Gesztusok

Ajánlom ezt a bejegyzést Apunak, hogy még ebben az életben megtanuljon hinni az érdek nélküli kedvességben. Mert akár létezik, akár nem (és csak én vagyok naiv), az élet mindenképpen szebb és egyszerűbb lenne, ha hinne benne.

Nagyon sokat jelent nekem egy-egy jókor, jó helyen eltalált emberi gesztus. Amikor a partner tudja, megérzi, kitalálja, hogy éppen mire volna szükségem, mitől érezném jól vagy jobban magam; mivel lehetne mosolyt csalni az arcomra. Nem más ez, mint figyelem, ráérzés, ráhangolódottság. Érzem belőle, hogy a másik fél valóban jelen van abban a közös helyzetben; érdekli az, ami velem, bennem történik.
Nem nagy dolgok ezek. Mégis sokkal többet érnek, mintha valaki bizonygatná, hogy fontos vagyok neki. Megnyílok, megnyugszom tőle. Biztonságban érzem magam. Olyan dolgokra is fátylat boríthat az ilyen módon prezentált közeledés, amikre a puszta szó nem feltétlenül gyógyír.
Mert az ember ezáltal magából ad egy szeletet. Elengedi egy pillanatra a saját szempontrendszerét, és a másikéba helyezkedik. Mindkét fél egy kicsit védtelen, egy kicsit meztelen lesz ezáltal - hogy aztán egymást burkolják be biztonságos megértésbe.

Köszönöm azoknak - egyre többeknek - akik így figyelnek rám. :) Ez az erő lendít rengetegszer tovább. Olyan energiát ad, amivel hegyeket tudok megmozgatni.
Éltet. Köszönöm. :)

Kikapcs

Az okostelefonra mai viszonylatban az mondjuk - szoktuk mondani - hasznos. Mert időt spórol. Minden információhoz azon nyomban hozzájuttat - pláne, ha még internet-előfizetés is kapcsolódik hozzá.
És ezáltal magával hoz rengeteg stresszt, szorongást, sürgetést, készenlétet. Az igényt - a kényszert - hogy mindenre azonnal válaszoljunk, megfeleljünk. És már nem mi uraljuk az információt, hanem tudattalanul mi magunk válunk a rabjává: aggódunk, hogy lemaradunk valamiről, ha nem vagyunk naprakészek; olyan helyzetekben is gondolkodni, intézkedni kezdünk, amikor másnak van épp helye, ideje; amikor a cselekvés bőven ráérne még.
Nincs fekete, ahogy fehér sem. Árnyalatok vannak.
Mindemellett hiszem, hogy néha igenis jót tesz egy kis tudatos kikapcsolódás. A szó szoros értelmében is, mármint telefonilag. Amikor nem a külvilágra, hanem magunkra és a közvetlen környezetünkre figyelünk. Mert aki valóban keres, az úgyis megtalál. A többi pedig biztos, hogy kivárhatja a sorát. :)

A parton minden megoldódik

És tényleg.

Olyan mély és megindító élmény volt ez a hétvége, hogy komolyan keresem a szavakat. Az esszenciáját kaptam, kaptuk a hétköznapi csodáknak - öleléseknek, nagy beszélgetéseknek és felismeréseknek, közös élményeknek, régen várt helyzeteknek és találkozásoknak - ami most hosszú időre feltölt, elgondolkoztat és megváltoztat.
Mert a Szigetközben mindenki barát. A parton minden megoldódik.

Zseniális hétvége volt! :)

Széljegyzet egy búcsú margójára

Ez a dolog nagyon összetett. Nem az én problémám, mégis iszonyat érzelem-kavalkád gomolyog bennem. Próbálom "kiblogozni".

1. A gyerekek és a tanítványok felnőnek. Így törvényszerű, nem várhatunk mást. Az, ha megkérdőjelezik, vagy túlszárnyalják a mestereiket, csak a fejlődés egy formája, állomása. Nincs rajta csodálkoznivaló. És a bölcs mesterek ezt jól tudják.

2. A pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincs. Az adok-kapok akkor és ott zárul le, ahol a felek aktuálisan lezárják. Ha valaki valós igényeket táplál még egy szakításkor, ott az utolsó helye és alkalma, hogy ezeket benyújtsa. Ha pedig az igények nem valósak, akkor az egész merő vagdalkozás. Olyan, mint a "Legszebb éveimet áldoztam Rád!". Nincs értelme. Azok az évek mindkét félnek fontosak voltak. Még akkor is, ha épp lezárulnak. És minden más legutoljára egy középsős szájából tolerálható...

3. A barátok tudják, hogy az éremnek két oldala van. Akkor is, ha épp panaszkodsz nekik. És akkor is, ha valaki épp Rád panaszkodik. Előbb kérdeznek, és azután sem ítélnek. Maximum véleményt formálnak. Amit maximum ütköztetnek a Tiéddel. És a legeslegrosszabb esetben nem születik konszenzus. De ettől még barátok maradtok.

4. Legyen bármilyen más érv is a palettán, a szívből végzett munka sugárzik. A fénye át- és kiüt sok más szempontot is. Aki szereti a munkáját (munkakörnyezetét, kollégáit, stb.), az mindenképpen nyereséget termel. Lelkiekben mindenképp.

Köszönöm annak a nagyon sok embernek a környezetemben, aki mindezt tudja. És kívánom azoknak, akik még nem, hogy minél több olyan pozitív tapasztalat - mosoly, törődés, megerősítés - érje őket, amely elvezeti őket egy tisztább, nyugodtabb és nyitottabb élethez.

(V)iszonyaim

Hétköznapi dolgok, amik másnak nem okoznak gondot - nekem viszont komoly odafigyelést/nehézséget/fejtörést/szokásrendszert jelentenek az életemben. Dolgok, amikhez kötődik valami - mikor tudom, mikor nem, micsoda - ami mély nyomot hagyott bennem egykor. Olyan mélyet, ami a mai napig hat. Szerintem mindig is fog.
Mindenkinek van ilyen. Azt hiszem.

1. Óra: Semmilyen finommotorikát vagy ellazulást igénylő tevékenységet nem tudok karórában végezni. Zavar az időfaktor. Úgy érzem, megfojt az óraszíj. Aludni sem tudok órában. Csak akkor, ha nagyon sebtében kell aludnom...

2. Késés: Bár mérséklem magam, engem más 3 perces késése is felhúz. Ahogy a sajátom is. Életem első randiján 20 percet vártam...

3. Krákogás: Ha valaki többször egymás után krákog, az számomra egyenértékű azzal, hogy engem fenyegető negatív véleménye van valamilyen általam meghatározott témáról. A rosszallás egyértelmű jele. És konkrétan félek tőle.

4. A félig főtt daráltús szaga: Képtelen vagyok elviselni. Passz, hogy miért. Általában Zsolti keveri.

5. Kocsonyás állag: Sokáig a pudingot sem ettem meg. Mostmár megeszem. De semmi zselé, vagy ilyesmi! Brrrr...

6. Lisztes péksüti: Olyan hozzáérnem, vagy beleharapnom, mint amikor valaki végighúzza a körmét az iskolai táblán.

7. "Viktória": Akkor hívtak így, ha rossz fát tettem a tűzre. Több helyen - hivatalos esetekben is - Vikiként ismernek. Aki elfelejti, figyelmeztetem...

Biztos van még több is, most ezek ugrottak be elsőre. Majd alkalmasint bővítem a listát! :)

Sweet home

Szerdán Budapesten aludtam. Csajos este, barátnőzés, közös shopping (oké, én 3 percet voltam hajlandó várni a próbafülkénél, aztán inkább vásároltam szemre), ilyenek. Örültem neki, készültem rá, jó néha ebben a formában is kifújni a gőzt egy kicsit.

Aztán nap közben eszembe jutott, hogy milyen klassz lesz, amikor este hazaérek Fehérvárra, és elmegyünk Zsoltival bringázni. Vagy, hogy mit főzzek este. Vagy, hogy vajon megnézzük-e a következő sorozat epizódot a neten...és rádöbbentem - eltartott egy ideig - hogy ma egyáltalán nem ez lesz a program. Mert ma nem megyek haza. Helyette csajos este lesz.

És egy pillanatra elkomorultam. Aztán persze újra ragyogott az arcom, és azt terveztem, milyen színű ujjatlant szerzek még be a készletbe...De az első reakció mégis ez.

Az az alapértelmezett, hogy hazajövök. Nekem itt az otthonom, itt a helyem. Székesfehérváron. És Zsolti mellett. Irtózatosan klassz érzés, hogy megtaláltam ezt a nyugvópontot!

És egy tengerészcsíkos, egy türkizkék és egy királykék ujjatlannal lettem gazdagabb...;)

Tiniszex

Update: oké, megbocsájtok. A Szent Johanna Gimi úgy hiteles, ahogy van. Eljutottam a megfelelő részekig. Uff.

Olvasom a Szent Johanna Gimit. Szakmai kötelességtudatból kezdtem, mostmár asszem passzióból csinálom. Mert helyes, kedves, könnyed, okosan megírt sztori.
Épp 17 évesekről olvasok. A könyv tök hiteles. Kivéve azt az egyet. Merthogy - ezidáig - a 17 évesek vajmi keveset hederítenek benne a szexualitás csókolózáson túlmutató aspektusaira. És nem a részletesen kibontott tinipornó jeleneteket hiányolom.

Eközben meg iskolapszichológus vagyok. És több olyan 11-12 évesbe botlottam az utóbbi időben, akiket nemhogy érdekel a szex, de már alkalmasint űzik is azt. Na jó, olyan azért csak elvétve van. De VAN! És nem 17 évesekről beszélek. Nem írtam el. 12.

Úgy érzem, itt valami irtózatos szakadék tátong kölyök és kölyök között. Van, akinek úgy nem téma, hogy simán belemegy, és nem is nagyon méri fel, hogy mit is tesz éppen (remélhetőleg a jó értelemben veszi könnyedén a dolgot, és se lelkifurdalás, se frusztráció, se gyerek, se nemibetegség nem lesz a vége.) És van, akinek úgy nem téma, hogy fel sem merül, mint alternatíva. Mert túl szorosak az erkölcsi normák, a gátak, a gátlások. Túl szoros a gyeplő. De vajon ez a jó hozzáállás? Hogy fogja a mai tini pár év múlva teljes lazasággal beleengedni magát az elsöprő élménybe? Félek, sehogy...

Azt érzem, hogy ebben a témában valami nagyon bölcs, nagyon diplomatikus köztes álláspontban kellene megtalálni az arany középutat. valami olyat mondani a tiniknek, amitől azt sem érzik cikinek, ha már érdekli őket a dolog - és azt sem, ha még nem. Amitől a szívükre, és nem a külső nyomás bármilyen formájára hallgatnak. Amitől a saját - eddigre már valamilyen szinten kialakult - értékrendjük alapján - maguk döntenek arról, hogy mi a jó, és mi a rossz a számukra. Hogy nem hisznek a tündérmesében - sem arról, hogy milyen szörnyű sorsra jut, aki tizenévesen szexel, sem arról, hogy a herceg majd pont a 13 éves kedvesét veszi feleségül...Amitől megtanulják ezt a dolgot reálisan - a maga brutálisan egyszerű realitásában látni. Amitől megtanulják, hogy ki tud segíteni, és hol vannak a határok.

Mert a saját határaikat csakis ők tudhatják.
Így konkrét tanácsot sem adhatunk, azt hiszem. Csak erőt, hogy a saját döntéseiket éljék.

ZRG - Zöld Rizottó Gábornak

Hozzávalók:

• 1 csokor zöld spárga (tegnap 400 Ft-ért vettem a Fény utcai piacon, érdemes keresgélni, nem megvenni az elsőt)
• 1/2 kg leveles spenót (nagyon alaposan meg kell mosni, különben rastog a fogad alatt a homok)
• 2 fej vöröshagyma
• 1 csomag rizottó rizs (Tesco-ban lehet normális ár-érték aránnyal kapni, 319 Ft egy zacsi, és az extra jónak számít!)
• 1 csokor friss petrezselyem
• zöldfűszerek - ami van otthon, minden belefér. Én rozmaringot, citromfüvet és mentát tettem bele. De bármi elfér, csak zöld legyen.
• 2 db leveskocka
• 2 gerezd fokhagyma
• olaj
• só

Elkészítés:
A hagymát meghámozzuk, és kis kockákra vágjuk. Megtisztítjuk a fokhagymát. Megmossuk a spenótot, és felvágjuk (sok levelet összefogva, csíkokra). Megmossuk, meghámozzuk a spárgát (zöldséghámozóval), és 2 cm-es darabokra vágjuk. Olajon, kis lángon a vöröshagymát puhára dinszteljük.  3-4 perc után hozzáöntjük a spenótot és a spárgát. Belevágjuk a fokhagymát. Megsózzuk. Megvárjuk, hogy a spenót összeszottyadjon, kiengedje a levét. Ekkor beleönjük a rizst, és kevergetve 3-4 percig pirítjuk (nem lesz piros, ha jól csinálod), aztán felengedjük az egészet kb. 2 liter vízzel. Beledobjuk a 2 leveskockát. Megsózzuk megint. Beállítjuk a telefonunkat, hogy 15 perc múlva szóljon ránk. Fedőt teszünk az étel tetejére, úgy, hogy kis rés maradjon a fedő mellett, és otthagyjuk főni a cuccot kis lángon.
Amikor ránk szólt a telefon, megkóstoljuk a rizst. Ha már puha, és megitta a vizet, akkor elzárjuk alatta a gázt/villanyt. Ha még nem puha, akkor addig folytatjuk a főzést, amíg puha nem lesz. Ha kell még rá víz, akkor öntünk, ilyenkor sózni is kell. Ha már puha a rizs, és túl sok rajta a víz, akkor merőkanállal lemerjük. De innentől nagyon figyelünk, hogy nehogy leégjen az étel. Kevergetjük, nézegetjük.
Ha puha, és már nincs leve, akkor elkészült.
Én medvehagyma-pesto-t tettem a tetejére, de sima pesto-val is klassz lehet. Abból meg a Spar-os az olcsó és fincsi.

Jó étvágyat hozzá! :)

Recept: kirobbanó tonhalkrém

Végy egy kellemes májusi reggelt, valamint egy segítőkész űberálompasit. Adj hozzá élesztőt, és várd meg, amíg megkel. Keverd össze egy kis égzengéssel-villámlással, az meggyorsítja a kelését... Adj hozzá tetterőt. A megérett elhatározást szűrd le kora reggeli közös takarítássá.
Futtasd el az idődet, majd vegyítsd az űberpasit tonhallal, vajjal, majonézzel, sóval, borssal, lelkesedéssel, hogy ő készíti a reggelit. Állítsa a mikrót 20 másodpercre, és tegye bele a becsomagolt vajat. Várj 9 másodpercet.
Oltsd el a kigyulladt csomagolást, teszteld, hogy működik-e még a mikró, oszlasd el a pernyét, nyugtasd meg az alfahímet, csomagold ki a vajat, és indítsd újra a folyamatot.
Mixeld össze a tonhalkrém-alapanyagokat.
Kend kenyérre mindkettőt (a tonhalkrémet, meg a háztartási-hőst is), és fogyaszd őket egészséggel! :)

Tegnapi nagyigazság boltból hazafelé jövet az életről, az autóvásárlásról, a munkahely-otthagyásról, a házasságról és szinte mindenről, amit csak élünk épp

"Mi azt tudjuk jól csinálni, amiben hiszünk."

Éljen május elseje! :)

Nem gondoltam, hogy egész napos program lesz ez. Ahogy azt sem, hogy 3 gyerekkel lehet 20 km-t gyalogolni úgy, hogy nem hisztizik le a fejemet. Cserébe azt gondoltam, hogy 1,5 liter folyadék elég lesz, illetve, hogy a 12 km-es távból nem lesz 20 km a medvehagyma mezőn kidőlt fák között való kacskaringózás miatt.
Elfáradtunk. Kitikkadtunk. 2 sört ittunk húzóra az isztiméri kocsmában.
Klassz volt. És újabb adag medvehagyma-pestonak állhatok neki pénteken...:)

Eddig, és ne tovább!

Mindenkinek vannak határai. Vannak olyan területek, olyan témák, amire ugrik. Alap, hogy például senkinek nem szidjuk a szerelmét vagy anyját - csak ha előzetesen ő kezdte, és történetesen egyetértünk. De ez azért egy megfelelő mélységű kapcsolatot is igényel.
Vannak gondolatok, vélt- vagy valós igazságok, amiket ily módon akkor sem mondunk ki, ha történetesen igaznak találjuk őket. Nem azért, mert a gyávaság vagy a sunyiság erény - hanem mert tudatában vagyunk annak, hogy a szóban forgó megnyilvánulással már nem a célszemély tetteit vagy képességeit minősítjük (zárójelben jegyzem meg: szerintem nem kell senkit és semmit minősítgetni, maximum szubjektív véleményt formálni érdemes).
Hanem őt magát. A személyes integritását. A döntéseinek egy olyan mély, és személyesen csakis hozzátartozó szövedékét, amelynek a megkérdőjelezésével már magát a személyt kérdőjelezzük meg.
Illik ismerni egy beszélgetőpartnert annyira, mielőtt valami hasonló necces téma felmerül, hogy tisztában legyünk vele, nála pontosan mi tartozik ezen körön belülre.
Ha pedig nem ismerjük eléggé az illetőt, akkor illik megtartani a két lépés távolságot bizonyos témáktól, mert annak ellenkezője legalább olyan botrányosan alpári, mint belenyúlni más jegyzeteibe az érintett megkérdezése nélkül.
Egyszerűen: ilyen NEM CSINÁLUNK! Ezt még az is tudja, akinek a wc-re nyílt a gyerekszobája! :P
Nem azért, mert alkalmasint nincs jogunk vagy indíttatásunk hozzá.
Hanem azért, mert ez a minimális tisztelet megadását jelenti embertársaink felé.
Azt pedig mindegyikük megérdemli. Nem csak az erényesek, de urambocsá' az ellenségek is. (Már akinek vannak...)

Ajj, dühös vagyok nagyon. Azt bántják, akit a legjobban szeretek. :(