Vár

Érlelődik bennem egy bejegyzés egy ideje. Még nincs teljesen kiforrva, hogy melyik irányból szeretném megfogni a témát. Próbálkozom innen is, onnan is. Sikamlós, kicsúszik a kezeim közül.

A határmezsgyét puhatolom elvárás és várható történés között. Azon gondolkodom, újra és újra felkapva, megrágva, majd elfelejtve a témát, hogy vajon létezik-e olyan, hogy elvárható.
Elvárható az alapján, ami a nagy könyvben meg van írva. Ahogy szoktuk. Ahogy a jóízlés diktálja. Ahogy megbeszéltük. Ahogy a józan ész szerint történnie kellene. Ahogy mindenki győztesként kerülne ki. Ahogy van pofánk.

Várhatok-e bárkitől bármit? Jogosan érezhetem-e azt, hogy valakitől mást vártam? Vagy ezek a várakozások - bármilyen elemi szokáson, törvényen, kapcsolaton alapuljanak - pontosan ugyanolyanok, mint bármilyen másik elvárás?
Elvárhatom, hogy azt kapjam cserébe, amit adok? Elvárhatom, hogy valaki aszerint éljen, amire tanított vagy kötelez? Elvárhatom a jogos elbánást amikor igazam van? Van értelme? Van helye? Igazam van egyáltalán?

Vagy jobb lenne végre beletörődni, hogy az emberek olyanok amilyenek; szeretni őket azokban a pillanatokban, amikor szerethetőek, és szeretni magamat annyira, hogy kiálljak magamért, amikor úgy érzem, hogy megsértik a határaimat. Nem harcosan. Szeretettel. Nem elvárás, hanem a holnapunk alapjain.