Munka-kerülő

Én szeretek dolgozni. Tényleg. Amikor értelme van. Amikor előrevivő. Amikor tudom jól csinálni. Amikor adottak a feltételek, vagy legalábbis megteremthetem őket. Amikor van esély. Amikor van hová.

Az elmúlt fél évben - pláne januárban - mi tűrés-tagadás: munkakerülő lettem. Nem arról van szó, elvégzem én. Nade hogyan?! Ímmel-ámmal. Folyamatosan azon töprengve, hogy hogyan lehetne egyszerűbben, gyorsabban, kényelmesebben, nyugisabban. Szimplábban.
Pedig - pláne nekem, aki szeretek dolgozni - éppen az a lényeg, hogy ne egyszerűen, a végére helyezett pipa élményéért végezzem a feladatomat; hanem magáért a cselekvésért, az élményért, a tapasztalásért, és annak minden rám és a többi résztvevőre gyakorolt pozitív hatásáért, pozitív energiájáért.

No ez az, amit az elmúlt fél év őrülete szépen lassan kinyiffantott belőlem.
Most újra tanulom. Könnyen megy. Élvezem, amit csinálok.

De azért nem ártana, ha itt állna tanulságul: Legközelebb nem akarok idáig eljutni!
Előbb veszek ki egy hét jól megérdemelt (és nem beteg-!!!) szabit! :)

Az utolsó hangos dal

Megemlékezés majd később lesz.
Most csak felszabadultság van. Szabadság. Feloldozás egy olyan feladat alól, amit már - sajnos - idejét nem tudom, mióta nem tudtam olyan minőségben, tisztességes módon végezni, mint ahogy kellett, illett, szabadott volna.

Ma megtartottam Helen Doronos pályafutásom most egy jó ideig utolsó igazi angol óráját. A hét további részében már csak kibicelek, elvarrom a szálakat.

Majd biztos írok arról is, milyen klassz volt, mennyit kaptam, mint tanultam...
Most nem.
Dől a taknyom. A szervezetem tombol.
De egy óriási puttonyt újból letettem, és ez - érzem - mindennél hamarabb meggyógyít.

Meg aztán: az élet nem áll meg, várnak holnap is az iskolapszichológusi kihívások! :)

Lak-hatás

Bizonyára minden lakberendezési könyv, és a témában megjelenő neves szaklap említi, illetve nyilván már a brit tudósok is igazolták, így azt gondolom, nem mondok újat a megállapításommal, miszerint

egy lakás otthonosságának mértékét az eldugott, félreeső zugokban elhelyezkedő káosz mértékének reciproka mutatja.

                                
Kirámoltuk a kamrát. Már be lehet menni. Meg utána ki is lehet jönni. Sérülések nélkül.
Már csak 3 polc az ex-tükrös szekrénybe (Zoli, ezúton üzenem, hogy ha látod a tükrös ajtót, add postára légyszi! :D), néhány ikeás textil-fiók, némi átrendezés a meglévő polcok között, illetve egy kulturált méretű konyhapult és -szekrény választja el az otthonunkat a földi Paradicsomtól.
(Meg úgy 25 négyzetméter járólap, és néhány új nyílászáró. De ez most mellékes.)

Úgyhogy ismétcsak: jóvilág van.
A svéd bútortervezőknek pedig millió kézcsókomat küldöm. Tényleg. :)

Anti-katasztrófa film

 (Bocs, csak ez az egy fotó készült. Inkább megéltük, mint megörökítettük a dolgot...)

Síelni voltunk a Mátrában.
Amikor elmeséltem Apunak a hétvége történéseit, mindketten komolyan meglepődtünk.
Ő azon, hogy én totális eufóriával meséltem, mi történt, hogy történt; min röhögtünk, és hogy oldottuk meg a helyzeteket. Én meg azon, hogy valóban egy másik olvasatban, másik nézőpontból belegondolva ez a hétvége igen elcseszett is lehetett volna.
Pedig baromi klassz volt! :)

Mert nem stresszeltünk szombat reggel, mégis sikerült időben elindulni.
Mert úgy döntöttünk, hogy nem idegesítjük Aput sem azzal, hogy Budapestről hazatelefonálunk: makrancoskodik a kocsi, felsőbb utasítást várunk. Inkább nekivágtunk, lesz, ami lesz alapon.
Mert negyed óra alatt napirendre tértünk afölött, hogy a szálláson csak a mi szobánk privát fürdőszobája van a közös folyosó másik oldalán...Ugyanazért az árért.
Mert nem szívtuk fel magunkat, amikor mindenki étterembe ment, csak mi főztünk...
Mert kaland volt, amikor becsípve elindultunk éjszakai síelni síbérlet nélkül, és végül 2 kilómétert sétáltunk síbakanccsal a lábunkon, léccel a vállon.
Mert az áramkimaradást azzal a biztos tudattal teáztuk át, hogy bizonyára hamarosan vége lesz; de ha nem, nekünk akkor is van kajánk, gáz-zsámolyunk és hálózsákunk (ellentétben az éttermes szekciónak...), és nem futamodunk meg.
Mert tisztában voltunk vele, hogy esőben is lehet síelni - eső nélkül nem is kihívás.
Mert imádtuk azt az egyetlen sípályát, ami a Kékesen használható volt.
Mert rádöbbentünk, hogy eddig még sosem aludtunk egy szimpla ágyban ketten - amire a gyöngyösi szálláson akarva-akaratlan rákényszerültünk.
Mert jól esett a fél órás séta a szállásig a pizzázás után.
Mert sikerült az összes csomagunk mellett és ellenére még egy óriási IKEA szekrényt is begyömöszölni hazafelé a kocsiba - és még a vezetőülést sem kellett sokkal előrébb tolni.

Apu szerint így utaznak a nyertesek.
Szerencsére bennünk fel sem merült, hogy máshogy is lehet...:D

Puzzle

 (A kép csak tetszik. Kapcsolata a bejegyzéssel nem feltétlenül keresendő...:))

Hiszek.
Valamiben, amit néhányan Istennek hívnak, mások végzetnek, karmának, megint mások véletlennek.
Én Sorsnak nevezem, és meggyőződésem, hogy ha nem is irányítója, de kísérője az életemnek. Fogja a kezem, amikor épp rossz irányba haladok; nem hagy belezúgni a szakadékba, vagy egyetlen döntéssel tönkretenni az életemet; ugyanakkor vállon is vereget, amikor megtalálom a nekem megfelelő, nekem tökéletes irányt.
Most sincs ez másképp. Az utóbbi időben - fél éveben talán - fokozottan érzem a jelenlétét, a "jeleket", ahogy Apuval hívjuk ezt.
Mert ahogy elengedtem valakit, akivel már nem volt dolgunk egymással, mellettem volt, és nem hagyta, hogy egy átgondolatlan, érdemtelen választással meneküljek - cserébe az utamba rendelt Valakit, aki igencsak ÉRDEMESnek bizonyul nap, mint nap, azóta is;
mert amint képes voltam meghozni a döntést: önálló életet kezdek az önálló, saját otthonomban, az utamba rendelt egy lehetőséget, amivel megteremthetem mindennek az anyagi alapjait;
mert szakmailag olyan lehetőségeket kaptam, amelyekkel bizonyíthattam a rátermettségemet; olyan szövetségesekkel, mentorokkal találkoztam, akik révén végül januárra a hivatásom terén is révbe értem most egy időre;
és mert éppen akkor kaptam derült égből lehetőséget a váltásra, amikor munka-téren már a kiégéssel küzdöttem.
Mindennek a tetejébe tegnap Aput felvették egy Neki való pozícióra, Budapestre.
Aminek eredményeképp egy utcában fogunk dolgozni...

Nincs jobb érzés annál, mint amikor az apró összeillésekből, összerezgésekből, a mozaik pirinyó darabkáiból lassan, de biztosan kibontakozik végre a kép...

Én pedig hiszek. Magunkban. Rendületlenül. :)

Holnap

Pihent reggel, laza indulás - a parton minden megoldódik! -, cuki kölykök, fini húsgolyó, ragyogó táj, párban suhanás, Dzsungel könyve, forró csoki, hóangyal, rácsodálkozás, átfagyott kéz a kézben, lazacos spagetti, csak-ide-figyelés, helyzetkomikum, zöld overál, sündisznó-effektus, oltári röhögések, hideg orr, forró tea, világlátás, pózolj hóval!, parttalanság, amerre csak látunk, élmény-habzsi, kedvenc pizzám, összetolt ágy, totál kikapcs.

Akarom. :)

Metróhuzat

                                         
Új metrószerelvény, a piros vonalon. Esti zsongás, munkából hazafelé tart mindenki. Én is. Csak én messzebbre.
Ülök, megálló jön, és megáll fölöttem egy pár. Helyes lány, jóképű srác. 30 körüliek. Elnézem a férfit, az aktatáskáját, a szövetkabátját, a mindennapi borotvához szokott arcélét; nyilván inget hord a szövetnadrágjához. A lány olyasmi, mint én. Korban, stílusban. Akár én is lehetnék.
Elgondolkodom, hogy a szüleim valami ilyet képzeltek el valaha. Jól szituált irodai gentlemant, nyakkendővel, aktatáskával; hazautat a metróval valahová a közelbe; egyszerű, gördülékeny, megszokott életet.
Nézem ezt a férfit, jóképű, kétség sem fér hozzá, és mégsem érzek semmit az ég világon. Talán csak annyit, hogy biztos vagyok benne, hogy ő sem tökéletes. Hogy önző. Vagy türelmetlen. Fensőbbséges. Talán hanyag. Vagy csak nem nyitott a világ dolgaira, az emberekre, a lélek rezdüléseire. Nézem, és tudom, hogy lenne hiba benne is. Ahogy mindenkiben van.
Elgondolkodom, akarnék-e metróval hazajárni megint. Hogy vajon saját, megalapozott döntésem volt-e a vidéki élet választása, a hosszabb hazaút nap-mint-nap. Bárhogy is volt, nekem nagyon megérte. Elgondolkodom, akarnék-e így élni. Nyugodtan. Kiszámíthatóan. Minden héten ugyanúgy, izgalmak, kalandok, bizonytalanságok nélkül. Nyáron is a fővárosban. Nyáron is az irodában. Vagy nyáron a Helyemen, de a Párom nélkül...

Aztán elönt a derű, a vad, felszabadult felismerés (talán az elengedés pillanata ez, ki tudja, ki tudhatja?!): Hálás vagyok a Sorsomnak, hogy a mi életünkből, a mi kapcsolatunkból csak a pénz hiányzik néhanap. Ez az egyetlen, ami miatt időnkét aggódunk, ami miatt néha fejtörésre kényszerülünk. Megértésből, figyelemből, nyitottságból, elfogadásból, türelemből nincs hiány.
És boldog vagyok. Vadul, felszabadultan. :)

Kedvenc IKEÁ-s tasakunk

A kolléganőmnél láttam először, évekkel ezelőtt; ő az átlátszóságát kihasználva mindenféle oktatási anyagok tárolására használta már akkor is. Azóta az életünk részévé vált.

                                 
Először vízitúrás tárolóként debütált, kihasználva, hogy a patentzár miatt viszonylag vízhatlan. Na meg persze, hogy mivel átlátszó, ezért a két hétre előre becsomagolt ruhaneműk is viszonylag könnyen azonosíthatóak benne. És persze fagyasztó-tasakként, a mélyhűtőbe elspájzolt borsónak, spenótnak.
Aztán előlépett "uzsonnás zacskó"-vá, hiszen a jó záródás miatt akár kiömlik benne az étel, akár nem, a hátizsák többi tartalma biztosan száraz marad. Aztán Zsolti elkezdte ebben tartani a dohányt meg a cigaretta-papírt - fogalmam sincs, milyen indíttatásból.
Ma pedig - mikor elgondolkodtam, hogy a szakadó hóban csak nem kellene elindulni elromlott cippzáras laptop-táskával, mert elázik a gépem - kiderül, hogy a legnagyobb fajtába éppen pont belefér a laptopom is, még egész profin is néz ki a méret-egyezésnek köszönhetően.

A lényeg, hogy valamelyik méret biztosan jó arra, amire éppen használni akarod; iszonyat jól kihasználható és variálható, rengeteg funkciót lefed, és emellett a zacskóktól eltérően baromi kulturáltan is néz ki!

Egyszóval: Hurrá Nektek, ISTAD zacskók! Akkor vagyok nyugodt, ha van egy dobozzal belőletek otthon! :)

Fohász

Sorsom, add, hogy aszerint tudjak élni, amit helyesnek tartok! Add, hogy kiálljam a türelem és az emberség próbáját; és ne bukjak el kicsinyes önzésben! Add, hogy tudjam, mivel segítek és mivel ártok; és add, hogy tudjak segíteni! Add, hogy amit eddig tanultam az Életről, a választásokról és a hitelességről, azt méltó módon legyek képes képviselni. Add, hogy bízzak magamban, hogy képes vagyok minderre! És add, hogy higgyen magában Ő is, és minden erejét latba vetve jó irányba kormányozza a sorsát!

Többet érdemelsz!

Az utóbbi hónapokban többször belefutottam a nálam egyel tapasztaltabb generáció részéről a fenti mondatba, a párkapcsolatomat illetőleg. Végzettségre, státuszra, jövőképre vonatkoznak az aggodalmak.
Igyekszem a mélyhorgos, frankómegmondós, szavaimat megnemválogatós belső fortyogás helyett az esetek túlnyomó többségében tisztelettudó lenni - pláne azokkal, akik bármilyen módon is, de alapjában véve nekem akarnak jót. Megaztán: túl erős is a szuperegóm ahhoz, hogy el tudjak siklani az efféle megjegyzések felett anélkül, hogy végiggondolnám: mi van, ha a tapasztaltnak tényleg igaza van. Legalább részben. Vagy legalább lesz...

Egyszóval: az utóbbi időben - többek szeretetteli ténykedése révén - többször alaposan körüljártam ezt a témát. Nem tagadom: voltak miatta álmatlan éjszakáim és nehéz reggeleim; furdalt a lelkiismeret és emésztett a düh.
Mindennek eredményeképpen pedig megszületett a válaszom arra az esetre, ha valaki a közeljövőben azt találja mondani - merő jószándékkal: Te ennél többet érdemelsz!

Nem gondolom, hogy bárki érdemelhet többet a feltétel nélküli elfogadásnál; a tisztelenél és a partnerségnél, ami a mindennapi nehéz helyzeteken is átsüt; a reggeli ágyba kapott kávénál; a közös munka öröménél; a testi harmóniánál; a közös álmoknál és terveknél; egy életformánál, amire mindig is vágytam, és mással esélytelen, hogy megéljem; a közös főzéseknél, korcsolyázásnál, biciklizésnél; az önfeledt nevetéseknél és a mély beszélgetéseknél; a fürdőkádban pezsgőzéseknél; egy rámvillanó mosolynál a lassító vonat ablakán át.

Biztosan kaphatnék többet, de nekem-valóbbat aligha.
Nem akarok kételkedni, a kétely minden önfeledtséget, boldogságot felemészt.

Meg akarom élni, amim van.
Méricskélés nélkül.

Éjféli filozófia

"Megrettentem, mert hirtelen felfogtam, hogy mit kaptam Tőled azáltal, hogy visszaadtad a testem, és visszaadtad a családomat; és mennyire nem találnám a helyemet egyikben sem, ha szakítanék veled azért, mert egyáltalán nem érted, hogy ez az egész mennyit jelent nekem."

Hiánypótlás

Megszokott érintés, illat. Az otthon melege, a tökéletes, gondtalan biztonság. A nap, a problémák lezárása; egy új nap, új lehetőségek kezdete. Puha, otthonos béke, bármi is legyen odakint. Odakint pedig ÉLEK, nap, mint nap. Olyankor nyár van.

Már egy hete nem volt egy jó éjszakám, igazán nappalom sem, kételyek gyötörtek, nem tudtam nyugodni. Tegnap este - talán a bor teszi - ösztönösen keltem fel a sötétben, és vettem elő az ezerszer ismételt mozdulattal a hálózsákomat. Ahogy magunkra terítettem, úgy öntöttek el mindkettőnket az emlékek, a nyugalom, úgy volt meg pillanatok alatt a napokon át keresett hullámhossz.

Ma is hálózsákban alszunk. A magunkfajta nem tud máshogy...

Útravaló a Megérkezéshez

Áginak azt mondtam, 2013. - akármilyen értelemben is - a Megérkezés éve lesz nekem. Meglátjuk.

Nem szoktam fogadalmakat tenni. Terveket meg persze mindig szövögetek. Mindemellett ártani nem árthat egy olyan lista, amiben leírom, hogy MOST, MA mit szeretnék elérni, megvalósítani, megtenni, megfogni, elengedni 2013-ban.

2013-ban szeretnék:
- mégtöbb érzést, még kevesebb agyalást (ebben 2012-ben már jeleskedtem, most jön a mester-fokozat :D)
- még több bátorságot az álmaim, vágyaim megvalósításában (hogy ne csak akarjam akarni a dolgokat; 2012 újabb bravó, de azért még van mit csiszolni...)
- június közepétől augusztus végéig ÉLETet a Szigetközben (Otthon, ugyebár.)
- tudatosabb életet, figyelmet, sportot, táplálkozást; EGYséget magammal és a Társammal.
- stoppozást Franciaországig, hazautat gitárral...:) (Zsolti, megnéztem, idény elején lesz, és ha négykézláb is, de elmegyünk, mert muszáj; eldöntöttem, PONT.)
- saját egyesületet a problémamentes nyárért
- önképzést mind iskolapszichológia, mind outdoor tréning terén
- sok-sok felszabadult pihenést, létezést
- sok-sok kemény munkát, azért, hogy igazán jó(k) legye(ün)k abban, amit csinálok(unk)
- autót, vonóhoroggal.

Most ezeket szeretném.
Mindenesetre már most motivál.
Kiváncsi leszek jövő ilyenkor...:)