...egy hiperszuper szabóollóval, amire már nagyon régen vágytam, az úgy volt, hogy igazából nem is lepett meg vele, azaz nem is lepett meg; vagy legalábbis nem azzal, és nem örömtelien.
Hanem hazajött a méteráruból, ahová nagylelkűen elvállalta, hogy elmegy, és vesz anyagot a párnahuzathoz, hogy tudjak valamit csinálni, amikor itthon vagyok, és nem csinálok semmit, csak nézem, hogy a kisbaba alszik, és ebben kezdek megkattanni.
Nagyjából emlékezett is, hogy merrefelé volt az anyag, amit vettünk, a készséges méterárus hölgy meg emlékszik már ránk, és ő is tudta, hogy pólóanyagot szoktam venni (Kismamaszoknyának. Na jah.), úgyhogy mivel párnahuzatról szó sem esett az üzletben, hozott is a Férjem 3 méter 10 centi pólóanyagot, 7000 Ft értékben.
Amibe nem lehet behúzni a párnát.
Főtt a fejem rendesen, meg égett az arcom, hogy miért nem küldtem Vele mintát; de aztán napirendre tértem az ügy felett. Másnap viszont volt fél órám (amikor a baba aludt, vagy legalábbis: amikor úgy nézett ki, hogy aludni fog, mindaddig, amíg ki nem léptem az ajtón, mert onnantól persze bömbölt. Murphy. Vagy hetedik érzék. Döntsetek.), úgyhogy merészen autóba ültem, és elmentem az anyagjaimmal a méteráru-üzletbe.
Elregéltem a történetet (8 napos kisbaba, ügybuzgó Férj, párnahuzat, 7000 Ft, stb.), és láss csodát: az elsőre kicsit szigorú főnök-úr azonnal méltányosságot gyakorolt, és megbeszéltük, hogy kicserélik nekem az anyagokat, a maradék 5000 Ft-ot (mert a vászon nem olyan drága ám) levásárolhatom.
Nem akartam elnyújtani az ügyletet. Szabóollóra meg már eszetlen régóta vágyom. Kábé mióta varrok. Utánaszámoltunk egy kicsit, és láss csodát: a kisebbik szabóolló megvásárlása esetén már csak 400 Ft-om maradt volna az eredeti, szerencsétlen ügylet után.
Arról meg lemondtam, kapcsolat-ápolás gyanánt. Mindenki jó szájízzel zárt: a bolt, és én is.
Így történt, hogy a Férjem - tudtán kívül, mégis óriási szeretettől vezérelve - meglepett egy vadiúj, Fiskars szabóollóval. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése