Álmomban

Álmomban egy sötét zegzugos házban, kertben jártam Veled. Én talán kicsit jobban ismertem a helyet nálad; de Te sosem tájékozódtál jól...:-) Lépcsősorok, csigalépcsők vezettek emeletről emeletre, és ahogy felfelé haladtunk, úgy mesélted azt a képtelen történetet, amit nehezen hittem, bár tudtam, hogy igaz, ilyet nem találnál ki csak úgy. Azt mesélted , egy lerobbant furgonban ültél, amikor jött az a fickó, szabályosan megmondta, mit akar Veled, Tőled, Te még valamiért nem tudtál,talán nem is akartál nemet mondani neki. Nem erőszakkal kényszerített, mégsem volt választásod. Aztán persze rossz sem volt, mesélted , sőt; de a határaidat mindenesetre megfeszegette, és ennek Te magad is örültél. Felértünk a toronyba, elővettem a pólókat, amiket por-rongynak vettem. Együtteses pólók voltak, amilyeneket a közös időkben hordtunk. Nagyok voltak, csak Rád lehettek jók, senki másra. Ezen nevettünk. Aztán felcsimpaszkodtam az egyik gerendára, lógtam lefelé, Te aggodalmasan azt kérted: jöjjek le, nagyon magasan vagyunk. Én nevettem, nem jöttem, magyaráztam: nincs veszély. Akkor kitörött az egyik tartógerenda, egy pillanatig a semmi fölött lebegtem, és tudtam, hogy meghalok. Aztán elkaptál, megtartottál, én meg felébredtem.
Másfél óra múlva szembejöttél az utcán - egy másik városban: mint ahol élsz.
Süt rám a nap.