, csak idő nem marad rá.
Szeretem.
Azt jelenti, hogy most ezerrel ÉLEK! :D