...amilyennek megteremted.
Az utóbbi időben egyre jobban hiszem.
Az elmúlt hetekben, hónapokban rengetegszer ütköztem, ütközöm olyan - vélt vagy valós - falakba, határokba, amik igencsak bevettnek, indokoltnak számítanak. Legyen szó babavárásról, sportról, munkáról, életmódról vagy logisztikáról: csomószor találtam szembe magamat olyan helyzettel, amiben az első reakció(m), hogy ezt nem lehet megcsinálni.
Zárójelben írom, hogy az én reakcióm, mert sokszor ez nem is helytálló, inkább a környezet válaszol így az adott helyzetekre; vagy válaszolna így, ha kikérném a véleményét. Sokszor csak pillanatokra ötlik fel bennem, hogy az adott helyzet simán súrolja a "nonszensz" vagy a "lehetetlen" határát, aztán tovább is lépek.
A határok - én legalábbis én így látom - abszolúte máshol vannak, mint ahová a megszokás, a szájhagyomány pozicionálja őket.
Tapasztalatom szerint a határok, a "lehetetlen" pontosan ott van, ahová képzeljük, ahol hisszük őket. Egy centivel sem arrébb.
Nem ott, ahová hinni szeretnénk őket, vagy nem ott, ahol vágyjuk, hogy legyenek.
Ott vannak, ahol erős hittel, teljes bizalommal hisszük, hogy vannak.
Amiről tudom, hogy sikerülni fog, az gond nélkül megy is. Amitől nem esem pánikba, nem kezdek el félni, az nem tud gátat szabni nekem.
Amitől viszont tartok, szorongok, ami felől kétségeim vannak, az elemi erővel húz le, és húzza meg a határomat könyörtelenül.
Nincs nagy csoda. Olyan a világom, amilyennek megteremtem magam köré.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése