Idill

(Zoli becammog a hálószobába, lefekvéshez készülődik. Viki már elvackolva a paplan alatt.)

Zoli: Most biztos hideg a kezem, pedig HOL A LÁBAD?!

(Általános röhögés...)

Gyalogbéka

Kedveseim!
Megnyitottuk a Gyalogbéka Természetjáró Szakosztály honlapját (www.gyalogbeka.5mp.eu) és blogját (www.gyalogbeka.blogspot.com) is.
Olvasgassatok itt is-ott is, ha időtök engedi. És kritizáljátok építően.
Csók!
a család

Háztartási képletek

Pulóverek száma = a polc teljes befogadóképessége + 1
A teknőcök színlelt éhhalál-jeleinek gyakorisága = a szükséges etetés gyakoriság * 2 (vagy * 3)
Kimosott alsónadrágok száma = a következő mosásig eltelő napok száma - 1.
A mosatlan edények összfelülete = a konyhapult összfelülete + az előkészítő pult összfelülete
Teregetni való ruhák összefelülete = a szárító összkapacitása + 1 ruhadarab
A szemeteszacskó űrtartalma = a termelődő szemét / 3
A süket-becsengetések száma = a wc-re való elvonulás-próbálkozások száma
A padló egy négyzetméterére jutó piszkos zoknik száma a hálószobában = 3 (konstans)
A mosógép űttartalma = a szennyes ruhák térfogata / 2
A takarításhoz való kedv pedig fordítottan arányos a fagyizási ingerrel, csakúgy, ahogy a táskából kifelejtett holmik száma a következő HÉV indulásáig hátralévő idővel. :)

...

Barna lett.
Azazhogy maradt.
Fetűnő ismertetőjel: biztosító-csomót kötök a cipőfűzőmre és esténként úgy kezdem a mondatokat, hogy "Kiscsillag...".
Na pá!

Henna

Nem tudom, ki ismeri, ki nem: nos ez egy természetes festékanyag, amivel mindenfélét meg lehet színezni. Többek között bőrt, meg hajat is...
No, most itt ülök, a fejemen egy fazéknyi hennával, és két és fél óra múlva lehull a lepel - vagy legalábbis a törölköző - a fejemről, és meglátjuk, mit alkotott a sokak által dícsért - és sokak által félt anyag.
Remélem, ha netán mégiscsak zöld lesz, akkor szép, mély mohazöld. Az tetszene.
Nektek? :)

Kedd, 27-e.

Vannak napok, amik méltán pályázhatnának a péntek 13-a címre - vagy legalábbis arra a baljóslatú misztikumra, ami a péntek 13-át körüllengi.
De miért ne eshetne a péntek 13. inkább 27-ére, keddre?
Velem tegnap azt hiszem, így történt. Vagy ha nem is éppen így, az biztos, hogy tegnap felettébb furcsa, misztikummal áltszőtt napom volt.
Reggel úgy kezdődött, hogy bár becs szó, én felkeltem időben, és nem szüttyögtem sokat semmivel, mégis lekéstem azt a HÉV-et, amivel menni szándékoztam. Sebaj, a következőt még tuti elérem. Időben is indultam, és mentem mint a gép. Mikor megláttam, hogy a vezető bácsi már beszállt, még futottam is - pedig ilyenkor általában még nem indul egyből a szerelvény.
Na most indult. El, az orrom előtt. Én pedig ezen oly annyira berágtam, hogy szépen hazaslattyogtam Zolimhoz - és nem mellesleg átöltözni, mert a kabát kicsit túlzásnak tűnt, pláne a futás után. Zoli aztán rávett, hogy mégiscsak jó volna, ha elindulnék, és motiváció-gyanánt bevitt az OBI-ig. Innen a kettes villamossal már csak egy macskaugrás a bölcsi, ahol tanítok ilyenkor - a problémás csak az volt, hogy a huzavona-időveszteség miatt már nem tudtam beugrani a Nyugati téri nyelviskolába a felszerelésemért, azaz kútfőből, puszta kézzel kellett 45 percig "szórakoztatnom" 3 vásott 2 évest.
Már épp kezdtem nem félni tőle, hogy hogyan fog ez menni, amikor a bölcsibe érve kivettem a zsebemből a telefonom.
Az meg nemes egyszerűséggel kicsúszott a kezemből, és leesett a földre. Gondoltam: semmi baj, történt már ilyen vele milliószor. Aztán felvettem, és rájöttem, hogy ilyen még nem.
A kijelzője miszlikbe tört. Remek.
Pár perc alatt összeszedtem magamat, és rádöbbentem, hogy az idefele úton is már kicsúszott egyszer a kezemből - csak akkor elkaptam. Valamiért ennek a telefonnak el kellett törnie ma. De MIÉRT?
Sikeresen átvészeltem a 2 éveseket, majd elindultam a nyelviskolába. A boltban tankoltam 2 kávét, amitől kicsit jobb lett a hangulatom (és a fejfájásom), majd eldöntöttem: nem hagyom magamat. A mászópárom úgyis írt, hogy hoz valaki harmadikat mászni; én bizony elmegyek déltől 3-ig edzeni, mert kell, hogy valami feldobjon.
Nyelviskola, késő gyerkőcök, rendben menő óra, indulás, bkv, érkezés a mászóteremhez.
Ahol konkrétan nem volt senki. A nyitvatartási idő kezdete után 20 perccel.
Vártam vagy még 10-et. Ekkor feltűnt egy úriember, aki hamarost előkerítette a tulajt. Aki kinyitott nekem...
100 percet másztam, ezalatt teljesítettem a kiszabott edzésemet (7 fel és 7 lemászás a legkönnyebb falon), és még mászogattam egy kicsit. A főnök biztosított, beszélgettünk, lehet, hogy fogunk tudni kooperálni csapatépítés-témában.
Visszaöltözni sem volt kedvem, csak úgy, rövidnadrágban indultam vissza tanítani. A busz az orrom előtt suhant el; de látva hogy futok irreálisan sokat várt rám a megállóban. Egy kamion irtó nagyot fékezett, amikor átfutottam előtte. Pedig én kiszámoltam, hogy nem fog elütni. Így is lett.
A nyelvsuliban a gyerkőcök viszonylag rendben voltak. Frodó hívott, de nem gyanakodtam, hogy vajon miért. Már csak az otthon, és Zoli lebegett a szemem előtt. A villamos az orrom előtt indult el; amíg vártam, hogy a másik induljon felhívtam Apát, aki
közölte, hogy én most épp a Frodóval mászok falat, az anyukája említette neki.
Hoppá! Frodó! Megbeszéltük, hogy ma este jön ő is mászni...Még jó, hogy nem indult el a villamos. Mekihez vissza, Frodó összeszed, irány a mászóterem. Majd Zoli is jön, ha végzett a porszívással.
A nap mászó-mérlege végül 10 fel-le, 3 áthajlásos pálya és 3 önbiztosítós mászás lett. Nem rossz. Be van dagadva a bal kettes lábujjam...
Hazaérve, azt gondoltam, mára vége a megpróbáltatásoknak. De nem. Mások blogját olvasva bizonyítékra akadtam: valaki, akit a múltban nagyon nagyra becsültem, módszeresen átvert, hazudott nekem. Nem baj, legalább ez a kép is tiszta már, ahogy írtam is tegnap este.
Még szerencse, hogy Zoli karjában egy ilyen napot is játszva kipihenek...:)

Gerinc vs. puhatest.

vs.










Hát bizonyítást nyert végre.
Nem mondhatom, hogy kellemesen érintett, de valamilyen módon valójában már rég vártam, hogy sor kerüljön rá. Nem mondom, hogy kutattam utána, bár bizony előfordult az is. Most mégis "értesültem" arról, amiről a legbensőm másfél éve tudott - és tiltakozott azellen, hogy elfogadjam a valótlant.
Sokáig - talán mindmáig - tudtam azt állítani tiszta szívvel, teljes hittel, hogy engem soha senki nem csalt meg. Bíztam mindenkiben, akivel megosztottam az életem; amikor elmúlt a bizalom, múlt a kapcsolat is - vagy elmúlt a kapcsolat és a bizalom még mindig maradt.
Tévedni emberi dolog...De ez csak a véletlen tévedésekre vonatkozik. A gerinctelenségre sosem.
Belegondolok (az elmúlt fél órában nem először, nem is másodszor), hogy mi visz arra egy értelmes (ezek után: ???), kultúrált (ezek után esélytelen!), felnőtt embert, hogy egy másik, ezekkel a tulajdonságokkal rendelkező elől szisztematikusan elhallgassa a valót, csupán azért, mert annak a teljes és korlátlan ismerete a.) pillanatnyi egzisztenciális nehézségeket vetne fel; b.) magára vonná a másik haragját ahelyett, hogy az csak idővel szomorúan elfogadja azt a tényt, ami valójában csupán a folyomány folyománya; c.) maga után vonná önnön gyarlóságunk és rossz döntéseink nyílt plénum előtt való beismerését.
Kérdem én, tisztelettel: ezen indokok bármelyike miatt átcsesz gerinces ember KÉT másik embertársat (akiket elvben szeret, vagy legalábbis szeretett még hetekkel korábban)?
Mi lehet indoka, ha nem is mentsége ilyesminek, ha nem a nagybetűs, csöpögő, önsajnáló, elemésztő, hitvány gyávaság?
Az ember - ahogy él, mozog, cselekszik, érez, szeret, vállal, összeköt azután elold - akarva-akaratlanul is okoz fájdalmat, sebeket; hagy maga után kérdőjeleket, könnyeket és miérteket.
A szememben nem ez a hiba, nem ez a bűn; ilyet mindenki tesz, hiszen nem vagyunk tökéletesek.
Azt azonban nem tudom, és soha nem is leszek képes elfogadni, amikor valaki szánt szándékkal, puszta gyávaságból cselekszik, majd azután nem akarja, nem hajlandó vállalni a felelősséget önnön gerinctelenségéért.
Érvelhetünk azzal, hogy amiről nem tudsz, az nem fáj; de bizton, saját példámon állíthatom: ez badarság.
Amit nem tudsz, azt is érzed, valahol mélyen legbelül - és ha igazán fontos, akkor úgysem hagy nyugodni, amíg egyszer csak kristálytisztán, feketén-fehéren eléd nem kerül az IGAZSÁG.
Az az igazság, ami nem ismer sem gyávaságot, sem kényelmet, sem kíméletet, sem mentséget.
A megtisztító, vért agyba szökkentő, kezet ökölbe szorító, fiókokra reteszt toló, szégyenletes és ugyanakkor felszabadító igazság, hogy bár egy utolsó senkire bíztad a lényed legbensőbb titkait, hogy kígyót melengettél (szó szerint) a kebleden, és hogy a számodra egykor legbecsesebb lény minden egyes közösen átélt, felhőtlen pillanatot titkon megmérgezett. Te mégis igaz maradtál, és a mai napig TUDTAD, hitted, hogy bár a tanúk ellene vallanak és a körülmény is mást mutat, ő mégis igaz maradt. Most azonban már minden kétely és önmarcangolás nélkül TUDHATOD, hogy van miért örökre haragudnod rá - aki egykor mindennél becsesebb volt; hogy ez a seb mérgezett, soha nem fog begyógyulni; és már nem kell többé hibáztatnod magadat, amiért keresed a választ egy fel nem tett kérdésre: mert a válasz megkeresett téged: csak Te voltál igaz, s a másik méltatlan volt erre az igaz-ságra.
Gyűlölök ilyen mondani, ritkán is teszem: de valami véglegesen véget ért bennem.
És nem azért, mert már nem fogok vele soha többé álmodni, és nem is azért, mert nem jut még ezerszer az eszembe.
Azért, mert vége van, vége végleg. Egy valaha nagybetűs embernek, bennem.
És nem kérem, hogy bárki, bárhol kegyelmezzen neki.

Fotók

Úgy gondoltam, kaptok egy kis válogatást a hétvégi termésből. Van egy-két igazán szép is. Tessék csak bátran lopkodni háttérnek, vagy mittudoménminek! :)

Tanulságok

Elég sokat írtam már Nektek a hétvégémről, mint olyan, mégis kifelejtettem valamit.
Nevezetesen a tanulságokat. Pedig voltak bőven.
Íme:
- Sose indulj kerékpározni pumpa és nedvesített kéztörlő nélkül. Ha nem is Neked, valakinek biztosan jól fog jönni.
- Ha egy nő megmondja, hogy hány kiló, és kb. annyi, mint Te, nézd meg jól. Ha nem nagy a magasság-különbség, és csinosnak ítéled, akkor HAGYD MÁR ABBA A KOPLALÁST!
- Ha túrázni indulsz, mindig legyen nálad egy tábla csoki, amit csak vészhelyzet esetén bontasz ki.
- Ne fogadj velem nagy összegekben, hogy nem tudok betolni egy levest ÉS egy főételt is a kifőzdében...
- És végül: ha a házi-medvéd azt mondja: elmegy vadászni, akkor a hűtő környékén keresd. Más élelem lelőhelyet ugyanis nem ismer...

Hétvége

Hát,tudjátok: soha jobbat!
Olyan hétvégénk volt, amilyen már - bátran mondhatom - régen nem.
Szombaton sütéssel-főzéssel kezdtem, 12:00-re el is készült a muszaka, amit bár elsóztam, azért 2/3-ig megettünk azon helyt. Rohanva, kapkodva készültünk, géppkoccsiba bee, ablakot leee, és irány az Ív utca, ahol a bringáink laktak télen. Némi generál már a múlt héten beiktatódott Zoli napirendjeinek egyikébe-másikába; mostmár csak gyors pumpálásra és ellenőrzésre volt szükség.
A Szent Imre térről 13:50-kor indultunk a "csapattal", a Critical Mass-ra tartókkal együtt. Az Erzsébet hídnál felszedtük Jesziéket, és együtt kerekeztünk a célig: azaz a START-ig a Roosevelt téren. 3-kor felhajtottunk a Lánchídra a tömegben, és aztán egészen negyed 5-ig, és a Városligetig kerekeztünk.
Pihi, szuszi, kürtőskalács, többiek-keresés, póló-vadászat (sikertelenül :(), azután pedig bringaemelés. No, hát kérem szépen én nem gondoltam volna, hogy meg tudom emelni a kerékpárom, fel, egészen a fejem fölé. De a tömeg, a hangulat, a légkör megtette a hatását: nemhogy a saját bringámat kinyomtam, de még Zolinak is én segítettem másodszorra.
Utána pedig - biciklik haza, géppkoccsibba beee - képes voltam folytatni az edzéstervemet a Mászóbirodalomban, azaz már 6-szor másztan fel és le az egyik legkönnyebb pályán, meg persze máshol is még mentem egyet-kettőt (hármat-négyet...).
Másnap pedig irány a Pilis. Friss levegő, napsütés, kézenfogva természetjárás, nagy egymást-szeretés, nagy beszélgetések Zolival.
Rég éreztük ilyen jól magunkat.
De hogy mikor fogjuk legközelebb: no, ez csak rajtunk áll ;)!

Kinti állat

Az úgy kezdődött, hogy a Szőrhi elhatározta, hogy ő mostantól kinti állat akar lenni. Mondtuk neki, hogy az bizony macerás dolog, és hogy a medvék nem sátorban alszanak az erdőben, de ő mégis hajthatatlan volt, egyik fülén be, a másikon ki.
Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy adunk neki egy esélyt, most vasárnap. Fél kilenckor indultunk, 10-re értünk Dobogókőre. Szőrhi előbb az én hátizsákomon utazott (mert a tempót persze már az elején sem tudta tartani), azután Zoli cipelte tovább. Közben meséltünk neki az erdőről. Meg a szarvasokról. Na ettől aztán igazán megijedt. Meg attól, hogy sáros lesz a prémje. De a legtöbbször békésen szunyókált a lépéseink ritmusára horkolva egyet-egyet...
Mi eközben lesétáltunk a völgybe, azután a szembe-hegynek vettük az irányt. Kicsit elvesztettük a jelzést, de a beépített GPS jól tájolta a lépteinket, végül megtaláltuk a helyes utat a Prédikálószékig, majd tovább, és tovább; sütkéreztünk a Vadálló-köveken; kikerültünk egy iskolai csoportot; pihegtünk a Rám-szakadék alatt; rájöttünk a felfelé út közepén, hogy már nincs ételünk, de cserébe vércukrunk sem; megettük a segítőkész túrázók banánját; felkaptattunk az unalmas szakaszon; ittunk forró csokit; ettünk a Pillangó-étkezdében hazafelé - és most alig bírunk mozdulni.
Ki vagyunk pirulva, minden tagunk sajog, és valószínűleg nem kell majd nekünk altatódalt énekelni...
És Szőrhi? Jah, kérem, ő most kezdett csak el igazán szőrhölleni, hogy ő aztán tényleg kinti állat akar lenni. Úgyhogy mostazonnal vegyünk neki mobil-hűtőt; aggregátort, és persze szarvas-riasztót...

Critical Mass

Nohát induljunk ki abból, hogy a szavak mit jelentenek:
critical=kritikus
mass=tömeg
Mire gondolnánk ezen szóösszetételből, ha előrántjuk a józan paraszti eszünket a récezsírból? Valami hőzöngő csürhére, nemde? Akik nem nagyon tudják, hogy mit akarnak, de azt aztán baromira...

A Critical Mass-t ezzel ellentétben teljesen máshogyan tessék szíves lenni elképzelni! Adott n db lelkes biciklista (ahol n > 30.000), összegyűlve egy rakásra, hogy megmutassák a világnak, hogy ők bizony szeretik a Földet, és szeretnek bringázni. Nem valami ellen, hanem valamiÉRT mennek.
És mennek. Át a hídon, át az Alagúton, figyelve egymásra, utat, helyet, pumpát adva; egy emberként engedve el a mentőt; megállva a zebra előtt, ha jön a gyalogos; nem felhajtva a járdára, mert azt kérték, hogy ne; türelemmel, örömmel, BÉKÉBEN egymással és mindenkivel.
Kis majális a ligeten, virsli lehetne, sör a bringa miatt esélytelen; rétegzene, de kit izgat; póló-tolongás; lajtoskocsi; aztán végre-végre bringaemelés.
Hazafelé bicikliút, még mindig sokan, csapatban, elégedetten.
Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza. Bezony.
Mert bringázni jó. Így, békében, csapatban, és főképp: amikor miénk a Körút, meg az Andrássy, pláne :)!

Uno - tűzön-vízen át, vol.2

Írtam már Nektek szép mesét a kis autóról, aki bárhová elvisz, elkísér, és még ott sem hagy, csak ha nagyon jó indoka van rá.
Kihagytam azonban - ahogy a szakdolgozatból szerettem volna az attitűd-fejezetet - a történetből a kettőnk viszonyáról szóló gondolatokat; a tanulságokat aggógó szülőknek, és engem túljól ismerő testvéreknek-barátoknak.
Kedveseim, fent említettek, tehát. Ha most megnyomogatnátok a kobakom búbját, meglepve tapasztalnátok, hogy már sokkal kevésbé puha, mint amikor legutóbb próbáltátok.
Azaz kezd benőni a fejem lágya, no.
Autó-ügyben is.
Akinek van jogosítványa, tudja milyen az első 2-3-4-5 év. Ha kocsi kerül a popsi alá, az ember úgy érzi, ő az univerzum koronázatlan királya, és ehhez mérten is viselkedik: mit neki ezernyi másik közlekedő fél, narancssárga-lámpa, záróvonal, jobbkézszabály, megállni tilos, és hadd ne soroljam. Időnként megbüntetik, időnként koccan, ha okos, akkor nagy baja nem lesz, a szervízben, vagy a csekken pedig fizeti a tanulópénzt.
Noshát kezdem úgy érezni, hogy felettem lassan elszállni látszik ez az idő. Rezonáló kipufogóval inkább csak a szélső sávban töfögök, nem hagyom, hogy toljanak-húzzanak, ellenőrzöm a csomagtartó-ajtót és az ablakokat, mielőtt otthagyom a kocsit, tudom, hogy ha 140-el megyek (ahol már egészségtelen az Uno hangja, és az utasok közérzete), akkor kevesebb mint 10 percet nyerek Mosonmagyaróvárig, ígyhát csak 120-szal próbálkozom; tudom, hogyan kell használni az autómosót; nem akarok legyorsulni senkit; és morgok, ha nincs bekötve valaki biztonsági öve. Nem felejtem el felkapcsolni a lámpát, sem pedig kiengedni a kéziféket; ahogy behúzni sem felejtem el, mikor megállok. Inkább várok a soromra, minthogy kétes helyzeteket kreáljak, mert bár néha tényleg fontos az idő, az élet sokkal fontosabb. Mindemellett nagy ráhagyással számolok, pláne, ha Budapestről van szó, így van, hogy valahová 30 perccel előbb érek, mint kellene. De sebaj, erre jó egy izgalmas könyv...Vagy egy doboz Jegeskávé. Esetleg mindkettő.
Uno és én: nos, azt hiszem, nyerő páros vagyunk, hiszen kiegészítjük, és ahol kell, tompítjuk egymás gyengeségeit.
Én például hiszem, hogy Uno még sok évig él majd egészségben és békességben; bennem megvan a lendület, ami belőle talán már némileg hiányzik; nekem szükségem van rá, ellentétben a régi gazdájával.
Ő pedig sokat lassít és bölcsít rajtam, sok tapaszalattal és tanulsággal lát el.
Uno nem rossz pedagógus, bár eszköze a nem a legmodernebbek közt felsorolt KÉNYSZER: hiszen nincs sok lehetőségem választani, hogy feszegetem-e a határokat, vagy sem. Mert már én is tudom - szerencsére nem tapasztalatból - , hogy a büntetés sajnos az árok...

11230

Forint, persze.
Szerintetek mire elég egy nőnek?
Egy nőnek, aki ugyan megfogadta, hogy nem hódol be a fogyasztói társadalom csábításának, de tegnap leadta a szakdolgozatát, és muszáj valamivel megjutalmaznia magát.
Egy nőnek, akit megkér a legjobb barátnője, hogy vigye el vásárolni, mert gyalog messze az Outlet.
Egy nőnek, aki azóta gyűjti szenvedély-szerűen a ruhaneműket, mióta több mint 10 év után rájött, milyen kislánynak, nagylánynak, nőnek, asszonynak, démonnak, tündérnek lenni.
Egy nőnek, akinek végül minden szekrény hátlapja megadja magát, és kidől...
Mire, mire lehetne elég?
Nos, hát én, azaz a fent leírt nőszemély a következőket vásároltam belőle:
- 1 db lila színű top mászáshoz, evezéshez (mert csak egy volt, és az is elég régi és egyáltalán nem nőcis...)
- 1 db fürdőruha alsó (amilyen már volt is, bevált márka-méret-szín, a régi tönkrement)
- 1 db fürdőruha felső (Jutányosan, színben az alsóhoz passzol, bár más márka. De előre kinéztem őket együtt.)
- 3 db ujjatlan trikó (nyári, és az új nadrágjaimhoz illő színekben)
- 1 db narancssárga mellényke (az új Zolikedvence nacimhoz)
- 1 db Benetton márkájú nagyon vidám színes csíkos felső (újrahasznosított, ugyebár)
- 1 készlet IKEA műanyag-doboz (a konyha-polc végső és már nagyon érő rendszerezéséhez)

11230 forint persze elég sok pénz. Pláne, mikor fontolgatjuk, hogy lemondjuk a prágai utazást, vagy, hogy tudunk-e ehónapban félretenni.
Ugyanakkor pedig úgy érzem, igyencsak kijár nekem a vállveregetés.
Merthogy más ennyi pénzből EGY DARAB pulóvert-kabátot-inget-nadrágot-felsőt-mittudoménmit vesz.
Nem 9-et, mint én, a rutinos vásárlás-függő...

Fel!

Nos, azt hiszem, a klasszikus, gyorsasági-merészségi-kihaénnem spormászás soha nem lesz az én asztalom.
Nem mintha nem volnék az a klasszikus, virtigli versenyszellem. Hohohó, de még mennyire, hogy az vagyok. Ha valaminél lehet jobban, hát én bizony megpróbálom, és ki vagyok akadva, ha nem sikerül, majd addig csinálom, amíg mégis.
A mászásba viszont egyáltalán nem ezért szerettem bele.
A mászás számomra a megkomolyodás, a fogcsikorgatva felnövés, a felelősség nem csak felvállalásának, de kifinomult, mértékletes kezelésének az iskolája - ezért olyan katartikus szinte minden pillanata.
Mert lehet mászni lendületből, dühből, elhatározásból, teljesítmény-kényszerből, magamutogatásból, és még sok másból is. A legtöbb stációt már magam is megjártam az elmúlt 2-3 hónap alatt.
Mászni viszont - legalábbis nekem - nem ezért érdemes.
Érdemes azért, hogy megérezd a határaidat. Hogy tudd, meddig mehetsz el úgy, hogy akár ne is fogna a biztosító-kötél (persze az mindig fog, ez csak elmélet); tudd, hogy hol jön az a határ, ahol régen elöntötte az agyadat az adrenalin - ettől eltérően ma már csak leszólsz a biztosítónak, hogy figyeljen, lehet, hogy esés lesz, aztán megpróbálod, és általában kisebb erőlködéssel sikerül a kunszt; ismerd meg az érzést, hogy milyen csupán rágondolni, ahogy az izzadt kezed lecsúszik egy apró fogásról, és már be is következett a dolog; hogy tudd, mennyit vállalhatsz be, és mikor kell pihenned, mielőtt nekifutsz újra. Aztán újra. És megint.

Érdemes, mert megérzem test, szellem és lélek egységét; amikor a három egyesül, sikeres a mászás. Olyan pályát választasz, ami optimális kihívást rejt, tudod, eldöntötted, hogy képes vagy a kivitelezésre, és a fizikumod ennek megfelelően jár el. Érzékeny szenzor ez a lelki-szellemi problémákra, mert elég csak egy fél gondolat másfelé, a kudarcra, a félelemre, máris tehetetlenül lógsz a kötélen.
Szeretek mászni, mert nincs tét. Csak én vagyok és az univerzum, a meghódítandó terep végtelen, én mindig csak egy szeletét fogom kóstolgatni, ezt pedig a saját tempóm, kedvem, állapotom és kalandvágyam szerint alakíthatom. Nincs óra, nincs pont, plafonig mászni sem kötelező.
Egyet viszont - számomra már - muszáj.
Tágítani a határokat, távolítani a lehetőségek horizontját a mozdulatok szépségében, funkcionális erejében, az erőnlétben, a nyugalomban, az átszellemülésben, és végül persze a célokban, a mászható falakban is.
Kinek ima, kinek meditáció. Nekem mászás.
Lassan, élvezettel.

Derült égből derű

Történtek ma nagyobb dolgok is, de azokról majd akkor írok, ha lesz bennem elég erő, hogy megfogjam őket.
Mostra csak egy gyors post:

Ismeritek azt a fajta záport, ami az egyik pillanatban még nyomát sem mutatja, aztán a következőben minden átmenet nélkül leszakad, és elmos mindent, ami rossz: a szennyet, a sietést, a stresszt, a levegőben fejünk fölött feszülő húrt; és nem marad más, csak egyesült erővel szaladó emberek, mosolyok az ázott hajtincsek mögül, homályos silabizálás a szélvédőn át, kontúrok, fények, tompa, izgalmas világ?
Ilyenkor legszívesebben lerúgnám a cipőmet, és kirohannék mezítláb bőrigázva táncolni a zuhéban.
Imádom! Juhééé!

Vannak napok, amikor minden...

Ironic

An old man turned ninety-eight
He won the lottery and died the next day
It's a black fly in your Chardonnay
It's a death row pardon two minutes too late
And isn't it ironic...dontcha think

It's like rain on your wedding day
It's a free ride when you've already paid
It's the good advice that you just didn't take
Who would've thought...it figures

Mr. Play It Safe was afraid to fly
He packed his suitcase and kissed his kids goodbye
He waited his whole damn life to take that flight
And as the plane crashed down he thought
"Well isn't this nice..."
And isn't it ironic...dontcha think

It's like rain on your wedding day
It's a free ride when you've already paid
It's the good advice that you just didn't take
Who would've thought...it figures

Well life has a funny way of sneaking up on you
When you think everything's okay and everything's going right
And life has a funny way of helping you out when
You think everything's gone wrong and everything blows up
In your face

A traffic jam when you're already late
A no-smoking sign on your cigarette break
It's like ten thousand spoons when all you need is a knife
It's meeting the man of my dreams
And then meeting his beautiful wife
And isn't it ironic...dontcha think
A little too ironic...and yeah I really do think...

It's like rain on your wedding day
It's a free ride when you've already paid
It's the good advice that you just didn't take
Who would've thought...it figures

Life has a funny way of sneaking up on you
Life has a funny, funny way of helping you out
Helping you out

Egy kis doboz Élet - Nekem

Nem tudom, ki van tisztában vele, és ki nincs - mostantól mindenki tudja majd, hogy én bizony Milli Jegeskávé-függő vagyok.
Erre persze mentség lehetne a genetikusan alacsony vérnyomásom, de úgy érzem, nincs mit szépíteni a tényen. A Milli Jegeskávé bűvkörében élek.
Ez itt a reklám helye, igen. Ez a drága nedű egyedül a Mekkáfés Karamellás Jegeskávéval helyettesíthető az életemben végszükség esetét, de az sokkal drágább (160 Ft vs. 590 Ft - és egyébként annyira sokkal nem is finomabb). És a Kistesco-ban sem lehet kapni.
Egyszóval: köhög az aksim, morcog minden porcom, és nem indulok, amíg a kis kék dobozban lévő "pillanatragasztó" össze nem rak egységes (?) egésszé.
Sokszor, sokan kérdezték már, hogy tényleg elhiszem-e, hogy ebben a kis ízesített tejes bigyóban tényleg van koffein (aminek ezt a hatást tulajdoníthatnám).
Nos, akár van, akár nincs, én készségesen felpörgök a létező, vagy nem létező hatóanyagoktól, és ha kettőt iszom, előfordul, hogy nemcsak, hogy fel, de túl is pörgök; úgyhogy valamilyen hatása teljesen biztos, hogy van. Ha más nem, hát placebó.
És nem, ennek a bejegyzésnek most nincs se füle, se farka, csak szerettem volna megemlékezni.
Arról a kis doboznyi finomságról, mely minden reggel életet lehel belém.
Köszi!

Családi idill

Viki ül a kanapén, ölében laptop, kezében Zoli PDA-ja, és vadul játszik a Bubble Breaker-rel (aki ismeri, tudja, hogy addiktív - mármint a játék, nem Viki). Zoli az étkezőben lapátolja a levest az arcába. Dávid - miután épp kifejtette, hogy a számítógépe hogyan raktároz mit milyen memóriába, épp a wc-n tartózkodik.

Viki: Zoli! Szerinted mi lesz Dávidból, ha nagy lesz? Már úgy értem, most is elég nagy, de majd egyszer...
Zoli: Szerintem pészméker.

Bubble Breaker és lapátolás folytatódik.

Az Változás bolondja

"You've built it up and tear it down.
There's no reason to follow you..."

Roxette-tribute koncerten voltam csütörtökön. Ezt épp nem játszották. Most mégis eszembe jutott...
A magamfajta izgága őrülteknek néha irgalmatlanul, mondhatni kibírhatatlanul nehéznek tűnik egyhelyben megülni. Ha odakint kisüt a nap, belül azonnal megmozdul valami, és legszívesebben egyszerre 8 felé szaladnál, de aztán eszedbe jut, hogy mégis inkább 9...Közben az ebéd fő, rotyog a holnapi étel, a mosógép már a centrifugánál tart, és a szakdolgozatnak is hiányzik még néhány elemi része.
De Téged ezek momentán nem érdekelnek. Mégsem rohansz, ezerfelé szórva a mosolyodat, sziporkáztatva a kreativitásod és hegyeket mozgatva az energiáddal.
Nem mész, mert...mert nem tudod eldönteni, hogy a 9 közül melyik ötletet, melyik sugallatot, melyik kecsegtető alternatívát válaszd. A gondolatok összecsomózódnak a fejedben, Te pedig ülsz, ahogy csak egy másfél éves tud, ha kidobta a rácsos ágy rácsain a játékát, és lebiggyesztett szájjal konstatálod, hogy nem nagyon van merre.
Ilyenkor már kár elindulni is. Semmi nem lesz olyan, mint az összes alternatíva nagyvonalú szintézise volt e fejedben, ahol megnyíltak tér-idő kapuk, ahol egyszerre lehet fűben olvasni és koncerten tombolni, azután közvetlenül már úszni a kedves, kis folyóban, aztán sziklára mászni és kreatívkodni egyszerre. Nőnek, csinosnak lenni, és bokáig állni a sárban, nevetni mindenen, feltenni a napszemüveget, és egyszál övtáskával elstoppozni a világ végéig, meg vissza.
Tudom, Tőlem szebbet-jobbat-komolyabbat vártatok, dehát ilyen vagyok, no.

És ez a folyamat - szinte ugyanilyen kétségbeesett intenzitással - az Élet nagy dolgaival is lejátszódik néha - igaz, ritkábban. Nem építő ámokfutás ez - mert hogy ámokfutás, azt bátran beismerem - sokkal inkább rombolónak élheti meg mind a környezet, mind a holdkóros maga.
Fények-hangok-képek vonzanak eltúlzott vonzerővel, józan észt és szokásokat nem ismerve, tűzoltó leszek, katona, s vadakat terelő juhász...de ha ez egyik sem, akkor is legalább terepjárós óvónéni valahol a tanyavilágban; full-time túra-vezető; angol nyelvterületi vendégmunkás; elismert szakértő; végzet asszonya; hivatásos naplopó és világutazó; az univerzummal egyesülő remete; szabadúszó élmény-hajhász - és leginkább mindez egyben. De legalábbis kávé-hegyeket akarok inni, hetekig nem akarok aludni, zsebből akarom megváltani a világot, és csípőből hódítani az összes pasast, aki csak létezik, csakis avégett, hogy aztán elegánsan pöckölhessem el mindegyiket (természetesen Zoli kedvéért); szeretném lógatni a lábamat a világ végén; rock-bandában énekelni; egyhuzamban annyit menni, amennyit csak kell, és közben fejben eggyé válni az éltető erőkkel; megnézni minden filmet, amit csak Zoli ajánl (mert még nem csalódtam benne); és figyelni minden napfelkeltét.

Sajnos mindezek szinte soha nem találkoznak a józan, polgári értékek rendjével; a tisztes, kereső élettel; azzal, ahogyan a világ működik; azzal, ahogy a környezet tolerál; azzal, ameddig a mindenkori takaró ér; azzal, ahogy lehet, azzal, ahogy valójában - figyelembe véve a körülményeket is - érdemes élni.
Belátom, elismerem, és szögre is akasztom ezeket a "lázálmokat", nincsen ebben hiba. Az ebéd fő, rotyog a holnapi étel, a mosógép már a centrifugánál tart, és a szakdolgozatnak is hiányzik még néhány elemi része.
Csak egy utolsó kérdés...: Nem lehetne szó legalább egy icipici világvégén láblógázásról...? Na jó, csak egy ötlet volt...

Uno - tűzön-vízen át

Mint sokan tudjátok, van nekem egy kicsi-kocsim. Nem valami formabontó, vagány jármű ő, semmi Mini Cooper, vagy ilyesmi - bár ha valaki tud olyat teherautó hátuljáról leesve, kéz alatt, áron alul, akkor nyugodtan hozzámvághatja ajándékba.
Egyszóval az én kis járgányom nem a gyorsulási versenyek örgöde, nem figyelnek rá fel a helyi menő csávók, és mégcsak veterán kategóriában sem lehet díjnyertes.
Az én pici Uno-m már a 15. születésnapját ünnepli - ami autóban, valljuk be, éltes kor. Mindemellett - ha nem is kifogástalan, de - nagyon is jó egészségnek örvend. Néha kicsit köhög, és az is előfordul, hogy némileg liheg egy-egy alattomosabb emelkedőnél, de eddig még mindig elvitt mindenhová, ahová csak kellett - függetlenül az épp fennálló nyűgeitől, és az autószerelő utólagos véleményétől.
Az én kicsi kocsim hálás kis jószág. Nem eszik sokat, még 120-as tempó mellett is csak 5 liternyi benzint nyamnyog el 100-on. Bár néha komoly logisztikát igényel, hogy hogyan férjen bele az összes felszerelés, még soha nem fordult elő, hogy valamit azért kellett volna itthon hagynom, mert már nem volt hajlandó elcipelni. Jóindulata és segítőkészsége mindenkire kiterjed: nem sértődött meg, amikor kölcsönadtam egy kedves, megszorult ismerősnek a nyáron, és akkor sem morog, ha Dávid csiszolja rajta a forgalomban szükséges készségeit.
Uno olyan helyeken járt már velem, ahol kevesen; ültünk már 8-an benne nem éppen könnyű terepen; ment már el olyan úton, ahol a KIA már rég feladta, és akkor sem hagyott cserben, amikor a motor alulról beázott egy zivatar után a rajkai gáton.
Bár télen ő is fázik, mégsem folytat álló-sztrájkot a tapintatlan - és garázstalan - bánásmód ellen, és bármekkora hóból is kelljen kiásni, azonnal a gazdái rendelkezésére áll.
Az én kis Uno-m egy szép kort megért, megbízható, szeretetreméltó gépjármű.
Úgyhogy aki eddig kuncogott magában, mikor berobogtam vele, vagy elmeséltem, milyen helyeken jártunk már együtt, annak ezúton üzenem: TÖBB TISZTELETET!
És - hogy ne igyak bort, miközben vizet prédikálok - én magam is ennek fényében fogok cselekedni; és a jövő héten elviszem a szervízbe, és megnézetem, hogy jól hallom-e, hogy a legutóbbi terepbejárás alkalmával elrepedt a kipufogócső...

VÉGRE no. 2

"Be van fejezve a nagy mű igen;
A gép forog, s az alkotó pihen..."

No neeem, azért nem ilyen egyszerű a dolog.
Még jövök a bürokráciának egy összegzéssel, egy előszóval és egy utószóval.
És még a konzulens sem küldte el építő megjegyzéseit.
Van még mit javítani.
De végeredményben már így sem buknék meg. :)
Úgyhogy ezzel a lendülettel leszakadok a számítógépről, és csinálok valami értelmeset is végre!
Sziasztok!

VÉGRE!

Tudom, hogy nem fogjátok elhinni, de
KÉSZ AZ ELMÉLETI BEVEZETŐM!!!
Legalábbis az én megítélésem szerint már nincs mit hozzátenni, max. elvenni belőle (lévén 25 oldal; a többi tartalom meg kb. ugyanennyi lesz majd a végén...).
Önjelölt olvasó-kritikusok jelentkezését szeretettel várom ;).
Már csak az elemzés van hátra, de úgy érzem, arra elég lesz a teljes holnapi nap.
Most pedig elmegyek aludni!
Jó éjt Mindenkinek!

Szakdoga-szőrhöllés

(Megjegyzés a címhez: a "szőrhöllés" szűkebb értelemben a medvék, tágabb értelemben minden velük azonosuló emberi vagy állati lény azon tevékenysége, amikor fontosabb teendő híján - vagy pont annak sürgető volta miatt - nyűglődik, morog, és megmagyarázhatatlan, a környezet számára nehezen tolerálható dolgokat művel. A fogalmat Z. Hevele alkotta meg, a téma kutatói szerint valamikor a '90-es évek derekán. A kifejezés használata szűk, csakis magas medvészeti körökben elterjedt.)

Kedveseim!
Kérlek-kérlek-kérlek mondjátok, hogy ami nekem áltudományos helykitöltő fejtegetésnek tűnik, az a szakdolgozatom integráns részét képezi (Elméleti bevezeő alcím alatt), és nem egy nagy rakás kaka végestelen végig!
Mondjátok, hogy az adat-elemzés során - amikor meg kell magyarázni a bizonyítványt, nomeg, hogy miért azt az eredményt kaptam, amit - nem az a fő szempont, hogy minél több okos kutató korábbi munkáját citáljam, hanem hogy valami újat alkossak, saját véleményt formáljak - megtámogatva persze az okos kutatók korábbi eredményeivel!
Mondjátok, hogy képes vagyok még utoljára összeszedni magamat, és újra valami nagyot, valami maradandót alkotni, hogy aztán betehessem magam mögött az ELTE nagystílűen büdös ajtaját...
Kérlek-kérlek-kérlek segítsetek tartani magamban a lelket, mert már nincs sok hátra!
Viszont nekem annyira nem műfajom ez, hogy szinte minden leütés fájdalom.
És nem, nem azért, mert lusta vagyok. Sokkal inkább azért, mert csinálni (mármint az erdei iskolát) a legnagyobb magabiztossággal tudnám.
Nade könyörgöm: ÍRNI RÓLA?!

Van az úgy...

Van az úgy, hogy olyasmi látszik sikerülni, amiben nem is reménykedtél.
Van, hogy a dolgok hirtelen összeállnak, és Te hirtelen arra leszel figyelmes, hogy nem is a káosz, sokkal inkább a rend közepén álldogálsz, még mindig tanácstalanul.
Aztán úgy is van, hogy úgy érzed, valami módon kilyukadt az agyad, és mára már egyetlen értelmes, használható gondolatod sem maradt az utókor számára.
És van úgy, hogy ilyenkor is tovább mész, erőt merítve a fényből az alagút végén, erőt merítve ki tudja miből, önmagadból, és a hitből, hogy képes vagy rá.

Nem hittem volna, hogy karnyújtásnyira kerül a szakdolgozatom időbeni leadása.
Még kevésbé, hogy ezzel, az "Értelmezés"-sel gyűlik majd meg a bajom - amikor már nem kell elméleteket citálni, vagy statisztikai elemzéseket futtatni, csupán logikus, racionális érvek alapján meg kell indokolni, hogy miért is kaptam olyan eredményeket, amilyeneket.

Nehéz. Elfáradtam. De nem adom fel. Szeretnék holnap elkészülni.
Hogy aztán legyen egy hetem hátradőlve olvasgatni, és javítgatni, amikben esetleg hibáztam...

Egyébként pedig: aki tudja, ki találta fel az SPSS nevű statisztikai és adatbáziskezelő programot, kérem, árulja el nekem az illető nevét, címét. Szeretnék vinni neki egy csokor iszonyatosan büdös virágot. Mert rengeteget segített. Nade HOGYAN?!?

Szigetköz - nekünk

Tudod-e, milyen komótos 120-szal haladni az autópályán, miközben a hátad mögött kel a nap, és lassan beragyogja a tájat?
Tudod-e, milyen vicces megmagyarázni a biztonsági őrnek a duzzasztómű tetején, hogy Te bizony vízitúrát vezetni érzkeztél, és cseppet sem zavar, hogy még nincs nyitva a kemping?
Tudod-e, milyen a fűtől átnedvesedett cipőben figyelni, ahogyan felszáll az érintetlen víz fölül a pára?
Tudod-e, milyen nem várt öröm, amikor megjelenik egy régen látott, kedves ismerős, és azonnal tudjátok ugyanonnan folytatni a beszélgetést, ahol 8 hónapja abbahagytátok?
Tudod-e, milyen nehéz egy harmattól nyirkos kenut óvatosan leemelni a halom tetejéről?
Tudod-e, milyen hideg a víz, amikor - idén először - belelépsz?
Tudod-e, milyen gyorsan szokják meg az izmaid az ismerős terhelést, és milyen egyértelműséggel tér vissza a kezedbe az évek óta begyakorolt biztos rutin?
Tudod, milyen fájdalom, milyen düh tölti be a szíved, amikor olyan fák csonkjait látod, akik tavaly még jó ismerőseid, árnyadó barátaid voltak?
Tudod, hány másodperc alatt járja át a tagjaidat az adrenalin, amikor látod, hogy már szinte elkerülhetetlen, hogy a vízbe ess?
És tudod, milyen édes az íze a büszkeségnek, mikor végül mégis sikerül elkerülni a balesetet?
Tudod, milyen öröm látni, ahogy felragyog egy régi ismerős mosoly az ajtóban; és tudod, milyen összehasonlíthatatlanul finom a frissen sült házi szalagos fánk?
Tudod, milyen érzés idén először leülni a földre, centikre a víztől, és a teljes lényeddel megélni a nyugalmat, a csendet?
Tudod, milyen érzés az önigazolás, amikor bármilyen helyzetben képes vagy megoldással (és eozinnal) szolgálni?
Láttál már szarvas-csordát átúszni a vízen, pár tíz méterre előtted?
Eveztél már kilométereket megfeszített erővel, csak azért, hogy sötétedés előtt hazaérj?
Ismered annak a komikusságát, amikor a társaid szólnak rád: mostmár gyere ki a jéghideg vízből; miközben a Te érzékeid már évek óta nem érzékelik ezt a hőfokot jéghidegnek, sokkal inkább élvezed, ahogy a víz simogat?
Tudod, milyen unalmas megtenni az utolsó pár kilométert, és hogy milyen boldogság a kanyarban meglátni az ismerős hidat?
Tudod, milyen jól tud esni egy forró zuhany és némi meleg étel az egész napi evezés után?
Alutál már szinte teljesen egyedül valahol, ahol még a természet, még a víz az úr; és tudtad eközben, hogy ezen a helyen nincs mitől félned?

Tudod-e, hogy járja át a szívedet a melegség, amikor megérzed, bárhol is élj, ide tartozol?

Megjöttem.

Majd írok is.
De azért többnyire szakdolgozatot.
De feltétlenül mesélek is ám! :)
No, mentem dolgozni...

Elmentem.

Ide mentem.
Csütörtökön jövök.
Nem írok. Ne válaszoljatok.
Ha nagyon fontos lenne, akkor aki nagyon fontos, az úgyis megtalál.

Harmónia

Reggel 6 óra 50 perc. Az ébresztő felvijjog. Kelni kell, ez olyan biztos, mint ahogy az is, hogy holnap 4-kor fogod ugyanezt tenni.
Mókuskerék reloaded, mosás, teregetés, hajtogatás, csomagolás, átgondolás, telefon, tanítás, városban rohangálás. Még a mászást is lemondtam. Haza kell jönni, pihenni kell, pihenni-pihenni-pihenni, hogy holnap annyit adhassak magamból, amennyit kell.
Kibotorkálás a konyhába a napi betevő koffeint után nézvést. Az étkezőben szétszórt űrlapok: tegnap fejeztem be a szakdolgozatomhoz szükséges adatok digitalizálását. Holnap ráereszthetném az SPSS-t, ha nem mennék evezni éppen...Talán így is ráeresztem este, evezés után. Vicces kép lesz: állig felöltözött túravezető lány nyomkodja a laptopot egy sörpadon, didergős tavaszi naplementében egy tök kihalt kempingben...
Össze kellene pakolni ezeket itt - gondolom, hiszen a lakás többi részében is olyan szép rendet sikerült hagyni, dacolva Dáviddal, Zolival és ünnepekkel.
Aztán kiérek a konyhába, és elfog a lelkiismeret-furdalás az előbbi gondolatért. "Dacolva Zolival"...ez eddig helytálló megállapítás lehetett volna, legalábbis én szentül így hittem.
Tévedtem. Vagy én nem vettem észre eddig valamit, vagy ő vett észre egy-smást hirtelen. A lényeg: a konyha ragyog.
Valóban, emlékszem, tegnap, amíg én adat-bevittem, addig ő vagy 3 órán át szöszmötölt odakint, és tényleg feltűnt, hogy ennyi ideig csak nem kutat a hűtőben élelem után.
Nem, gonosz vagyok, igazából mondta is, hogy kicsit kitakarítja a hűtőt. Én pedig megkértem rá, hogy csak annyira tegye most, hogy maximum egy adagot kelljen elmosogatnom utána, mert már eléggé kifáradtam a szakdolgozatos excel-tábla feltöltésében. Meg különben is.
És igen, valóban mondta, hogy nem azért csinálja, hogy plussz munkát csináljon nekem, és hogy majd igyekszik.
De hogy ENNYIRE?!?
Mert bár azt hittem, hogy talán észre sem veszi, hogy végre napok óta teljes rend van a nappaliban, és hogy a kamrában újabban bármit meg lehet találni; hogy elengedi a füle mellett a megjegyzésemet, miszerint lassan kiporszívózok, hogy ne gyűljön fel megint 3 heti dzsuva; és hogy egyáltalán nem izgatja, ha a konyhában már nem lehet elférni a szemetes-zsákoktól; valójában ezek a dolgok számára is fontosak; amit teszek értük, vagy ellenük, számára is értékes.
És bár eszméletlenül utálja a munka utáni második műszakot ő is, a vállamnak veti a vállát, és bizony segít, amikor látja, hogy átcsaptak a fejem fölött a hullámok.
Ennél szebb ajándékot nem is kérettem volna mára.
Köszönöm, Kedves!

Láncreakció

Valamilyen módon azért büszkeség ez.
Persze önhitt dolog lenne azt gondolnom, hogy csakis én állok az események hátterében; hogy a kialakult helyzet csakis nekem, az én tevékenységemnek köszönhető.
Mert ugyebár ott van az önkifejezés, mint alapvető emberi motiváció; meg globalizálódó világunk, ahol mindenki valamilyen módon már kötődik az internethez; ok lehet a rengeteg rohanás, ami miatt nincs időnk mindenkinek mindent elmesélni; valamint az információs társadalom, ahol igény az, hogy pár kattintással szinte bármit megtudhatjuk embertársainkról...
Száz szónak is egy a vége: örömmel tölt el érzékelnem, hogy mióta blog-írásba kezdtem, és néhányan rendszeres olvasóimmá váltak, azóta közülük már ketten is saját blog-vezetésre adták a fejüket. (Megtaláljátok őket az "Őket olvasom én" rovatban.)
Azt már persze csak remélhetem, hogy nem úgy van ez, mint a gyerekneveléssel: nevezetesen, hogy azért látunk neki mi is, hogy megmutathassuk, mi majd mennyire máshogy csináljuk, és véletlenül sem követjük el azokat a hibákat, amiket az elődeinknél oly annyira elítéltünk...

Az első lány...

Hurray-hurray, here comes the first girl on the block!
Isten hozott, padtársam lány! Örülök Neked :)!

Locsolós

Húsvét hétfő van, ugyebár.
Pogány hagyomány szerint a tavaszi időszak termékenység-rituáléjának az ideje, amikor a férfiak "meglocsolják" a nőket avégett, hogy még egy évig termékenyek legyenek.

A pogány rítus - érthető okokból - a katolicizmus térhódításával szimbolikus locsolássá szelídült, melyet a legények friss kútvízzel hajtottak végre - elősegítve azt a bizonyos természetes szelekciót, nevezetesen, hogy csakis annak a nőnek a génjei öröklódhessenek tovább, aki megfelelően ellenálló a külső hatásokkal szemben. A kevésbé strapabíró lányok ugyanis kapásból tüdőgyulladást kaptak, és - a penicilint még nem ismervén - ez egyet jelentett a törzsfejlődésben betöltött szerepük bevégzésével is.
Napjainkra csak a locsolók elvetemültebbje öntöz valódi vízzel, azzal is bőkezűen bánva. Sokan civilizáltabb megoldásnak tartják a kölnit - ettől csak büdösek leszünk, és semmiképp sem kapunk tüdőgyulladást.

Részemről a Kedves által választott módszert azonban maximálisan preferálom. Nevezetesen egy vízpára-permetezőre hasonlító szórófejjel ellátott kis flakonnal járja a releváns hölgy-ismerősöket, amelyből tiszta vizet permetez rájuk.
Az eredmény szagtalan, átázás-átfázás nélküli, tiszta, kultúrált meglocsoltság-élmény.
Ezért a figyelmes megoldásért ő biztosan kapni fog tőlem piros tojást.
Még akkor is, ha az én hajdúsító-koncentrátumomat kellett ideiglenesen eltávolítanom abból a kis flakonból, amelyikkel ő most épp a hölgyeket járja...:)

Flow

Definíció szerint a Flow valamiféle tökéletes élmény. Magyarra "áramlat"-ként fordíthatjuk. Lényege, hogy a cselekvő egyé válik a cselekvéssel magával; megszűnik körülötte a tér és az idő, csak önmaga létezik és a feladat, aminek a végrehajtásán éppen munkálkodik. Fontos eleme a feladat maga, amelynek sem kivitelezhetetlenül nehéznek, sem pedig túlságosan könnyűnek nem szabad lennie - ez hozza létre a Flow-t magát.
Példának szokták hozni rá a hegymászást. Részemről ez alatt a fogalom alatt inkább gondolnék a sziklamászásra. Talán azért, mert ehhez volt szerencsém.

Tegnap megéltem valami hasonlót. Megéltem, hogy már zavart a külső zaj, a többiek viccelődése; eggyé akartam válni azzal, amit éppen csinálok. Megkértem a többieket, hogy engedjenek kicsit elmélyülni; és a tanultak, amiket a mászótermi Mikulás-bácsitól lestem el; a trükkök, amik a heti többszöri mászás során kezdenek a véremmé válni, valahogy most álltak össze értelmes egésszé és most alakult ki belőlük egy olyan harmonikus mozgásforma, amelyben már önmagában is örömömet lelem.
Aminek már nem elsődlegesen a feljutás a célja, hanem maga a tevékenység. Ami már nem ideges kapkodás fogások és lépések után, sokkal inkább egyfajta tánc, mozgásművészet, létforma.
Nem emlékszem, végül hogyan jutottam fel azon az úton, amelyiken a számozása szerint maximum Dávidnak lehetett esélye. Nem emlékszem, hogy mimet hová tettem; még abban sem vagyok biztos, hogy 20 percet, vagy egy órát töltöttem a falon.
Csak egyben vagyok teljesen biztos: nagyon jól éreztem magamat.
De hazudnék, ha tagadnám, hogy iszonyatosan jól esett a taps a srácoktól, amikor végül felértem a csúcsra. :)
És tudjátok, mi a legfinomabb az egészben?
Bár ő keveset érzett belőle: Zoli is része volt ennek az élménynek; hiszen ő biztosított mindvégig tökéletes harmóniában a mozdulataimmal.

Born to be Viktória :)

Nohát.
Az a helyzet, hogy bár semmi esetre sem vágytam effajta kétes sikerekre, ma a mászóteremben bizony én tudtam a legeslegmagasabbra menni a nagy negatív falon.
Mondta is az "Öreg" (kedves, Mikulás-forma úriember, aki az általunk határ-feszegetősnek elismert falat Puma márkájú papucsban mászta, biztosítás nélkül, szájában egy már vagy 2 órája nem égő cigarettával; amúgy pedig a terem mellékállású tartozéka), hogy most 3 férfinek szereztem rossz éjszakát.
Mondtam, hogy nem állt szándékomban, és a későbbiekben már a szükségesre korlátoztam a további próbálkozásaimat is.
Mindhiába: senki nem jutott feljebb nálam.
Az Öreg szerint egyértelmű a képlet: Viktória győzni született...