Vége főcím

2011. október 1. Amikor kezdtük. A minap megtaláltam azt a félbe vágott A/6-os füzetet, amit az első évben teleírtunk a jelenléti ívekkel. Sose gondoltam volna, hogy ide fejlődi ki magát az a 10 kölyök, akik akkor eljöttek az első alkalomra, és bizalmat szavaztak a félig keménykedésemnek, félig bénázásomnak. 25 éves voltam, és biztosan tudtam, hogy fél kézzel is megváltom a világot. (Persze kilógott a lóláb, de ezt csak sokkal később, némi nosztalgiával vettem tudomásul.)
A kassza-doboz a mai napig ugyanaz. Még a legelső ár-táblázat van beleragasztva.
Emlékszem az első komoly döntésekre. Amikor 2,5 óra helyett 2-szer 1,5 órás lett az edzés, mert úgy ítéltem, hogy külön kell edzeni a kicsiket és a nagyokat. Ettől aztán megborult a rendszer, de még nem volt akkora a volumen, hogy ne győztem volna kibogozni...
Egy évig váltott társakkal tartottam az edzést. És biztos voltam benne, hogy Csepelnél már csak közelebbről járhatok be szombatonként...

Most 2015. januárt írunk. Rengeteg beletett munkaórával, mámorító örömmel, fogcsikorgató döntéssel; két és fél éve edzőPÁRként, lassan 2 éve sportegyesületként, egy jól működő rendszerrel, egy saját szervezésű versennyel a hátunk mögött, még mindig szerelemből, KÖZÖSségben (és természetesen 60 km-rel messzebbről) csinálom még mindig ugyanazt minden szombaton.

Ugyanazt, de szombattól nem ugyanott.

Ég Veled, Mászóbirodalom! Azt hiszem, egyikünknek sincs oka panaszkodni az együtt töltött 3 és fél évre.

És (végre, valahára) Üdv Neked, BME Műfal! Nem akarok sokat várni. Elég lesz első körben újabb 3 és fél jó év. A többit meglátjuk! ;)